Vágyként működő képzelet

Az önmagát megkérdőjelező, saját lényéből hasító, ugyanakkor önmagát kívülről szemlélő alkotó megannyi arca, árnyalata villant fel a Látó Irodalmi Játékok nyári szünet utáni első rendezvényén, Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő író, színikritikus és Demény Péter szerkesztő párbeszédében.

Az önmagát megkérdőjelező, saját lényéből hasító, ugyanakkor önmagát kívülről szemlélő alkotó megannyi arca, árnyalata villant fel a Látó Irodalmi Játékok nyári szünet utáni első rendezvényén, Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő író, színikritikus és Demény Péter szerkesztő párbeszédében.

– Egy kíváncsi ember. Íróként számomra nagy élmény – ezekkel a szavakkal mutatta be a házigazda meghívottját a marosvásárhelyi G Caféban összegyűlt – valamivel több mint kétasztalnyi – társaságnak. Az izgalmas, lényegre tapintó beszélgetés Tompa Andrea két regénye – a 2010-ben megjelent A hóhér háza, illetve az idén publikált Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben című mű – köré összpontosult. Az első – a Ceauşescu-féle diktatúra korát egy család szemszögéből megidéző – könyv ismertetése előtt a szerző alkotói kétségeiről, illetve íróvá válásának előzményeiről beszélt.

– Akkor tartom magam írónak, amikor felálltam az íróasztaltól. De a kétely akkor is bennem van. Néha azon gondolkozom, hogy valóban léteznek-e ezek a könyvek. (…) Első osztályban már írónak készültem, és ezt az elhatározásomat tizenévesként is igyekeztem megerősíteni. Az Utunkban és az Ifjú Munkásban publikáltam. A 90-es években, az egyetemen nem jelentettem meg többé irodalmi műveket. Úgy tűnt, kinőhető dolog az írás, nem hittem, hogy mások számára érdekesek lehetnek a gondolataim.

– Most sem hiszed? – tette fel az egyik kulcskérdést Demény Péter.

– Ha nem hittem volna ezekben a könyvekben, nem adtam volna oda őket a kiadónak. Úgy érzem, hogy általuk letettem valamit, ami számomra fontos – mondta Tompa Andrea, majd A hóhér háza keletkezésének körülményeiről szólt. A könyv első változata az ELTE Bölcsészkarán diplomázott szerző egyetemi évei alatt, egy „túl hosszúra nyúlt” oroszországi ösztöndíj időszakában íródott, távol az otthonától, és ez a távolság segítette őt abban, hogy a kívülálló szemével lássa azt a világot, amelyben addig élt.

– A regénynek három főszereplője van: egy kamaszlány, az apja, a harmadik szereplőnek pedig nincs neve, de a könyv minden szavát meghatározza. Ő az a szerencsétlen, aki a tankönyvek első oldalán szerepelt. Kissé dokumentarista mű, közel áll a családom történetéhez, ugyanakkor fiktív jelenetek is vannak benne – összegezte művét a szerző.

A kitalációk forrását firtató kérdésre így válaszolt:

– A képzelet úgy működik, mint a vágy. Fontos, hogy el tudjuk lazítani magunkat, úgy, hogy ne csak ez a világ létezzen számunkra. Engedjük vágyódni magunkat különböző helyzetekbe.

A továbbiakban a regény különös formavilágáról is szó esett. A könyv minden fejezete egy mondat. Miért volt fontos ez a megoldás? – kérdezte Demény Péter.

– Úgy sikerül könyvet írnom, ha megtalálom a formát, amiben elmondható egy történet. Ebben a megszakíthatatlan hömpölygésben adódott meg a formai lehetőség, hogy az időben tárolt dolgokat megnyissam egymás felé – mondta az alkotó. Arra a kérdésre, hogy megoldódott-e benne valami a regény megírása után, írói attitűdjének egyik legfőbb jellemzőjét villantotta fel.

– Ha csak az lett volna a célom ezzel a könyvvel, hogy megértsem a múltat, hogy elváljak a múlttól, nem biztos, hogy a regény mások számára is olvasható lett volna. Igyekeztem nem a gyógyítás útját járva, a történetet magamtól lehasítva, magamat kívülről szemlélve írni.

„Kellenek a csapdák, rajzszögek”

Az elkövetkezőkben pár percig életre kelt a mű, majd a felolvasás után a két fiatal orvos – a balfácán, apai utasításokat követő székely fiú és a családjával szembeszegülő zsidó lány – fejlődéstörténetét az 1910-es, 20-as évek Erdélyében bemutató Fejtől s lábtól körvonalai rajzolódtak elő.

– Kezdetben volt a fürdő. Az egykori Magyarország, illetve Erdély fürdőkultúrája érdekelt. (...) Ez kétarcú történet, a monarchia szimbólumának is tekinthető fürdők ugyanis eltűntek, de mégis itt vannak – idézte fel a regény előzményeit a szerző, aki orvosi szakkönyvekből, fürdőkalauzokból, illetve rektori beszédekből gyűjtött nyersanyagot az első világháború időszakára jellemző beszélt nyelv újrateremtéséhez.

– Hiába dolgoztam kissé tudatosan a nyelvvel, a jegyzeteimben szereplő szavakat képtelen voltam belevinni a szövegbe. Viszont amikor a javításokhoz értem, fel tudtam használni őket arra, hogy ne legyenek olyan simák a mondatok, ne adják meg magukat könnyen az olvasónak. Kellenek az akadályok, a csapdák, rajzszögek ahhoz, hogy ne félálomban olvassák a regényt.

Az inkább öntudatlanul, mint reflektáltan működő alkotó így összegezte a regény miértjét:

– Azt akartam megérteni, hogy mi történik egy emberben, amikor 1918 decemberében bejönnek Kolozsvárra a román csapatok. Nem rendszerezett tudást próbáltam erről az időszakról szerezni, hanem közelebb akartam kerülni annak az embernek a megértéséhez, akivel mindez történik. Azt akartam megérteni, hogy mi volt az az érték, ami elveszett, illetve milyen választási lehetőségek kínálkoztak az ember számára 1918 után.

A beszélgetés végén a színház prózaíróknak nyújtott segítségéről zajlott az eszmecsere. A beszélt szöveg hiteles megalkotásának, a feszültségteremtésnek, illetve a laza tudattal történő, mindenre kiterjedő figyelemnek a képessége mellett Tompa Andrea a bátorságot emelte ki.

– Nagyon sok merész előadást láttam, külföldieket is, amelyekben minden szabályt felrúgtak. Jó volt látni ezt a bátorságot. Most már én sem félek annyira kockáztatni.

Az est zárómozzanataként a Fejtől s lábtól világából is ízelítőt kaptak az egybegyűltek.