2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ünnepi bemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a vásárhelyi intézményes színház alapításának 70. évfordulója alkalmából. 

Fotó: Gáspárik Attila


Ünnepi bemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a vásárhelyi intézményes színház alapításának 70. évfordulója alkalmából. A méltán legendás és világhírű Molnár Ferenc Üvegcipő című színművének olvasópróbái zajlanak, a premierre március tizedikén, csütörtökön este 7 órától kerül sor a főtéri teátrumban.
Az előadást Mohácsi János m. v. rendezi, aki előadásainak gyakran nemcsak rendezője, hanem szerzője is: több produkcióját író-dramaturg testvérével, Mohácsi Istvánnal közösen jegyzi. 
Mint azt a színház ismertetőjében olvashatjuk, Molnár Ferenc 1924-ben megjelent és bemutatott színműve egy pesti Hamupipőke-átirat – természetesen a Molnárhoz méltó ironikus és szívfacsaró változatban: adott a vidéki kamaszlány, aki az érett korú nagynéni fővárosi – csupa férfiembert kvártélyozó – panziójában cselédkedik, folyton szidják, és minden boldogságát az jelenti, ha befizethet a „Nemzeti karzatára”. Illetve nem egészen, hiszen szerelmes. Történetesen a háziasszony (egyik) szeretőjébe (későbbi vőlegényébe), az ötvenes éveit taposó mogorva Siposba, akitől azonban aligha remélhet viszonzást.
A vágynak és valóságnak ritka találkozása az a három felvonás, amely ennek az üvegcipős kis cselédnek a szívéről szól. Megvan benne az álmok komédiája, az álmok tragédiája s az álmok megváltó szépsége – írja Földi Mihály a Nyugat című folyóiratban az első bemutatót követően. 
Mohácsi János érdemes művész, közgazdasági tanulmányait félbehagyva, 1984-ben debütált mint színházi rendező a legendás színházi műhelyként ismert Kaposváron, ahol 2010-ig állandó rendezőként, valamint 2013-ig a Kaposvári Egyetem Színművé-szeti Intézetének színészmesterség-tanáraként működött. Mohácsi rendezéseire a radikálisan sajátos szövegkezelés jellemző, „úgy állít elénk minden történetet, ahogy egy ma élő Katona József, Shakespeare, Goldoni, Schiller stb. tenné”. (Kiss Gabriella)
A bemutatóra tehát március tizedikén kerül sor, a fejleményekre a későbbiekben visszatérünk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató