2019. május 25., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kötelező „szellemi egyenruhát” kérik számon a MOGYE oktatóitól

Mintha a középkor hangulata söpört volna végig a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem első emeleti folyosóján, ahol keddtől folytatódott azon magyar oktatók kihallgatása, akik nem vetették alá magukat az egységes vizsgáztatásra vonatkozó előírásoknak. Bár az eljárást már a múlt évben elfogadta az egyetem szenátusa, a a chartába is belefoglalták, az egységes vizsgáztatás módszertani lebonyolításáról szóló pontos tájékoztatást a téli szesszió megkezdése előtt két héttel tették közzé. A közoktatási törvény előírásai értelmében ezt is az egyetemi év megkezdése előtt kellett volna az érdekeltek tudomására hozni. 

Az egyetemi oktatók által elkövetett kihágásokat kivizsgáló fegyelmi bizottságot az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti kar dékánjai, prof. dr. Cotoi Simion, prof. dr. Daniela Muntean és dr. Cristina Bica előadótanár, valamint az egyetem jogtanácsosa alkotja. Az írásban három oldalon megfogalmazott vádpontok szerint a beidézett oktatók nem tartották be az írásbeli vizsgák lebonyolítási módjára vonatkozó előírásokat, és az általuk tanított anyagból merték vizsgáztatni hallgatóikat. Egy román oktató állítólag azért került a „vádlottak” közé, mert nem tartozik a rektor támogatói körébe. 

Az idézőben hosszan sorolják, hogy a chartának, az egyetem belső rendszabályzatának és egyéni munkaszerződésüknek milyen előírásait szegték meg az oktatók, akik az egyetemi tantervet figyelembe véve egyéni módon oktatták tantárgyukat. 

Hadd jegyezzük meg, hogy korábban előrehaladásuk egyik fontos feltétele volt a saját maguk által írt tankönyv, amit nem lehetett plagizálni. Az új szabályzat a jelek szerint az önálló gondolkodás lehetőségének vet véget, miközben a közösen kidolgozott tételek szerinti tesztvizsgát írja elő. Feltevődik a kérdés, hogy a tesztfeladatokat vajon kétszer fogják-e kidolgozni, amikor egy évfolyam fele az első félévben, a másik fele a második félévben tanulja ugyanazt a tantárgyat. Ha ugyanazon tételek szerint vizsgáztatnak, akkor a második széria már tisztában lesz a megoldásokkal, ha nem, akkor a három tanítási vonalon oktató tanároknak az egyetemi év végén újabb kérdéscsoportot kell kidolgozni és fordítgatni egyik nyelvről a másikra. 

A kedden kihallgatott oktatók közül ketten is elmondták, hogy míg a gyorsan változó gyógyszerhatástant a román tagozaton egy 2005-ben újrakiadott könyvből tanították, a magyar tagozaton a 2015-ben megjelent tankönyvet használták, ami tartalmazza a tíz év alatt eltűnt és az újonnan megjelent gyógyszereket. Elég „blamás” arra kényszeríteni őket és diákjaikat, hogy a 2005-ös év szintjére visszabutított tételek szerint vizsgáztassanak.

Azt is elmondták, hogy akkor lehetne egységes igényt megfogalmazni, ha az egyetem megvásárolta volna a forgalomban levő legjobb angol vagy más nyelvű tankönyvek felhasználásának a jogát, ahelyett hogy az egyetem már jócskán megtépázott tekintélyét tovább romboló szellemi inkvizíciós vádakkal tartsanak sakkban egyetemi tanárokat. Persze az is érthető, hisz abban az esetben, ha megbüntetik őket, a közelgő választásokon nem lehetnek a jelöltek között, és esetleg a szavazás jogát is megtagadják tőlük. 

Fotó: Nagy Tibor




Kapcsolódó cikkek:

A magyar kar megalakítását kérték

2019-05-14 16:17:29 // Bodolai Gyöngyi

A megbeszélés nem járt eredménnyel

Magyar oktatók szankcionálását helyezte kilátásba a szenátus

2019-03-20 17:42:43 // Bodolai Gyöngyi

Maratoni beszámolóban értékelte szerdán az elmúlt egyetemi évet