Ünnep Erdélyben

A pünkösd alkalmával megszületett egyház ma is él

Pünkösd egy vallásos happy end: karácsonykor jön egy „Üdvözítő”, akit az emberiség nem akar elfogadni; húsvétban átlépjük a hit határkövét: élet vagy halál, és a kétezer éves keresztyénség igazolja – mi az életre figyelünk. Pünkösdkor átéljük az isteni erő jelenlétét az emberi életben, a világban. Ennek bibliai háttere az a titokzatos esemény, amikor a pár héttel azelőtti csütörtökön a jézusi tanítványok vezetője, Péter apostol félelmében még letagadja Jézussal való kapcsolatát, de pünkösdkor többezres tömeg előtt úgy vállalja fel Jézus melletti elkötelezettségét, hogy irányt szab egy olyan világnak, amely aztán átalakította Európát, és teletelepítette gótikus, barokk, egyszerű vagy modern templomokkal, igazolva máig, hogy a pünkösd alkalmával megszületett egyház ma is él. Ez a mindenkori pünkösd forrása, a Lélek embert és világot formáló ereje.

Ft. Obermájer Ervin, dr. Macalik Győző és vértanútársai szentté avatási eljárásának posztulátora és Márton Áron püspök szentté avatási ügyének viceposztulátora:

Fons vivus, ignis, cáritas

– A pünkösd ünnepének alapmozzanata a megvilágosítás és megvilágosodás valósága nemcsak az emberi élet sorsfordító momentumaiban, hanem a kereszténység megélésének hétköznapi pillanataiban is. A Szentlélek Isten kiáradása az apostolokra, nem pusztán egyetlen fontos momentum volt, mely őket megerősítette, hanem tartós kegyelemforrás is, mely képessé tette őket, hogy továbblépjenek, és belső értékeiket kibontakoztassák a nemzetek javára.

Éppen ezért a pünkösd mindenkori üzenete, hogy a hitélet és a személyes magánélet területein mindig is szüksége volt az emberiségnek a nekünk adományozott isteni megvilágításra, más szóval Isten kegyelmére. 

A Szentlélek hét ajándéka olyan kegyelmeket közvetített abban a korban az apostoloknak és a 21. században a ma élő emberiségnek, amelyek az emberi életbe nem sötétséget, hanem fényt és tisztánlátást kölcsönöznek.

Erre a tisztánlátásra korunk emberének kiváltképp szüksége van. Ugyanis, ha a keresztény ember tisztán látja saját életét, hitét és a társadalom folyamatait, könnyűszerrel fel is tudja fedezni, hogy mik azok az értékek, amelyek a társadalmat tökéletesítik, szerethetőbbé teszik az emberek közötti kapcsolatot. Az értelmi és szívbéli tisztaság elengedhetetlen ebben a korban, amelyet szétdúl a háború zaja, a különböző világjárványok veszélye és egyáltalán nem utolsósorban a látszatboldogságot ígérő divatos szlogenek és mozgalmak szemfényvesztése. Ebből fakadóan adódhat a kérdés: mi a lehetőség e szédült, mámorító hajszából való kigyógyulásra?

Az esély a gyógyulásra Isten igéjének meghallása és alkalmazása, nemcsak a templomok és otthonaink falain belül, de azokon kívül is. Mindössze annyit kell tennünk első lépésként, hogy hagyjuk a lángnyelvnek szíveinkben való meggyúlását, hogy lelkünk, értelmünk és testünk fő mozgatórugójává legyen. A vallásos képzőművészet a Szentlélek Isten megjelenését szinte kivétel nélkül tűz és lángolás formájában ábrázolja. Tűz, mely melegít, de nem éget meg! A pünkösd ünnepén kiváltképp alkalmas időszakot élünk meg arra, hogy a mi tekintetünkben, szavainkban és minden cselekedetünkben felfedezhető legyen a Szentlélek igazi tüze, mindenféle maszkírozás és álságosság nélkül.

Katolikus Anyaszentegyházunk legszebb himnusza ekképpen szólítja meg a Szentlelket: „Te, kit Védőnek mondanak… tűz, élő forrás, szeretet…”. Védjük mi is a bennünk lángoló lelkesedést, mely igaz szeretettel fordul a mellettünk élő embertársak felé, s igazi forrást kínál nekik. Olyan forrást, mely tisztánlátást és békét nyújthat az egész világnak. 

Tisztánlátást, hogy a háború borzalmai végleg megszűnjenek létezni, hogy az egymás közötti szakadékok eltűnjenek, és hogy az emberek megláthassák egymás szemében ugyanazt a jó tüzet, amelyet a Szentlélek Isten adott az apostolok mindenikének, kivétel nélkül.

Szabó Előd ürmösi unitárius lelkipásztor: 

Ahhoz, hogy közösségben éljünk, szükségünk van a lélekre, a Lélekre

– Pünkösd csodálatos ünnepe biztatóan mosolyog ránk. Ezt a mosolyt csak akkor érthetjük meg igazán, ha megéltük a nagypéntek vívódásait és a húsvét szavakba nehezen önthető belső, lelki élményét. Mint ahogy a termés bizonyosságát látjuk a megművelt mezőkön, de a látvány csak akkor érint meg igazán, ha mi temettük a földbe a magot, és mi éltük át azt a pillanatot, amikor láthattuk a föld rögét feltörő hajtás frissességét. 

Unitárius hittanunk szerint pünkösd a lélek kitöltésének és a keresztény egyház megalakulásának ünnepe. 

Racionalitáshoz, a tiszta ész világosságához szoktatott elmémmel a második fogalom felé hajlok először. Az intézmények keretei között biztonságot remélő emberi érzéssel ünneplem a közösség létrejöttét, a felismerést, hogy a jézusi örömhír csak emberek között válhat valósággá és áldássá. Aztán eszembe jut a történelem sok véres pillanata, amikor éppen e közösség léte okozott annyi fájdalmat és szenvedést öröm és evangélium helyett. De eszembe jutnak személyes tapasztalataim, hogy milyen sokszor nehéz a családi vagy gyülekezeti közösségben egyszerre érvényesíteni az igazságosságot, a rendet, a fegyelmet, valamint a szeretetet, a végtelen megbocsátást és az irgalmat. Időnként, a nehézségekben, a válságos pillanatokban kísérti az embert a gondolat, hogy jobb lenne egyedül, jobb lenne az alkalmazkodási kényszer nélkül, hogy jobb lenne a közös megegyezés kanyargós útjai helyett öntörvényűen élni. 

Pünkösd ennek a kísértésnek az árnyait űzi el. 

Nehéz közösségben élni, nehéz a közös célokat felismerni, és mindenki számára elfogadhatóan megfogalmazni. Nehéz mindenki helyét megtalálni egy közösségben. De nem lehetetlen, csak annyira nehéz, amennyire emberi életünk ezekben az erőfeszítésekben tisztává, fényessé, tartalmassá csiszolódik. 

És a racionalitásból kiindulva, így jutok el az élményszerűig, a szentig, a kimondhatatlanig. Ahhoz, hogy közösségben éljünk, szükségünk van a lélekre, a Lélekre. Ezt a lelket keressük, ezért imádkozunk, ebben hiszünk, hogy a tiszta, jó szándékú emberek, akik békét, biztonságot, tisztességes életet, igazságot akarnak, ma is részesülhetnek abban a tüzes isteni lélekben, amely képessé teszi őket e szent eszmékért való küzdésre.

Rigmányi Arnold koronkai református lelkipásztor:

A pünkösd az isteni Léleknek az erejére mutat rá

– Pünkösdi ünneplésünk külső velejárói ugyan nem mutatják, mégis bátran állíthatjuk, hogy ünnepeink közül ez a legfontosabb, ugyanis a Szentlélek hitet adó és elménket, lelkünket megvilágosító ereje nélkül nem tudnánk megérteni a többi egyházi ünnepünk lényegét. 

A pünkösd ugyanis annak az isteni Léleknek az erejére mutat rá, amely 2000 évvel ezelőtt egyházat hozott létre, és egyben élővé teszi az emberben a karácsony, a nagypéntek, a mennybemenetel és a húsvét üzeneteit. 

A Szentlélek hitet adó és lelket, elmét megvilágosító ereje nélkül Jézus megszületésére, nagypénteki keresztáldozatára, mennybemenetelére és feltámadására csupán történelmi tényekként tudnánk tekinteni. Szentlélektől származó hit által azonban – melyet a hívő ember nem szűnhet meg kérni buzgó imádság által – mindnyájunk számára személyessé válhat a betlehemi jászol és a golgotai kereszt eseménye, valamint a húsvét reggeli üres sír és a mennybe való felemeltetés csodája. 

A Szentlélek ereje teheti és teszi személyessé mibennünk a Krisztus születésében, kereszthalálában, feltámadásában és menybemenetelében kapott isteni kegyelmet. Elhozza az értünk Születettet szívünk jászlába, valósággá teszi lelkünkben az Ő kereszthalálát, hitet ébreszt bennünk, hogy a feltámadás örömében élhessünk, és bizodalmat ad arra nézve, hogy van Közbenjárónk a mennyei Atyánál. Ennek az isteni kegyelemnek az átérzése, megtapasztalása pedig, ami a Szentlélek munkája által történik, életátértékelő hatással van az emberre. Attól a pillanattól kezdve kiszélesedik az ember látásában és felfogásában az élet láthatára, és a Lélek ereje által a születéstől a meghalásig tartó véges élet fölött a hitbeli látás számára megmutatkozik a szemmel láthatatlan végtelen, az örök.

Pünkösd ünnepét a húsvét utáni ötvenedik napon tartja a keresztyén egyház. Ez már a tavasz vége, a nyár kezdete. Ilyenkor még a természet kivirulása is az újjászületésre, Isten megújító erejére emlékeztet, mely reménységgel és lelkesedéssel tölt el. 

Protestáns felekezetű közösségeinkben felhangzik a pünkösdi énekimádság: „Jövel Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket épen mennyei szent ajándékkal, szívbéli szent buzgósággal.” Római katolikus testvéreink szívükben melengetett hitükből indíttatva elzarándokolnak a csíksomlyói Nyeregbe, ahova sokan mi, protestánsok is velük tartunk, hiszen ez a hely lassan az egyetemes magyarság zarándokhelyévé nőtte ki magát. 

Ott, katolikus és protestáns magyarok között aligha érződik a felekezeti különbség, hiszen a nemzeti lobogók és Isten kék ege alatt magyar szívekből szól ajkunkról a nemzeti ima, mely a Lélek ereje által eggyé tesz bennünket. 

Isten adjon mindnyájunknak áldott pünkösdi ünnepet, és az Ő Szentlelkének erejével ajándékozzon és áldjon meg bennünket életünknek minden napján.

Tamás János csíkszeredai evangélikus lelkipásztor:

„Piros pünkösd napján...”

– Népdal őrzi a tényt, hogy evangélikus templomaink a pünkösdi ünnepi istentiszteletre pirosba öltöznek. Piros az oltár, a szószék, a padok díszítő terítői, a lelkipásztor stólája. A piros a Lélek ünnepének színe. 

Karácsony, húsvét ünnepén fehér liturgikus színben ünneplünk. 

Gondoljunk a nagy egyházi ünnepeinkre! Rangsorolhatóak-e? Nem. 

A betlehemi jászolban – karácsonykor – megszületik Jézus, a Fiú, a Megváltó. Ő az, aki nagycsütörtökön megtöri a kenyeret, és továbbadja a pohárral, mondván: érettetek. És ott van nagypénteken, a golgotai kereszten, érettünk. Leszállhatna-e? (Ahogyan némelyek sugallták.) Igen. De nem! Vállalja érettünk. 

Ragyog a húsvét fénye, világossága. Nincs ott, feltámadt. 

Mindez érettem. Érettem? Igen. Érettem Krisztus születése, kereszthalála, feltámadása. Mindezek mellett szól ígérete: nem hagylak egyedül. 

Elküldöm a Pártfogót, a Lelket, veled leszek minden napon. 

Luther Márton Kiskátéjában írja: „Hiszem, hogy saját értelmemmel vagy erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott engem az evangélium által, ajándékaival megvilágosított, az igaz hitben megszentelt és megtartott. … Kegyelme gazdagságából nekem és minden hívőnek minden bűnt naponként megbocsát, az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt, és nekem minden Krisztusban hívővel együtt örök életet ád”. Ez bizonnyal igaz. 

Így „piros” szívem hittel örvend karácsonykor Jézus születésének; bűnbánattal teszi le gyarlóságait, Isten, embertársai elleni gyengeségeit, mulasztásait, bűneit a kereszt aljába; hálát adva Isten végtelen szeretetéért pünkösdkor, hogy mindezt Ő volt képes bennem megvilágosítani, megtartani a Lélek által.

Mindezért az ünnepek ünnepe szentháromság vasárnapja.