2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Külön örültem annak, hogy az idei verseny témája az impresszionizmus volt. Ez az első olyan minikollekció, amelyet az egyetem után kivitelezhettem.

Fotó: Vajda György


– Három olyan ruhával jelentkeztél a megmérettetésre, amelyek színkombinációja, ötletessége, újszerűsége elnyerte a zsűri tetszését, bár azt is hozzátették, hogy nem mindenkinek sikerült megfelelően megközelíteni a témát, ezért könnyű volt a választás.

– Külön örültem annak, hogy az idei verseny témája az impresszionizmus volt. Ez az első olyan minikollekció, amelyet az egyetem után kivitelezhettem. Kapóra jött a pályázat, mert egyrészt meg akartam mutatni végre az alkotókészségem. Sajnos, az egyetemi évek alatt mindig azt éreztem, hogy nem vagyok olyan jó, mert másokat toltak elém. Ezért bizonyítani akartam. Ott inkább a fekete, a szürke árnyalataival alkottunk, mert a szaktanárnőnk kedvenc színkombinációja volt, s bár nem volt kötelező, de ezt az ízlést követtük mi is. Ezért igazi kihívást jelentett, hogy az impresszionizmus korában alkotó festők színvilágát hozhattam be ruháimba, mert ilyen összetételben még nem terveztem ruhát. Nem akartam a 19. századi divat stílusát, vonalait, motívumait megjeleníteni, olyan ruhákat terveztem, amelyeket ma is lehet viselni. A pályázati kiírásban a festőiség megjelenítése is szerepelt, ezért azon igyekeztem, hogy a színvilág tükrözze az impresszionizmust. Talán ez nyerte el az ítészek tetszését.

– Sok lány álmodik arról, hogy divattervező lesz. Benned mikor fogalmazódott meg ez a gondolat?

– Én is azok közé tartozom, akik már zsenge korukban erről álmodoztak. Amikor ötéves koromban megkérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, kapásból azt válaszoltam: divattervező. Persze, az út idáig nem volt olyan egyszerű. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végeztem, ahol szakképzésként a textilművészetet választottam, de a divattervezésbe is belekóstoltam. Aztán az egyetemen már a divatszakra jelentkeztem, mert úgy éreztem, ez közelebb áll hozzám. A textilművészettel sem hagytam fel, igyekszem a kettőt ötvözni úgy, hogy a ruhák mellett a kiegészítők által behozom az előbbit. Az anyagválasztáskor, -felhasználáskor azt is figyelembe veszem, hogy mit lehet textiltechnikákkal elkészíteni és ezt szervesen beépíteni egy-egy ruha kiegészítőjeként.

– Honnan szerzed be az anyagot?

– A gazdasági helyzet miatt elsősorban turkálókból vásárolok. Nagyon jó függönyanyagokat szoktam venni. Fantáziával, leleményességgel a régi ruhákat is át lehet alakítani. Az impresszionista kollekcióra XXL-es méretű ingeket, szoknyákat vásároltam, ezekből készítettem a minikollekciót. Persze vásárolok új anyagokat is. Természetesen megrendeléskor az ügyfél óhajának megfelelően válogatjuk a méterárut a szakboltokban.

– Vannak már megrendelőid?

– Elsősorban a barátnőim kérésére alkotok, de nekik nem pénzért. Kevés még az igazi ügyfél, inkább a családi környezetből keresnek meg. Nem igazán tudom, hogy azért választanak-e engem, mert segíteni akarják karrieremet, vagy tényleg szükségük van a munkámra. Ettől eltekintve alkotok, igyekszem judithosra tervezni a ruháimat. Amint említettem, a textilművészetet, sőt a festészetet sem adom fel, amikor kedvem van hozzá, azzal foglalkozom. Az első helyezésnek köszönhetően egy évig az Atelier Miraga-val dolgozhatok. Felvállalták, hogy a munkáimat népszerűsítik a honlapjukon és vásárokba is elviszik. Ez ugródeszka lehet, mert ezáltal nemcsak a szűk baráti, családi körben ismerhetnek.

– S talán majd egyszer eljutsz a londoni, párizsi kifutókra is…

– Álmodozni lehet, sőt kell is, de egyelőre meg szeretnék tanulni nagyon jól varrni, mert más az, ha nemcsak tervezem, hanem saját magam készítem el a ruháimat. Nem tagadom, szeretném, hogy ismertté váljak a szakmában, de nem álmodom fényes kifutókon való szereplésről. Jelenlegi helyzetemben három út lehetséges: felkarol valaki és én csak alkotok, más menedzsel. A másik lehetséges kapu: ha sok pénzed van, akkor mindent el lehet érni, vagy ha kevés az anyagi fedezet, akkor addig kell könyökölni a szakkörökben, ameddig befogadnak. Nagy szerencsének tartom, hogy megnyertem a versenyt és most felkaroltak. Hogy meddig jutok el… még nem tudom. Egyelőre csak alkotni, alkotni, alkotni szeretnék.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató