A transzszilvanizmus nem stílusirányzat!

Banner Zoltánt, az ismert művészettörténészt, előadóművészt, esztétát, kritikust, több képzőművészeti kiadvány szerzőjét látta vendégül múlt hét péntekén a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. 

Noha a KZST népszerű össz-művészeti rendezvényeinek hagyományos helyszíne a Kultúrpalota kisterme, ezúttal a Bernády Ház adott otthont a teljes telt házas irodalmi és képzőművészeti estnek, amelynek keretében a meghívott a transzszilvanizmusról, annak múltjáról és jelenéről tartott előadást, illetve bemutatásra kerültek Kákonyi Csilla új festményei is – a marosvásárhelyi festőművészről Banner Zoltán 2011-ben írt monográfiát. 

Ez alkalommal is Csíky Boldizsár, a KZST elnöke vállalta el a házigazda szerepét, Banner Zoltán az ő kérdéseire adott válaszaiban rejtette el előadását a transzszilvanizmusról, amelyet egy korábbi, bécsi értekezésének mintája alapján vetített képekkel is illusztrált.

– A transzszilvanizmus korszakát sokan boldogan lezárják a második világháborúval. Született olyan könyv is már, hogy mindössze Áprily Lajos, Kós Károly, Tompa László, Bartalis János, Tamási Áron, Nyirő József és Wass Albert jelenti a transzszilvanista irodalmat – holott az az irodalom nem ért véget, mindmáig folytatódik. Az írott művekről sok szó esik, de sem ezelőtt, sem mostanában nemigen beszéltek és beszélnek arról, hogy a transzszilvanista életszemlélet miként nyilvánul meg a képzőművészetben, avagy az egyetemes művészetben. Mert meggyőződésem, hogy a képzőművészeti és az irodalmi transzszilvanizmus nem stílusirányzat! A transzszilvanizmus nem stílus, hanem olyan világnézet és életfelfogás, amely az első világháború után született. A legnagyobb elszakított rész Erdély volt, és e tudatot nem lehetett egy békeszerződéssel eltörölni. Sőt, épp akkor jött elő rejtettségéből az erdélyiség, amikor Erdély már nem tartozott Magyarországhoz.

A transzszilvanizmus lényegét egy képletben igyekeztem kifejezni, e tétel az alábbiakat tartalmazza: történelem, tanúságtétel, természet, tökéletes szakmai tudás. Véleményem szerint egyetlen magyar művészet van, amely csodálatos árnyalatokkal rendelkezik. Az erdélyi művészet is ezen árnyalatok közé tartozik, és akkor született, amikor Erdélyt Magyarországtól elszakították. Az erdélyi művészet nem hozott új stílusirányzatokat, nem is ez volt a célja. Azon értékek megőrzését tűzte ki feladatául, amelyek a magyarság identitástudatát táplálják. Az erdélyiség mint történelmi szerep ugyan 1920 előtt is megjelent, sőt, előfordult, hogy egzisztenciális jelentőségűvé vált a magyar kultúra és forma fenntartásában, de a transzszilvanizmust mint világnézetet Erdély elcsatolása szülte. Most egy még nagyobb válság bontakozik ki, mint a világháborúk idején. A keresztény hit és a nemzeti értékek egyre nagyobb veszélyben vannak e jelenleg is zajló, tervezett invázió miatt, amely elözönli Nyugat-Európát. Itt már a nemzeti identitástudat kérdése a tét. Ezt a Nyugat legfejlettebb népei veszítették el a leghamarabb. Pedig csak kultúrával és hittel védhetik meg országaikat a beözönlő hordától: a szellemi teljesítmény, a gondolkodás kiemelkedően fontossá vált, ahogyan a művészet is.

Kákonyi Csilla három új festményét hozta el erre az estre. E képek, illetve a művésznő életműve tipikus példái annak, hogy mennyire világnézet és életérzés kérdése a transzszilvanizmus. Ezekben az alkotásokban szinte az összes huszadik századi, európai stílusirányzatot fölfedezhetjük. Egy képzőművész a zsigereiben hordja a fejlődést, a művész a kihúzott antenna, aki a leghamarabb érzi meg, hogy valami nagy változás, romlás következik. A művészet és a hit az, ami az embert ezen a földön megválthatja. Ha az erdélyi magyar művész megőrzi ösztöneit, hagyományait, népművészetét, és ezek szellemében cselekszik, akkor azt mondhatjuk, hogy a transzszilvanizmus él. Természetesen nem fontos mindegyik erdélyi alkotónak transz-szilvanista művésznek lenni, ahogyan nem is mindannyian azok. A nagybányai művésztelepnek sem volt programja, mégis egy fél évszázadra meghatározta az erdélyi művészetet, olyan világnézetet, életfelfogást ajándékozott mindannyiunknak – mondta Banner Zoltán a KZST január végi estjén, Marosvásárhelyen.