2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

2011-ben Bolyai Farkas halálának 155. évfordulójára emlékezünk. Sokféleképpen lehetne felidézni a híres professzor, a legnagyobb matematikus – Bolyai János – apjának emlékét, a vásárhelyiek életében betöltött szerteágazó szerepét, személyiségének máig ható sugárzását.

Bolyais diákok oltóágat vágnak az almafából


2011-ben Bolyai Farkas halálának 155. évfordulójára emlékezünk. Sokféleképpen lehetne felidézni a híres professzor, a legnagyobb matematikus – Bolyai János – apjának emlékét, a vásárhelyiek életében betöltött szerteágazó szerepét, személyiségének máig ható sugárzását. Különcségéről számos anekdota maradt az utókorra. Utolsó évéhez egy szokatlan cselekedet fűződik – megírta saját gyászbeszédét Jelentés címmel. Életében számtalan gyászbeszédet írt kollegái, ismerősei temetésére. Halála előtt egy évvel úgy döntött, hogy saját maga számára is megírja gyászbeszédét. A különleges szöveg a mai ember számára egyszerre jelentette életfilozófiai tapasztalatainak összegzését, pedagógiai hitvallását, nevelői végrendeletét a következő generációk számára, és búcsúját a földi élettől. A Jelentést kinyomtatta és elküldte ismerőseinek.

Bolyai ebben „végrendeletben” külön kitért a temetésével kapcsolatos szertartásra, amiből néhány sort idézünk:

„Meghagyás…

… se pap… sem egyéb cérémonia, még harang se legyen; az oskola csengettyűje szólhatna,…Kéretnek a Keresztények! hogy csak annyi jöjjön, a hány szükséges,…Emlék se legyen: hanem ha valaki egy pojnik almafát ültet a ház [itt sírhant] eleibe; a gyümölcsét szedőktől vagy róla oltóktól vegye köszönetét!”

Bolyai végakarata teljesült. Temetése alatt nem szóltak a vártemplom harangjai, csak a kollégium kis harangja. 1857 tavaszán János fia egyik öccséhez címzett levelében, amit Bólyára küldött, ezt írja:

„Vajda pedig arra kér, hogy hozz magaddal két ponyik vagy poenics (vagy hogy írják?) oltoványt, egyiket az Öreg, másikat a Szabó János sírjára ültetendőt;” 1

Vajda János és Szabó János Bolyai Farkas két tehetséges diákja volt. Szabó tehetséges festő lett, ő készítette Bolyairól azt a közismert portrét, amit Marosvásárhelyen a Bolyai Múzeum falán láthatunk. Közeli barátságban volt Bolyaival, gyakran az egykori professzornak köszönhette súlyos anyagi gondjainak enyhítését. Bolyai előtt halt meg néhány évvel, nekrológját is Bolyai írta. Másik igen tehetséges diákja, majd jó barátja volt Vajda János is az 1810-es években. Bolyai őt választotta fia mellé házitanítónak, később is atyai jó barátja maradt. Bolyai halálának nyarán települt vissza Vajda Marosvásárhelyre, de csupán néhány hónapot tölthettek együtt. Előzőleg évtizedekig levelezett Bolyai a Nagykőrösön élő egykori diákjával. Arra készültek, hogy kézirat-hagyatékukat egymásra bízzák. Úgy tűnik, Vajda teljesíteni akarta egykori tanára almafával kapcsolatos végrendeletét. Talán Bolyai kérte meg Vajdát halála előtt, hogy az igen nagy szegénységben elhunyt Szabó János sírja mellé is ültessen egy pónyik almafát. Érdekes művelődéstörténeti adat, hogy Bolyai Farkas domáldi facsemete-iskolájából Bólyára is kerültek pónyik almafák. Más források szerint2: „Dicső Lajos, egykori hálás tanítványa pónyik almafát ültetett sírjához.” 23 éven át mindössze ez a fa jelölte Bolyai Farkas nyughelyét „Jelentésében kifejezett akaratja szerint.” Ez az almafajta – amit Bolyai honosított meg az erdélyi viszonyoknak megfelelően – az elmúlt százötven év alatt szinte teljesen kipusztult Erdélyben.

A különleges végrendeletnek Erdély határain túlra is híre ment. 1879 augusztusában dr. Dux Adolf (1822–1881) újságíró, műfordító, a Pester Lloyd főmunkatársa – aki főként német nyelven írt cikkeiben a magyar kultúrát népszerűsítette – ellátogatott Marosvásárhelyre. Az érdekelte, hogy az „almafejfa” csak legenda vagy valóság? Koncz József volt a vendéglátója, megmutatta Duxnak Bolyai egykori szállását, kertjét, majd a temetőben megmutatta az almafát. Látogatásának benyomásait a Dux a Pester Lloyd lap 1880. február 4-i számában La tombe du savant című írásban foglalta össze. Az írás a bordeaux-i Mémoires de la Société des Sciences physiques et naturelles egy különlenyomatában is megjelent. Dux így kezdi az írást3:

„A tudós sírja

Egyetlen szobor, egyetlen kő nem jelzi, pedig ez egy kimagasló egyéniség nyughelye. Ismervén a dolgok szokásos rendjét, ez sír bizonyára fölülmúl minden építészetileg impozáns emlékművet és az azt ékesítő dicsérő feliratokat. De az, aki itt nyugszik e pázsit-tető alatt, határozott akaratát fejezte ki arra nézve, hogy ne emeljenek neki mauzóleumot. Legfeljebb egy almafát szeretett volna nyughelyére, emlékeztetve arra a három almára melyek oly nagy szerepet játszottak az emberiség történelmében. Így jelezve Éva és Paris almáját, akik rabszolgasorba taszították a földet, és Newtonét, aki visszahelyezte azt a csillagok sorába…” ( fordítás: Oláh Anna)

Az írás ezekkel a sorokkal végződik:

„…le pommier pojnik devra toujours ?tre conservé et soigné avec amour” vagyis az almafát örökké szeretettel kell majd védeni és ápolni.

Bolyai almafája 100 évig élt, majd kiszáradt. A gondos utókor új csemetét ültetett a régi helyére. Ez a fa áll ma is a sír mellett, idén éppen 55 éves és a Marosvásárhelyre érkező turisták egyik leglátogatottabb helye.

Ma ezt a fát a természet, betegségek, és az ember csapásai közepette a kipusztulás veszélye fenyegeti. Senki nem viseli gondját, nem óvja a kártékony sírszomszédoktól. Így történhetett, hogy a fa egyik oldalát szinte teljesen megcsonkították, és a törzséről több főágat levágtak. A sírszomszéd nem tudhatta, hogy mit cselekszik: azt hitte, hogy Bolyai-almafája egy átlagos fa, ami az ő sírjára folyamatosan szemetel. Nem tudta, hogy kegyeletsértést követ el, ha megrongálja a „fejfát”.

Veress József, a temető gondos őre, időnként megnézi, hogy él-e még a fa? A tavasszal egy fő ágát le kellett vágnia, mert a vihar letörte, és akkor látta, hogy még egy jó méterrel alább is korhadt, száraz.

A Bolyai Pedagógiai Alapítvány – tapasztalva a rongálást – elhatározta, hogy felhívja a sírhoz látogatók figyelmét az almafa jelentőségére. 2006-ban, Bolyai halálának 150. évfordulójára a református temető kuratóriumánál kérvényezte az almafa hivatalosan védetté nyilvánítását. Eljárt a jelenlegi környezetének kialakítása érdekében, kovácsoltvas kerítéssel vette körül, valamint a kerítésen elhelyezett egy táblát is, amely tájékoztatja az odalátogatókat az almafa történetéről, ritkaságának, kegyeletének fontosságáról.

Az almafa védetté nyilvánítási ünnepségét a Bolyai Pedagógiai Alapítvány 2006. november 1-jén tartotta a Bolyaiak sírjánál. Jelen sorok írója méltatta Bolyai Farkast, és emlékeztetett arra, hogy immáron Petőfi székelykeresztúri körtefája, valamint Csoma Sándor kőrösi diófái mellett van még egy védett fa Erdélyben – Bolyai Farkas almafája. A Bolyai líceum diákjai ünnepi öltözetben felolvastak Bolyai végrendeletéből, és a sajtó jelenlétében igen sok egykori bolyais diák, tanár, és vásárhelyi polgár megállt gyertyát gyújtani a Bolyaiak sírjánál, vagy koszorút helyezett el az almafát körülvevő kerítésre.

Az emléktábla a zentai Bolyai Farkas Alapítvány a Magyarul Tanuló Tehetségekért közösség ajándéka.

A kerítés Szilveszter István – egykori bolyais diák cégének adománya.

A mindenkori utódok feladata – Dux Adolf szavait idézve – szeretettel ápolni, gondozni ezt a fát, amíg él.

Ha kipusztul, ültessenek újat!

De mi van, ha nincs újabb csemete, hogyan ültessünk újat?

(Folytatjuk)

1 Benkő Samu: Bolyai-levelek. Kriterion, 1975, 240.o.

2 Koncz József: A marosvásárhelyi evang.
ref. kollégium története. Marosvásárhely, 1896, 311. o.

3 Dr. Adolf Dux: La tombe du savant. Extrait du Pester Lloyd du 4 février 1880. Extrait des Mémoires dt la Société des Sciences physiques et naturelles de Bordeaux, t. V. (2e Série), 1er cahier

Oláh Anna

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató