Történészköszöntő

Múzsák kegyeltje, múzsák hódolója. Egyik kezét Klió fogja, a másikat Kalliopé. Ha hozzátesszük, hogy fél életét könyvek közt, könyvek szolgálatában töltötte, azt sem túlzás kijelenteni, az ihletet adó többi hét isteni hölgy is kegyeibe fogadta, illetve fordítva.

Múzsák kegyeltje, múzsák hódolója. Egyik kezét Klió fogja, a másikat Kalliopé. Ha hozzátesszük, hogy fél életét könyvek közt, könyvek szolgálatában töltötte, azt sem túlzás kijelenteni, az ihletet adó többi hét isteni hölgy is kegyeibe fogadta, illetve fordítva. Így könnyű! Tényleg könnyű volt mai laudáltunknak, Spielmann Sebestyén Mihálynak? Ha eddigi életműve gazdagságára, könyvekben mérhető, értékes szellemi termésére, sokirányú tudományos, kulturális közszerepléseire gondolunk, valóban úgy tűnhetne, semmi az egész, ezeket csak úgy könnyedén kirázza kisujjából, tarsolyából, ki tudja honnan. De aki egy kicsit is jártas a szellemiek terén, annak nyilvánvaló, micsoda munka, mennyi tanulás, kutatás, dokumentálódás vezette a jeles marosvásárhelyi történész, szép- és közíró, könyvtáros, egyetemi előadó EMKE-ünnepeltet idáig.

Az sem lehetett könnyű, hogy időnként elterelje Klió figyelmét és mindkét kezét Kalliopénak nyújtsa. El tudom képzelni, hogy a hölgyek olykor civakodtak miatta. A múzsákat nem lehet megtéveszteni holmi írói álnevekkel. Különben akit többféle tehetséggel áldott meg a sors, annak ilyen „gondokkal” is meg kell küzdenie. Mert Spielmann Mihály a történelem-filozófia karon végzett Kolozsvárott, történészi képesítést szerzett, de a szépirodalom is nagy erővel vonzotta, élénk fantáziáját, humorát, írói vénáját a szépprózában is ki kellett próbálnia. Sőt később a publicisztika sem hagyta nyugodni Sebestyén Mihályt. Úgy negyedszázaddal azelőtt, hogy ebbe belekezdett volna, már kacérkodott a médiával, pár évig a Román Televízió magyar adásának szerkesztő riportere volt. De igazi hivatására mégis a Teleki Tékában talált, ahol tavaly nyári nyugdíjaztatásáig közel négy évtizeden át „a könyveknek szolgált”.

Szándékosan kerülöm a dátumokat, adatokat, hiszen megjelent könyveinek, szerkesztett, sajtó alá rendezett köteteinek puszta felsorolása több oldalt, hosszú perceket venne igénybe. Hiába, az időt nem lehet kicselezni. Az van ezzel a leginkább tisztában, akinek egyféleképp éppen az idő, a múlt az alanya, kutatási területe, vagyis mindaz, ami már mögöttünk van. Ez az, amit a legalaposabban, a legpontosabban, a valóságnak a lehető legmegfelelőbben kellene ismernünk. Ebben lehetnek segítségünkre a történészek. Azok, akik a szó szoros értelmében azok, és valóban képesek a hivatás magaslatára emelkedni. Sajnos hamis, hőzöngő, fantaszta „történészekkel” tele van a pince, padlás világszerte. Romániában különösen. Szerencsére Vásárhely ma már nagymértékben rácáfol erre. Spielmann Mihály elsősorban a művelődés- és könyvtörténet, a helytörténet, az erdélyi zsidóság múltjának feltárása terén. Említsünk csak néhányat saját tanulmánykötetei közül. Nemcsak népszerűek, de elismerten tényszerűek is. Az Erdélyi fejedelmek nyitotta a sort húsz évvel ezelőtt. Aztán ugyanolyan keresett volt a Múlt és múlt – Régen volt emberek ügyes-bajos dolgairól és jószágairól, adatgazdag, hiánypótló a Nyúlgát az idő ellen – Az erdélyi zsidóság történetéhez írt tanulmányaival, majd a marosvásárhelyi Református Kollégium történetéből megjelentetett kiadvány. És mind közül bizonyára a legmunkásabb vállalkozás, amelybe a legutóbbi éveit fektette, az Időtár I-II-III. Marosvásárhely történeti kronológiája. A IV. vaskos kötet, amely az annyiunk életét megkeserítő időszakot, az 1945–1989 közöttit hivatott bemutatni, máris előkészületben van. Közben bizonyára továbbra is szerét ejti, hogy igen fontos történelmi kiadványok, emlékiratok, monográfiák, emlékkönyvek, antológiák közreadásánál szerkesztőként, előszóíróként bábáskodjon. És „amikor kimenős a lány”, csütörtökönként jegyzetben, tárcanovellákban mondja el véleményét, benyomásait mai világunkról, közéletünk visszásságairól.

Nehéz lehet ennek a nyelvi humorban önfeledten lubickoló, szellemes causeur-nek, utolérhetetlen anekdotázónak, aki tudományos kutató, professzor öccsével közösen Túlélőkészletként élvezetes viccgyűjteményt is letett az asztalra, a tudomány tárgyilagos, szikár nyelvén fogalmaznia sok száz oldalon keresztül. De megteszi, hiszen ilyesmiben nem ismer tréfát. Lásd operatívan megjelenő pontosító újságcikkeit, valahányszor hibás tényközlésre lel. Viszont lazítani is tud, hisz másik énjét az elbeszélésekben, novellákban juttathatja szóhoz. Tetszés szerint visszautazhat a közelebbi, távolabbi múltba, Napfogyatkozás/ra/ az Egyetem utcában, elröpülhet Nosztalgia-túr/rár/a Dél-Paranoiába, bármikor felidézhető Rencz Dezső jégmauzóleuma, megismételhető A város megérintése, válogathat Rubinháza jeles napjaiból és így tovább. Rengeteg dolgot tehet még, elvégre csak 65 éves, előtte az élet. Számtalanszor fogják még kibővíteni a róla szóló szócikkeket az irodalmi lexikonok, az újabb meg újabb Erdélyi magyar ki kicsoda. De senki sem fogja valaha is jobban tudni nála, hogy Marosvásárhelyen ki kicsoda. Köszöntsük tehát a történészt, aki nélkül bizonyos, hogy színtelenebb lenne szeretett városunk!

Elhangzott 2012. május 31-én a marosvásárhelyi Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai Termében, az EMKE Maros megyei történészköszöntőjén