2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tőkés-nyilatkozat

A Maros megyei RMDSZ pénteki sajtótájékoztatóján Borbély László által tett kijelentésekre reagált Tőkés László.  

 Az RMDSZ a hétvégére beindította a nehéztüzérséget, Borbély László és Takács Csaba versenyt harsogva alibiznek, hátha a kellőképpen erős megfogalmazások elfedik azt, hogy a hét konkrét kérdésünkre egyetlenegy konkrét választ sem adtak.
           Pedig a leginkább azzal tudnák kifogni a szelet az elszámoltatás vitorlájából, ha egészen egyszerűen közzétennék az igényelt adatokat: ennyit és ennyit kapott az elmúlt öt év alatt az RMDSZ, illetve a Communitas Alapítvány adólejeinkből, erre és erre költötték el, ennyi került visszaosztásra nyílt pályázat útján az erdélyi magyar közösségnek stb., és csatolják a közpénzek fölött diszponáló alapítványok kimutatásait is, bizonyítván, hogy nem szerepel politikus a kifizetések listáján.
           Ha minden olyannyira rendben van, ahogy azt egybehangzóan állítják, akkor nem értjük, hogy ez miért annyira nehéz számukra.
           Másfelől Borbély László ismételten „meglebegtet” egy 800.000 eurónyi összeget, amit – állítása szerint – a még nem is létező Erdélyi Magyar Néppárt kapott Magyarországról. Nem tudjuk, hogy honnan vette ezt a summát, lehetséges, hogy ez éppen annyi, amennyit az RMDSZ – a korábbi évek gyakorlatával ellentétben – az új magyar kormánytól már nem kap meg alanyi jogon.
           Egy csődbe vezetett ország 1996 óta felelős kormánytisztviselőiként önigazoló dicshimnuszokat zengeni pedig egyenesen tragikomikus.
          Nagyvárad, 2011. április 9.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató