2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Immár tizenhetedik alkalommal szervezik meg a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozatát, amelynek mindig fontos eseménye a testvérvárosi küldöttségek fogadása a polgármesteri hivatalban. 


Immár tizenhetedik alkalommal szervezik meg a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozatát, amelynek mindig fontos eseménye a testvérvárosi küldöttségek fogadása a polgármesteri hivatalban. Tegnap délelőtt Baja, Güzelcamli, Kecskemét, Kisinyov és Zalaegerszeg delegációit fogadta dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Csegzi Sándor, a polgármester személyi tanácsadója, valamint Maria Cioban jegyző. Az ünnepségen a polgármesteri hivatal több munkatársa is részt vett.

A testvérvárosok delegációit a polgármesteri hivatal nagy üléstermében dr. Dorin Florea és Csegzi Sándor köszöntötték, majd a küldöttségek vezetői tartottak rövid beszédet. A polgármester elmondta, igen fontosnak tartja a testvérvárosokkal való együttműködést, hiszen ennek keretében elsősorban közös kulturális rendezvényeket szerveznek, ugyanakkor kölcsönösen tájékozódhatnak a gazdasági, pályázati lehetőségekről. Csegzi Sándor szerint ezek a kapcsolatok rég túllépték a formális szintet, szoros barátságok alakultak ki, és számos közös projektet sikerült megvalósítani az elmúlt évek során. – Sokan eljöttek idén is – főleg a magyarországi testvérvárosokból –, akikkel a korábbi Marosvásárhelyi Napok rendezvényein találkozhattunk. Alpolgármesterként az elmúlt évek során sokszor került sor hasznos tapasztalatcserékre, kiemelten a városfejlesztési problémákra koncentráltam, valamint e testvérvárosok tapasztalatai érdekeltek az uniós alapok felhasználása, a pályázati lehetőségek, a közigazgatási, városgazdálkodási kérdések terén. E tapasztalatokat fel is használtuk, például a Zalaegerszeggel közösen szervezett – Négy város, négy kérdés elnevezésű – kulturális pályázat során, közös kiállításokat, sportrendezvényeket szerveztünk – mondta Csegzi Sándor. A testvérvárosok küldöttségei felszólalásukban szintén az együttműködés fontosságát hangsúlyozták. Kecskemét küldöttségének vezetője, Leviczky Cirill önkormányzati képviselő a kecskeméti és a marosvásárhelyi baráti társaságok szerepét emelte ki, hiszen ezek alapozták meg a testvérvárosi kapcsolatokat. Zalaegerszeg alpolgármestere, Balaicz Zoltán elmondta, Marosvásárhely és Zalaegerszeg között több, mint egy évtizedes a szoros kapcsolat, és ez valódi barátsággá vált. – A 14 testvérvárosunk közül Marosvásárhellyel alakultak ki a legerősebb szálak, a tűzoltóságot, az iskolák közti kapcsolatokat, a felsőoktatást, az egészségügyet tekintve. A Zala megyei kórház sürgősségi osztálya és a Maros Megyei Sürgősségi Kórház szeretne szoros szakmai kapcsolatot kialakítani, ennek érdekében küldöttségünkben orvosok és nővérek is érkeztek Marosvásárhelyre, hogy megismerkedjenek az itteni viszonyokkal. Bízom benne, hogy gazdasági szempontból is tudunk előre lépni, közelebbről üzletember találkozót tervezünk, és ragaszkodunk ahhoz, hogy az idén nyáron sorra kerülő I. Kárpát-medencei ifjúsági táborunkba marosvásárhelyi fiatalok is eljöjjenek – tette hozzá az alpolgármester.

Szabó Hajnalka, a bajai képviselőtestület tagja, az egészségügyi bizottság alelnöke szerint továbbra is fontos a testvérvárosi kapcsolat ápolása, a civil szférával és a városvezetéssel való jó együttműködés, tapasztalatcserék az egészségügy, oktatás, pályázatok terén. A képviselő asszony szerint szándékukban áll vállalkozókat, kézműveseket meghívni kiállításokra, vásárokra, gazdasági rendezvényekre, erősítve a két város gazdasági kapcsolatait. Güzelcamli (Török-ország) delegációjának nevében Ilhan Akay alpolgármester, Kisinyov küldöttségének képviseletében pedig Vasile Meriacre kerületi alpolgármester mondott köszöntőbeszédet. Budapest, Szeged és Bournemouth (Anglia) küldöttségei idén nem vettek részt az ünnepségen, a németországi Ilmenau város delegációját pedig tegnap a délutáni órákra várták. A fogadást követően Marosvásárhely főterén délben megnyílt a kézművesvásár, a rendezvénysorozat hivatalos megnyitójára az esti órákban került sor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató