A Somostető rejtekében, acélkék időszakos tavacskában tükröződik a ködből kiderengő szálfák sokasága. Tavasz titkait suttogja mohák örökzöldje a vándorköveken. Arrább, az állatkerttől a Maros felé ereszkedő lejtőkön, második világháborús lövészárok mára alig látszó földhányásán, kihasználva a ritkás több fényét, idetévedt hóvirág fehérlik. Mögöttük gallyak kusza rőtbarnája.
Valahol felcsattog egy józanodó rigó. Ébresztő! És Tavasz festő dolgozni kezd. Színek tobzódása. Szellőkbe lengenek fények, ízek, illatok. Cinkék szöszmötölnek a pitymalló Hideghavason. Zöldbe csusszanó vetéseken frakkos szarkák parádéznak a jeddi határban. Értenék már, itt a farsang farka. Csuszka csusszan, citromsármány sárga plasztronban délcegeskedik, vörösbegy pityeg szép éneket párjának, s a régi forrás felett kasztanyettáját csattogtatja az erdőszél öreg tarkaharkálya. Megnyúlnak a mogyoróbarkák, megzendül az első méhecske a kertben. A nyulak néha csak azért állnak meg a vetések szélén, hogy lerázzák sárcipőjüket. Fácánkakas feszít a napfényben. Bandi III., az állatkert öreg szarvasbikája agancstalan fejét forgatja, egykorvolt koronáját keresi talán? Névtelen őzbak sérülékeny szarvait félti minden mozdulatával, lépteit óvatosan visszafogja, ha belógó ágak körülrajongta csapásra téved.
Meteorológiai tavasz. Az év legmozgalmasabb hónapja. Március végére 6°C-kal melegebb lesz. Újjászületés.
A Kos hava „legyen száraz, ez kedvez a gyümölcsfának, termővé tesz minden ágat”.
Közelgő ébredés. Örömünnep. A magyarság farsangi rítusai s hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra – farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre – vonatkoznak. Télbúcsúztatóra. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes alakoskodás. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztik, hogy a farsangi tobzódás maradékát elfogyaszthassák torkoscsütörtökön.
„Dobzódó Farsangnak álarcás leányi!
Vigadó Bacchusnak részeg tanítványi,
...Mit zörögtek annyit hívság maradványi?
...Nem így van Erdélyben, hol havas tetején,
Egy szép nap, virágos tavasznak elején,
Mint régen Albának vendéglő mezején,
Híres vásár esik Zarándnak megyéjén.
...Hagyd, én lefesthessem e szent sokadalmat,
Hol az egész vásár keres lakadalmat,
Hol fáta ficsórnak igér oly jutalmat,
Mely két fáradt szívnek nem okoz unalmat.”
– kezdi Lakodalom módja az oláhoknál versét az 1806. március 5-én Csórán meghalt testőr-költő, Bessenyei György jó barátja, Barcsay Ábrahám. A magyar költői episztola egyik első mívelőjének erőtől duzzadó képeiben éled a természet.
„...Valamit esztendő kedves szakaszával,
S újuló természet hozhat tavaszával,
Itt megtalálhatod szűzek vásárával,
Melyet ki-ki hozott eladni magával.
Egyik jó illatú epret tart kezében,
A más galamb-fiat zárt kis rekeszében,
Ez kosár cseresnyét tett ki elejében,
Amaz pedig gombát mutat tenyerében.
Alól sűrű gyalog-fenyők szomszédjában,
Számtalan ifiak állanak sorjában,
Olyanok, mint Hercul volt serdült korában,
Mikor még nem lankadt Omphales láncában.”
Az egykori nagyenyedi kiváló diák árván maradva került 1761-ben a bécsi testőrséghez. 33 évi katonáskodás után obsitos ulánus ezredesként birtokaira vonult vissza, Marossolymosra és Csórára.
„Barátim! ha egyszer az én Orám eljön
És már nincsen messze; maga Phillis önnön
Okát megmondhatja: O! ne temessétek
Torony alá testem Szerzetes-por közzé
Vagy pedig Hercegek pompás vedre mellé.
Távol nyughatatlan roppant Városoktól,
Egy szűntelen kies, s tölgy-fák árnyékától
Setét völgybe messze hamvam elvigyétek...”
– írta Testamentumában. Kívánsága szerint nem a temetőben, hanem a dombon levő kedvenc almafájának árnyékába temették el. A feleségének, Bethlen Zsuzsannának emelt – ma ortodox templommá átalakított – mauzóleuma a magyar jelenlét utolsó s nehezen felismerhető csórai emléke.
Bízva abban, hogy a somostetői hóvirágok nem jutnak a feledett csórai almafák sorsára, maradok kiváló tisztelettel:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
