A természet kalendáriuma V.

A csillagos ég sohasem ragyogtatja szebben csillagait, mint éppen nyár elején, a zivatarok havában. Csak csendes hóesések után ragyog fel szintúgy csodásan milliónyi csillagával a Hadak útja. A csillámló ragyogásnak egyszerű a magyarázata.

Lágynyelvű szellők illatot nyalnak

A csillagos ég sohasem ragyogtatja szebben csillagait, mint éppen nyár elején, a zivatarok havában. Csak csendes hóesések után ragyog fel szintúgy csodásan milliónyi csillagával a Hadak útja. A csillámló ragyogásnak egyszerű a magyarázata. Az égi áldás mintegy kimossa a fölénk tornyosuló levegőtömeg alsó, néhány száz, néha csupán néhány tucat méternyi rétegét, s az így nem gátolja, hogy a csillagok fénye kellő erővel érkezzen szemünkhöz. Miért írhattak-verselhettek az ókoriak színes csillagokról? Kézzelfogható ennek is a magyarázata: akkoriban nemcsak a troposzféra alsóbb rétegei voltak sokkal tisztábbak, de a körülbelül 10 km magasságban kezdődő sztratoszféra is. Arról a rétegről van szó, amelyikben a mai földi életet óvó ózonpajzs kialakult jó milliárdnyi éve, s amelyiket az ember oly nagymértékben pusztítja tudatlanul.

„Az égalj mindenütt viharsarok, – Áprily Júniusi éjszakák-jában –

magas pusztákra fellegcsorda vágtat,

szívrezzentő, komor zivatarok

villámmal cifrázzák az éjszakákat.”

A Medárd-napi esőzés tudományos magyarázatát a nyári monszun adja. A monszun szót általában azokra a hatalmas méretű esőzésekre mondják, melyek India s Hátsó-India földjén jelentkeznek nyáridőn. A tünemény magyarázata az, hogy ilyenkor Ázsia hatalmas belső területei már kellőképpen felmelegedtek. Ezeken a tájakon a felszálló légáramlás válik uralkodóvá, s a felemelkedő légtömegek helyére az Indiai-óceán felől hűvösek s nedvesek tódulnak. Ezek, beleütközve a Himalája vonulataiba, felemelkedésre kényszerülnek, lehűlnek s a bennük felhalmozódott vizet hatalmas esőzések formájában ejtik a földre. A fülledt meleget s tikkasztó szárazságot váltja fel a dörgéssel, villámlással érkező esőzés.

Ez a nagyméretű levegőbetörés nem ritkán jelentkezik mifelénk is, természetesen sokkal gyengébb formában. Gyakran hatalmas zivatarokkal köszönt be a nyári monszun. Ennek következtében a Kárpát-medence jó részének legcsapadékosabb hónapja a június. A nyár eleji esők bekövetkezte nem pontosan Medárd napjához fűződik. Helyesebb, ha azt mondjuk, hogy ez idő tájt áll be a Közép-Európa éghajla-tára jellemző kora nyári esőzés. Még akkor is így történik ez általában, ha az azelőtti időszak sem szűkölködött esőkben. Ezt példázza a mondás: János napja – június 12. – előtt kérjük az esőt, utána már kéretlenül is jön.

Ősi népi tapasztalat s megfigyelés eredménye az a parasztregula, miszerint ha ezen a napon esik, akkor negyven napon át bőségesen részesülünk belőle. Természetesen a negyven nap sem vehető pontos értéknek, csak hozzávetőleges becslésnek. Az is előfordul, hogy a nyári monszun teljesen elmarad, ez azonban nálunk korántsem olyan katasztrofális, mint Indiában. Mifelénk ugyanis a kenyéradó gabonák már szárban vannak, a júniusi aszály általában nem végzetes számukra.

Június 11. sok helyt híres szénakaszáló nap, máshol ilyenkor kezdődik a gyógyfüvek gyűjtése. Különösen igaz ez a magashegységi pásztoremberekre. Ilyenkor a legnagyobb a drogtartalma az árnikának, a medveszőlőnek s a havasok megannyi más „vajákos” növényének, melyek kesernyés ízeit manapság a dévai Csabikumban üdvözölhetjük.

„Ilyenkor otthon szunnyad az erdő,

virágzó füvön gördül a harmat,

összetett szárnnyal gyónnak a lepkék,

lágynyelvű szellők illatot nyalnak.”

Búcsúként Horvát István magyarózdi Nyári estjét teszem Nagy Imre ’57-es Elvonuló vihara alá.

Kelt június 4-én, amikor a telehold a Kígyótartóban állt.