A természet kalendáriuma (LXXX.)

Megértésedet kérem, kedves Olvasóm, hogy mai utunkat egy tisztelgés erejéig csupán a református sírkertig tervezem. Jó okom van rá. A természettudományos ismeretterjesztés nagy öregjéről szeretnék írni ma Tenéked.

Zászlófenyők a Kárpátokban

Megértésedet kérem, kedves Olvasóm, hogy mai utunkat egy tisztelgés erejéig csupán a református sírkertig tervezem. Jó okom van rá. A természettudományos ismeretterjesztés nagy öregjéről szeretnék írni ma Tenéked.

„Eljött a tél, eljött a büszke kényúr,

Hogy leigázza a természetet.

A tomboló szélvész volt paripája,

Melyen megjött, melyen megérkezett.

Szólott haraggal: erdők fája, bokra

Mélyen hajolj meg és nyomban levedd,

Mit oly rátartó gőggel, kérkedéssel

Hordasz, a lombot: tollas süveged…”

A tél a Száraz lombok című verseskötetében jelent meg 1854-ben. Ez az év a székely vértanúk, a vásárhelyi Postarét márciusának éve.

Barátja és szigorú bírálója, Gyulai Pál, kivételesen dicsérte ezt a versét. Nem érdemtelenül. Akkor éppen, 1850-től, a nagykőrösi Református Kollégium tanára volt, társai között Szász Károllyal, Arany Jánossal. Kozma Béla méltató szavai szerint már ott „a természettudományi ismeretek terjesztése, az egyensúlyt vesztett nemzet szellemi, tudományos tevékenységre való buzdítása” eszményének hű szolgája.

Nagyenyeden id. Szász Károlynál tanult matézist, természettant és vegytant. 1839-ben még kisdiákként vett részt az „újsághozató társulat” – a tiltott önképzőkör – titkos újjászervezésén, s a kis túlzással enyedi jakobinus pernek nevezett retorzió alakította meggyőződéssé az ott tanultakat. Maga írja, hogy „a jövő építésében pór, polgár, nemes és mágnás... napszámosi szerepet vigyen”.

A Bécsben és Berlinben matematikát és természettudományokat tanuló, Ohm-tanítványból tanárrá érett fiatal legfőbb eszköze a természettudományok népszerűsítése lett.

Még a forradalom előtt, 1846-ban, cikket ír Földgömbünk őskora címmel a földi élet evolúciójáról. Egy évre rá éppenséggel az akkor már ünnepelt pályatársat köszönti az Erdélyi hangok Petőfinek című versében, s az évben adja ki első verskötetét is, az Unió-dalokat.

1853-ban jelenik meg Pesten A természet könyve, magában foglaló: természettant, csillagászatot, vegy-, ásvány-, föld-, életmű-, növény- és állattanokat. A természetismeret minden barátainak, különösen a gymnasiumok és feltanodák növendékeinek ajánlva – az első tankönyv, melynek társszerzője volt.

Bolyai Farkas halála után hívják meg a vásárhelyi kollégium természetrajz-matematika katedrájára. Nagykőrösi hat éve elődjéhez méltó felkészültségű tanárral ajándékozta meg Vásárhelyt. 1856 után 1877-ben újra kiadja Természettan elemei tankönyvét és 1870-ben megjelenteti filozófiai alapművét, az Új világnézetet.

1858 májusában indítja a Marosvásárhelyi Füzetek tudományos és szépirodalmi folyóiratot.

„…a nagy katasztrófa, mely földrengésként rázta meg nemzeti életünket, nem temette el nemzetünket, hanem csak felrázta dermesztő álmából új és tevékenyebb életre, ...ha a sors ki is ragadta kezünkből a kormánypálcát..., szabad lesz a szellem fegyvereit forgatnunk, önakaratunktól függ szellemi úton szerezni magunknak tekintélyt és felelősséget” – írja Beharangozójában a Tanulságos levelek Urambátyámhoz című cikksorozata elé. 1860 közepéig évenként hat-hat – ma úgy mondanánk – tudománynépszerűsítő párbeszédben vázolja fel az akkori természettudományos világképet a folyóirat lapjain, világos okfejtéssel, színes magyar nyelven, közérthető stílusban. Egy klasszikus műveltségű, élete javát megélt, elveihez ragaszkodó Urambátyám szájába adja azokat az előítéleteket, kifogásokat, amelyek a köztudatban éltek az idő tájt a természettudományokkal szemben. S próbálja meggyőzni Urambátyámat a természettudós igazáról.

A tudománynépszerűsítés párbeszédes formájának előfutára, Szent-Györgyi Albert elődje e téren. Egykor a Marosvásárhelyi Rádió Mikroenciklopédia műsora is, Gáspár Sándor szerkesztésében, Czégeni József s többek között e sorok írójának részvételével, művelte volt e tudománynépszerűsítési formát.

Némi szerénytelenséggel az 1879. december 15-én szívszélhűdésben meghalt Mentovich Ferenc utódjának tartom jómagamat is. Elmenetelekor, a fáma szerint, éppen Arany Jánossal kapcsolatos nagykőrösi adomáit fektette volna papírra. Emlékét egykori önképzőköri diákjai emelte kopott vörös gránit őrzi a református sírkertben.

Elveit kezdik újra értékelni Magyarországon. Ebben a tanévben immár harmadik alkalommal rendezik meg az országos Mentovich Ferenc természettudományi versenyt az Arany János tehetséggondozó programban részt vevő iskolák 9-10. osztályos diákjai számára. A névadó szellemiségét ébreszti e verseny. Fejleszteni kívánja a résztvevők természettudományos gondolkodásmódját, környezettudatos szemléletét, a természetet értőn szerető magatartását. Tisztelgés ez a természettudós tanár és költő előtt.

„S te völgy patakja, tévelygő kalandor

Kinek gyors nyelve szüntelen pereg,

Kinek gonoszról suttogó beszédét

Kíváncsian hallgatja völgy, berek.

Egy perc... de nem, e pillanattól fogva

Titokban sugdosódnod nem szabad,

S hogy lassubb légyen lépteid futása

Reád teszem e súlyos láncokat.

S ti dalnokok, te csattogány s pacsirta!

Kik annyi rosszat énekeltetek,

Egyetlen szót, avagy hangot se halljak,

Különben még kitépem nyelvetek…”

Bizony, e vers sorai éppúgy szólnak a télről, mint a meggyalázott forradalomról. Időszerűségük nem csak a természetben intő és biztató.

„…Ekképen szólt és síri némaság lőn:

Födetlen fővel áll künn a bokor;

A völgy patakja súlyos láncokat hord,

És néma, mint a lelketlen szobor.

Elhallgatott a csattogány, s pacsirta

Nem nyitja többé dalra szíverét;

…Csupán a szél, a kényúr paripája,

Tombol, üvölt s a mint végig halad,

A messze puszták sivatag határin

Magasan égbe rugja a havat.”

Nézem e zászlófenyőket. Szélverte oldalukról az ágak áthajlanak a szélárnyékba. Így élnek: a megmaradás tudásával felvértezve, a csupasz sziklába, a szülőföldbe kapaszkodva.

Hasonló jókat kívánva, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2013-ban, a hűség napján, 92 évvel a soproni népszavazás után, december 14-én