Takarmánytökök tarka őszi fényben. Mintha elorozták volna az abosfalvi udvar elszürkült földjére penderült körtelevelek színeit.
Birsek bolyhos borostyánsárgája
Takarmánytökök tarka őszi fényben. Mintha elorozták volna az abosfalvi udvar elszürkült földjére penderült körtelevelek színeit. Az érés szeptemberéből birsek bolyhos borostyánsárgája üzen a tarka viaszkosvászon asztalon. S lám az októberi csípős reggelek, nagy igyekezetükben, a birs levelét mélyzöldbe felejtették.
„Októberben durvul a nyúl szőre,
siess fáért az erdőre.”
figyelmeztet a rigmus. Lassan megérkeznek az őszi esők is, s eszembe ötlik a másik népi bölcsesség:
„Októberi eső – termékeny esztendő.”
De hadd feleltessem reá a másik hiedelmet, miszerint
„Ha nedves az ősz, nyúlós bor lesz tavaszra.”
Ezek szerint a jövő év termékeny lesz, de tavaszra ne hagyjuk megnyúlósodni a pince borát? Talán mégsem kell mindenben elfogadni a népi okoskodásokat.
Ami viszont tény: szombatról vasárnap virradóra félárnyékos holdfogyatkozás lesz. A telihold nem merül bele teljesen a Föld árnyékába, s a felhőtlen égbolton sem lesz túl látványos égi tünemény. Csupán furcsán elhomályosodik hajnali 2 óra táján a Hold déli harmada.
„Orsolyakor takard be a káposztádat,
Simon Júdás hóval tömi be a szádat.”
Orsolya napján, 21-én, az Orionidák meteorraj maximumát mérhetjük. De két nappal telihold után a Hold erős fénye csak a fényesebb rajokat láttatja az égbolton. Ezek a kozmikus porszemcsék a Halley üstökösből származnak, óránként 20-25 felvillanást lehetne élvezni holdfénymentes éjszakán.
1871-ben e nap született Bágyonban Pálfy Móric geológus. Tudományos munkássága változó korának hű lenyomata. Tanulmányai végeztével a kolozsvári egyetem ásvány-és földtani tanszékének tanársegédeként az Erdélyi Érchegység, a Gyulai havasok és a Bihari-hegység geológiai felvételével foglalkozott. 1911-ben az „Erdélyrészi Érchegység geológiája”, 1912-ben „A medencék gyűrődései” című munkája jelent meg, hogy 1928-ban már „A rudabányai hegység geológiai viszonyai és vasérctelepei”-ről tudjon csak értekezni, hogy aztán 1930-ban hazatérjen Torda melletti szülőfalujába örökre.
23-án emlékezünk meg Pakocs Károly haláláról. Az Erdélyi Helikon költője 1966-ban Bukarestben halt meg. Élete az Illyés Gyula által egy mondattal jellemzett zsarnokság egyik legtöbb tragédiát játszó színpadán, a két világháború borzalmát, Trianont, majd a kommunista üldözések által sújtott Kárpát-medence fizikailag-lelkileg csaknem a végsőkig megtépázott térségében zajlott. A Nem csak kenyérrel él az ember című verseskötete 1919-ben jelent meg.
„Itt erdő lombozott egykor. Cserfák, kemény gerincű tölgyek
dacoltak a viharral, játszottak a nyárral, a téllel.
Vadkanok, őzek, sasok, fajdkakasok, rókák tanyája volt ez,
s őrszem gyanánt állt e hegyek tetejére a csend.
De berontott egyszer e vadonba erdei vadnak az ember
s kiverte a vadkant, az őzet, a rókát, sast, fakopáncsot,...”
– írta volt a verduni csatatérről szóló „Szurony-sánc” című versében. 1956 októberének eseményeit a Dávid és Góliát című versével üdvözölte. E verséért nyolc év börtönre ítélték, s a vers szövege nem maradt fenn... 1966 őszén, egy autóbuszos társasutazással jut el Magyarországra. Az autóbusz nélküle indult vissza Budapestről. A katolikus pap-költőt a szekusok Magyarországon félholtra verték, s visszaszállították egy személygépkocsival az angolkisasszonyok Bukarest környéki Popeşti-Leordeni-ben lévő kolostorának kapujához, s ott kidobták magatehetetlen testét. Összeverve, eszméletlenül itt halt meg 1966. október 23-án.
Haláláról az 1973-ban megjelent, Szemlér Ferenc szerkesztette, Az erdélyi Helikon költői kötet nem tudott semmit... Csupán egy kérdőjel van az 1966-os évszám helyén.
Kire másra, ha nem éppen reá is illik a másik helikonista, az 1941. október 24-én Házsongárdba költözött Reményik Sándor vallomása A dalaimat...-ban.
„A dalaimat aki látta,
Soha ne lásson engemet,
Ki szállt velem a magasságba,
Ne fogja meg a kezemet.
Ki mérhetetlen messze tőlem
Forgatja könyvem lapjait,
Ne lásson lakom rejtekébe,
Ne kérdezze: hogy élek itt!
Kinek lelke-testvére lettem,
Szívében élő hatalom,
Ne nézze szemem tompa fényét,
S a torz-mosolyt az ajkamon.
Kinek valóját összeráztam,
Mint szélvész, megremegtetőn,
Ne tudja: gyönge vagyok, gyáva,
S akarni, élni nincs erőm!
Mert rongy vagyok, mit szél hasít el,
Sárpalota, mely összedől:
Magamnak, simogatást, jó szót
Nem kérek – várok, senkitől.
A dalaimat – becézzétek,
S oh ne tekintsetek reám,
A jobbik énem tiszta lángja
Ott ég mindenki asztalán.”
Reményem, hogy Berecktől Kökösig, Vásárhelytől Budapestig, birsek bolyhos borostyánsárgája tiszta lángot csempész mindenikünk asztalára. Felfénylő, reményt adó napsugár esőt előz, s havat sejtet. Havat olvasztó tűzifáról, durvuló szőrű nyúlról s káposztáról gondoskodik a gazda, s tart persze borának romlásától, de termékeny tavaszban bízik. Erejét adja, hogy nem csupán az erdő vadjaival békülne meg.
Október végi kézszorítások cserkemény emlékével s majdani kézfogások bizsergető melegének ígéretével markomban, maradok kiváló tisztelettel:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
