Mézespogácsa-varázs az asztalon, a pohár vörösbor épp csak megcsillantja a gyertyafényt. Nyári rétek mézillata karácsony előtt. Édesanyám jobbára csak ilyenkor engedhette meg magának, hogy süteményeket készítsen.
Mézespogácsa-varázs
Mézespogácsa-varázs az asztalon, a pohár vörösbor épp csak megcsillantja a gyertyafényt. Nyári rétek mézillata karácsony előtt. Édesanyám jobbára csak ilyenkor engedhette meg magának, hogy süteményeket készítsen. Máskor nem jutott ideje rá. Szegfűszeg fanyar aromája, ritkán szerecsendió csípős illata is keveredett a mindig hamar hulló tűjű lucfenyő békességébe. Ezért szeretem ma is jobban minden más fenyőnél a lucot.
Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.
13-án még a tűt sem szabad használni – tartották egykor, mert az bevarrhatta a tyúkok fenekét, s karácsonyra tojás nélkül marad a ház. Dologtiltó nap, csak a Luca-szék elkészítését szabad e nap kezdeni. A Gergely-féle naptárreform előtt a téli napforduló volt a fény felé fordulás ideje.
1894-ben e nap halt meg Xántus János, a budapesti Állat- és Növénykert megalapítója.
1607-ben e hó 14-én született Magyarbükkösön Kemény János. Életében öt fejedelmet szolgált, hogy aztán rövid ideig ő maga is Erdély fejedelme legyen. Alig volt vala húszéves, amikor Bethlen Gábor udvarába kerülve, követként szolgált Bécsben, Lengyelországban és a Portán.
Ekképpen azon egy télen – írja később Önéletírásában az 1627–28-as télről – szánúton menvén bé Krakóig, mivel Visnicen nem tanáltam vala, hanem Krakóban az vajdát... Ezen télen szánúton jüttem ki Kassára, Rosályra, Szatmárra, Kolosvárra, Bükösre, az atyámot ott tanálván, Marusvásárhelyre, Besztercére, az fejedelmet ott tanálván, onnan Segesvárra, Fogarasban; egyvégtében ennyit szánkáztam.
Nem sokáig nyugodván az fejedelem, postán az cardinálhoz, Pázmán Péterhez expediála, informálván császárt általa az törökkel akkor fennálló tractának folytatása felől… Onnan is megjüvén, ezen 1627-ben és 1628 kezdetiben két utat tettem postán oda fel azon cardinálhoz, noha ifiacska voltam, de hatalmas dolgokról való tractatusban…: török ellen való hadakozást forralnak vala, és az fejedelemnek offerálták vala, hogy lenne generalis exercituum christianorum contra Turcam...
Kedves Olvasóm, figyelmedet egy irányba kérem most csupán: micsoda telek voltak akkoriban, ha szánon végigjárta az ifjú Kemény János Krakkótól Fogarasig, onnan Pozsonyig s vissza Közép-Európa országútjait!
Akkor már létezett a Külső kutas, meg a Belső kutas utca az óvárosban. Macskaköveit jómagam is jártam rideg november végi, december eleji éjszakákon.
Régi utcák – régi emlékek. Így sejlenek fel a ködből Vass Tamás rézkarcán. 1974 táján még ilyennek láthattuk a régi Vásárhelyt. A 20. századi erdélyi grafika egyik legjelesebb képviselője 1942. december 15-én született. Az ember elidegenedése, a hatalommal és önkénnyel szembeni magányos ellenállása témáira teremtett egyértelmű szimbólumait megértve az akkori hatalom száműzte, kitiltotta műveit a kiállítótermekből. 1988-ban bekövetkezett korai halálához hozzájárult ez a körülmény is.
Magányos volt, mint az 1802. december 15-én született Bolyai János is.
Ha Bolyai János csak logikai-matematikai kérdést oldott volna meg, bizonyára már életében elismerést aratott volna és munkája az értékes munkák közé soroztatott volna – Írja A fizika gondolatvilága című könyvében Mikola Sándor. – Minthogy azonban új világfelfogást, új ismeretelméleti meggyőződést, a mindenséget átölelo új geometriai vázlatot alkotott, sorsa az volt, ami az úttöroké lenni szokott: a tekintetbe nem vétel, a lekicsinylés, a lenézés. Maga Bolyai János János főhercegnek írta az Appendix kapcsán: Sohasem lehet a szerző hibája, ha valamely ítélet csak azért ferde és lekicsinylő, mert az illető bíráló nem elég mestere a dolognak.
E gondolattal érkezem vissza évszázados tekergésemből a Somostető alá.
Sosem felejtem ezt a szép tekergést,
a játszi őszt, a porzó utakat –
Vállamra kaptam lobogó kabátom,
s csak mentem tűnő fellegek alatt.
Hol hőn tűzött, hol elborult a nap fenn,
hol gyémánt volt a reggel, hol opál,
s bizarr szeszéllyel váltogatta egymást
a zöld s a rőt; a lombos s a kopár.
Írta volt 1952-ben Úti rapszódiájában az 1995. december 16-án Kolozsváron elhunyt erdélyi helikonos Kiss Jenő.
…Gyönyörű volt így menni, vándorolni!
De egyszer minden vándor hazatér.
A gyűrött gúnyát meg kell mángorolni,
és tiszta kell, ha fogytán a fejér.
Megjöttem én is. Kopogok, belépek.
Szemem körülnéz, aztán felnevet.
És gazdag lelkem úgy teszem elétek,
mint madárlátta búzakenyeret…
Xántus János és Kemény János hazaszeretetét, Vass Tamás és Bolyai János magányát oldva Kiss Jenő madárlátta búzakenyerének ízébe, a mángorolt lenvászon tisztaságával, maradok kiváló tisztelettel:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
