A természet kalendáriuma (CXXX.)

Téli sokadalom. Faluhelyen most van ideje a házasodásnak. S téli sokadalom az asztalon: bor, kolbász, hegyes csípőspaprika, szalonna, disznófősajt, az utolsó paradicsom, zeller és petrezselyem zöldje. 

Fehér zimankós vadrózsaág

November Szent Andráskor vált Karácsony havára, de

András napi hó

a vetésnek nem jó.

– tartja a mondás.

Téli sokadalom. Faluhelyen most van ideje a házasodásnak. S téli sokadalom az asztalon: bor, kolbász, hegyes csípőspaprika, szalonna, disznófősajt, az utolsó paradicsom, zeller és petrezselyem zöldje.

Az ablakon túl? Fehér zimankós vadrózsaág dédelgeti még jégtűk vékonyította, fagykíntól színesült leveleit. Az orosz zima telet jelent, zimankó szavunk innen származik. Az orosz tél vagy Skandinávia tele? Fénytelen.

A mi telünk több fényt ígér. Akár Kaffka Margit 1902-ben írt Leánykérés című különös hangulatú verse:

Fehérzimankós téli éjszaka

Éjféli miséről mentünk haza,

S járt legelül, csuda hallgatagon,

A jegyző úrral Mária húgom.

A férfi szólt az erdő szélinél:

– Hallotta-é, kisasszony, mit beszél

Kettőnkről együtt a falu? – Tudom!

Sietve mondta Mária húgom.

A rozsvetés dűlőjin szólt megint:

– A szóbeszéd igaz lehetne mind,

Ha jönne vélem, – mindig egy úton…

– Igen! – felelte Mária húgom.

Mégegyszer szólt a szérűskert megett:

– Édes kis madaram! Fáradt lehet!

Adja a karját! – S ment hallgatagon,

Hozzásimulva Mária húgom.

Békebeli ódon idill. Aztán, az 1880. június 10-én Nagykárolyban született írónő is 1918. december 1-jén, kisfiával együtt a spanyolnátha áldozatává lett. A spanyolnátha („La Grippe”) 1918–19-ben az influenza A vírusának első és egyúttal legpusztítóbb világméretű járványa volt, amely a Föld teljes lakosságának mintegy 20–40 százalékát betegítette meg. Már 1918-ban több áldozatot követelt, mint az egész első világháború.

Ugyancsak december 1-jén, 1935-ben született a román irodalom talán legtisztább hangú lírikusa, Nicolae Labiş. 1956 decemberében éppen a Harc a tehetetlenséggel című kötetét rendezte sajtó alá, amikor tisztázatlan körülmények között – egyesek szerint politikai gyilkosság volt – villamosbalesetben elhunyt. Verseit különös beleélő hévvel fordította Kányádi Sándor.

…Megyek apám után, bozóton, sűrűn által,

száraz ág tép, arcomat gally csapkodja;

az éhség hajtott őzvadászni minket

édesapámmal föl a Kárpátokba…

– írja Labiş Az őz halálában. Versmondók próbaköve, jómagam is, ahogy harminc évvel később a fiam is, megharcoltunk egykor szövegével.

„Nedves szemében bizonytalanság volt,

tudtam, hogy meghal, s hogy az néki fáj,

úgy tűnt, egy mítoszt élek át, amelyben

őzzé vált egy gyönyörű szép leány.

Hátára, föntről a sápadt hold világa

meghervadt cseresznyevirágot permetélt,

jaj, hogy szerettem volna, ha elhibázza

apám puskája ez egyszer a célt.

De visszhangzott a völgy. Ő térdre roggyant,

fölkapta a fejét, imbolygón egy kicsit

a csillagokra nézett, majd leroskadt,

s pergette a vízre fekete gyöngyeit.

Egy kék madár röppent az ágak közé ekkor,

és az őz élete úgy suhant el, akár

az őszi égen sikoltozva szálló

és kihalt fészkét otthagyó madár.

Odabotorkáltam, s gyöngéden lefogtam

aganccsal védett, homályos szemét,

sápadtan s némán álltam föl mellőle,

apám ujjongott: van már hús elég!…

S hogy milyen az évvég a svédeknél?

Ahogy vége felé közeleg az esztendő – írja Veress Mária Stockholmban élő biológus szépíró barátnőm –, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Skandináviában a tél hosszú és sötét. Ilyenkor érti meg az idegen, hogy… a svédek talán jobban imádják a napfényt, mint tették azt a hajdani egyiptomiak a Nílus partján vagy az indiánok az Andok tetején. Nem csoda tehát, ha a téli ünnepkör központi szereplője a fény. A fényforrások közül a hagyományos gyertya viszi a népszerűség pálmáját. „Élő fény” – így becézik svédül.

Régen mindenki maga öntötte gyertyáit, s azokat rakta az ablakba, fenyőágacskákkal meg vörös bogyókkal feldíszített mohák és rénzuzmó közé szúrva. A kényelmes városi élethez szokott svédek ma már a fenyőágat és a mohát is a boltban vásárolják, pedig mindezeket házaikhoz nem messze bőségesen megtalálnák. Első svédországi karácsonyunk nagyhetén gyermekeimet kivittem egy közeli erdőszélre adventi koszorúhoz való anyagért. Alig pár maréknyi moha gyűjtése után azonban arra vetődött egy sétáló idős házaspár, akiket mélységesen felháborított környezetpusztító tevékenységünk, s ezt méltatlankodó prédikációba foglalták, sűrűn emlegetve a bevándorlókat.

Annak reményében, hogy mifelénk nem lesz soha tilos az adventi koszorúdíszek természettől való kölcsönzése, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2014-ben, Szent András előtt két kakaskukorintásnyira