A természet kalendáriuma (CVI.)

Június 13. 1841-ben e napon alakult meg a Királyi Magyar Természettudományi Társulat. Túlélte a szabadságharcot, szerencsésen átvészelt két világégést, és 1952-ig folyamatosan tevékenykedett, amikor megszűnt létezni.

A társulat neves múltbéli tagjai sorában sok erdélyi tudóst találunk. Ízelítőül említem a székelyudvarhelyi Soó Rezső botanikus, a dévai báró Nopcsa Ferenc paleontológus – a Fatia Negra, a tasnádi Bíró Lajos entomológus és a kisjenői Balogh Ernő geológus nevét. A társulat 1869-től adja ki a Természettudományi Közlönyt, Európa legrégibb, megszakítás nélkül megjelenő természettudományos folyóiratát. Az 1990-ben újraalakuló társulatnak jómagam is (újra)alapító tagja voltam.

Az MTT a természettudományok magas szintű népszerűsítését tartja fő céljának. E nemes célnak egyik aránylag új vonulata, hogy utódszervezetei minden évben megválaszt(tat)ják az év élőlényeit. A cél, hogy egy fajon keresztül ráirányítsák a figyelmet valamely fajcsoportra. Az adott évben az ismeretterjesztés és a kutatások kiemelten foglalkoznak a választott élőlénnyel.

Próbáljuk meg mi magunk is számba venni az idei év jelképélőlényeit.

A magyar(országi) botanikusok 2011 óta megválasztják az év vadvirágát. Ez évben a szibériai nősziromra (Iris sibirica) esett a választás. A görög mitológia szivárványistennőjének nevét Linné 1753-ban kölcsönözte a nőszirom megnevezésének. Diószegi Sámuelt elvarázsolta e virág szépsége, a nőszirom az ő nyelvújítási találmánya. A szibériai nőszirom széles elterjedésű faj. Üde hegyi kaszálóktól az alföldi láprétekig ma még Erdély számos vidékén megtalálható. Szépsége miatt a virágszedés, kiásás, kertbe telepítés is hozzájárulhat egyes állományainak visszaszorulásához, de ennél jelentősebb veszélyeztető tényező a szárazodás, élőhelyeinek elgyomosodása, becserjésedése, megszűnése. Ehhez adódik a rendszeres kaszálással fenntartott hegyi kaszálórétek felhagyása, ami beerdősülést s a lágyszárú fajok eltűnését eredményezheti. Vásárhely környékén az Udvarfalva fölötti dombháton tömegesen termett.

Az év fafaját a soproni Erdészeti Egyetem évente választatja meg. Idén ez a Kárpát-medencei erdők egyik szürke eminenciása, a mezei juhar(Acer campestre). Koronája sűrű, szabályos gömbölyded, sokszor terebélyes. Az aljnövényzetben bővelkedő gyertyános tölgyesekben gyakori. Rendkívül széles tűrőképességű. Jól viseli a téli fagyokat és a nagy meleget is. Díszfának is ültetik, városokban sem ritka. A Tisztviselőtelepről a Somostetőre vezető út mentén főleg juharfákat ültettek egykoron.

2014 gombája a mezei szegfűgomba(Marasmius oreades). Kicsi kalapja alig tűnik fel, de ha az ember megszagolja! Szegfűre vagy inkább keserűmandulára emlékeztető fűszeres illata sokszor csábított a Jedd feletti dombi lapályokra, ahol nagy tömegben terem. Ételek fűszerezésére jobban használható, mint a vargányák, s jól szárítható.

Az ichtiológusok a  magyar bucót vagy orsóhalat (Zingel zingel) nevezték meg az év halának. Kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint mellékfolyóik paducos-márnás szakaszán él, igazi különlegesség. Vizeinknek bennszülött hala, fokozottan védett. Márciusban-májusban ívik. Nagyon korán ragadozóvá válik, de a 30-35 cm-re megnövő hal maga is táplálékhal. Húsa ízletes, a halászok kedvelik, de ma már ritkán kerül horogra. A Maros alsó folyása mentén Pécska környékén még fellelhető.

 Az év hüllője, a mocsári teknős (Emys orbicularis), valamikor gyakori volt a Nagygát fölött. Elsősorban a lassú folyású és állóvizeket kedveli. A vizes élőhelyen kívül azonban nagy szüksége van háborítatlan szárazföldi élőhelyre is, ahol tojásait lerakhatja. Manapság szinte csak az állatkertben találkozhatunk vele. Megfogyatkoztak vadon élő állományai, tojásrakó helyei gyakran szántóföldek ma már.

Széttekintve innen, a Kissomlyó Jézus hágójáról, bevallom, bár rövidre fogtam mondandómat, kedves Olvasóm, így is – a lista jövő heti folytatásáig – áló tisztelettel maradok – adósod:

Kiss Székely Zoltán

 

Kelt 2014-ben, hétnyire a somlyói pünkösdi búcsú után.