A természet kalendáriuma (CCXII.)

Úgy áll a nap az égbolt kellős közepében,

mint az emberi lét küszöbén állhatott:

rejtelmes húrokon a nyári pillanat

így zsongott akkor is éppen.

 

A férfi, ki a hűs folyóvízből kiszállott,

azt hitte, így marad ez immár mindörökre:

hasrafeküdt nagyboldogan, könyökre

támaszkodott, figyelte a világot...

 

Innét ered talán káprázó szép hitem,

hogy ősz, tél és halál eztán száműzetett,

innét a százezer esztendős üzenet,

ha gerincem a nap tüzével süttetem.

 

Akkor rezzenhetett föl az a csírasejt,

melynek köszönhetem a földön mái létem,

s ha pőre asszonyi test domborul elébem,

a látvány őskori bódulatokba ejt.

 

– Jékely Zoltán Júliusi pillanatával csobbanok bele a kánikulába – 

 

...Ámde a Zeniten a Nap, jaj, meg nem állott,

fordult s a hegy mögé kellett omolnia:

innét a nyárközépi melankólia,

melytől a végtelen zsongásából kiválok...

 

…De most szellő veri szerte a borulást,

melyet lelkem fölé Halál terjeszte ki,

és a völgyben ezüst-csengésű, gyermeki

kacagás záporoz, szinte szemlátomást;

 

árja vígan nekiverődik itt a hegynek,

mely árnyékát korán veti a völgyön át –

neki a végtelen, vak csillagrendszereknek,

s rázza az öröklét fény-küllős kapuját!

 

A kozmosz fény-küllős kapuját rázza immár közel hatvan éve az ember.

47 éve, 1969. július 16-án indult az emberiség máig legnagyobb űrkalandja: az első Holdra lépés. Az Apollo-11 űrhajó Cape Kennedyről a Holdra kelet-európai idő szerint 15.32-kor indult el, fedélzetén Neil Armstronggal, Edwin Aldrinnal és Michael Collinsszal. 20-án, kelet-európai idő szerint 22.17-kor Armstrong és Aldrin az Apollo-11 Eagle leszállóegységén a Holdra ért. 21-én 3.56-kor Armstrong lépett elsőként a Hold felszínére, valamivel később követte őt Aldrin. Collins eközben a Hold körül keringett a parancsnoki kabinban. A rakéta indítását és a Holdra szállást mintegy 500 millió ember kísérte figyelemmel, akárcsak a visszaérkezést: 24-én 18.51-kor az Apollo-11 leszállt a Csendes-óceánon.

45 éve, 1971. július 26-án indult útjára az Apollo-15, a negyedik, amely űrhajósokat szállított a Holdra: az első bővített tudományos programú Holdra szállás. Július 31-én landoltak. Két űrhajós, Scott és Irwin, az első utasszállító holdautóval három nap alatt, három út során összesen 27,9 kilométert tettek meg a Holdon, 77 kg kőzet- és talajmintát gyűjtöttek. Az Apollo-15 augusztus 7-én sikeresen visszaérkezett.

41 éve, 1975. július 15-én útjára indult a Szojuz-19 és az Apollo űrrakéta, hogy összekapcsolódva létrehozzák az első nemzetközi űrállomást. Leonov és Kubászov 17-én találkozott az űrben a Stafford – Brand – Slayton űrhajós trióval. 48 órán át repült együtt a két űrhajó.

40 éve, 1976. július 20-án a Viking 1 robotűrhajó végrehajtotta az első sikeres landolást a Marson.

Manapság fél éveket töltenek a nemzetközi űrállomáson a kutatók.

A tervek? Két év múlva, 2018-ban az első Mars körüli űrutazás? Csak az odaút másfél évnyi ideig tartana. Hét év múlva, 2023-ban az első Marsra szállás? Mások szerint még legalább 20-30 év kell, amíg a tudomány kellően felkészül a vörös bolygón landolásra s az emberek biztonságos visszatérésére.

Gondolj csak bele, kedves Olvasóm, ki ma ezeket a sorokat olvasod, hányan élnek még akkor közülünk abból a nemzedékből, amely már látta az első műhold fénylő pontját Vásárhely egén 1957 októberében, vagy látták a televízióban egyenes adásban az első Holdra szállást?

A végtelenség partján borzongok a kánikulában.

 

Már reggel, ébredéskor, van a levegőben valami vészhírszerű. A madarak hajnali fél három felé kezdik. Háromtól ötig vitatkoznak, készülnek a napra, az életre. Ezek a titkos órák. A város savanyú lepleibe göngyölten alszik, gyötrötten és aléltan készül a nappal harmincnégy fokos végzetére. De a kora hajnal, ez a gyöngéd, nemes és szagos júliusi hajnal az érettség egészséges és üde illatával lélegzik – írta Márai Sándor a Négy évszak Július részletében. – Hajnali háromkor megint künn állok az erkélyen. Hallgatom a madarakat. Arra gondolok, hogy az irodalom a mérsékelt égöv terméke. A trópusokon csak élni lehet. S még ezt gondolom, tikkadtan és honvággyal: nem is lehet rossz, a trópusokon. Nem is lehet rossz, élni, alélni az élet ötvenfokos, halálos ölelésében; élni, csak élni.

 

71 éve, 1945. július 3-án Szilárd Leó az USA elnökéhez eljuttatott petícióban kérte, hogy ne használják fel az atombombát a háborúban.

71 éve, 1945. július 16-án Alamogordóban, Új-Mexikóban végrehajtották az első kísérleti atomrobbantást. A kísérletet Manhattan Projectnek nevezték. Plutóniumalapú bombát robbantottak. A jelen lévő Teller Ede erről így nyilatkozott:

Olyan volt, mint amikor egy teljesen sötét szobában hirtelen elhúzzák a függönyöket, és mindent elönt a Nap átható ragyogása. Egy pillanatig megrémített, amit láttam.

 

71 éve, augusztus 6-án és 9-én, az amerikai légierő ledobta a két bombát Hirosimára és Nagaszakira…

70 éve, a Neumann János (!) tervezte Crossroads hadművelet keretében a Bikini-szigeteken tovább folytak az USA atombomba-kísérletei: július 1-jén a tengerszint felett 158 méterrel, 25-én 27 méterrel a víz alatt robbantottak atombombát…

Azóta is borzongató valóság, hogy az ember már képes Földje elpusztítására. Igen, ez is az emberiség (természettudományos) történetéhez (is) tartozik.

Mintha csak e tébolyult tudomány elől menekülne immaturus Kosztolányi Dezső napraforgója:

 

A napraforgó, mint az őrült 

röpül a pusztán egymaga,

a tébolyító napsugárban

kibomlik csenevész haja.

Bolond lotyó – fejére kapja

a sárga szoknyáját s szalad,

szerelmese volt már a kóró,

a pipacs és az iszalag,

elhagyta mind, most sír magában,

rí és a szörnyű napra néz,

a napra, úri kedvesére,

ki részeg, s izzik, mint a réz…

 

A pipacs, ami ismerősként integet a természet vándora felé. Az iszalag, ami lassan beleolvad a kánikulába. A szomjú kóró.

S a végtelenség. Szomja vonz. A vég végtelensége. S kísérik utunkat csillagváro-sokon át a hullócsillagok.

Kikönyöklök a végtelenség ablakába, figyelem a világot. S a végtelen zsongásából kiválva, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2016-ban, július idusán