2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Március küszöbén a télből érkező, remélve jégcsapok csepegését, csak úgy átbotlik. Akár az örök kamasz Dsida Jenő. 

Benkő Samu a Kollégium díszterme ajtajában 2007-ben, az V. Bolyai Világtalálkozón


Ereszszélen már jégcsapok csepegnek,
a hólé zöngve, csobbanón csurog,
A föld hátáról pattan a burok,
sok ódon ablak tárul a szeleknek.
 
Március küszöbén a télből érkező, remélve jégcsapok csepegését, csak úgy átbotlik. Akár az örök kamasz Dsida Jenő. Mégis – vagy tán éppen ezért – a Kalendárium szonettekben Március opusza Egy halott királylány dicséretét énekli, 1930-ból.
 
A nap egy rozzant ablakon benéz.
Sugarat önt be, langyosan zuhogva,
dohos, homályos és hideg zugokba.
Meleg nyalábja sárga, mint a méz.
 
Bent holt királylány fekszik. Arca: bájos,
halk emlék, régi, sápadt, méla vád...
Bomló szívének illata halálos.
 
Míg ajkaszélén fénysáv surran át,
a friss tavaszi szél körötte szálldos
s lengeti hosszú, szőke, dús haját.
 
Megborzong az ember. S eszébe sem jut félvállról venni Gyöngyössi János uram intését két és fél száz év távolából, Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre írása Martiusából, miszerint 
 
Fordul a Hold: fordult tavaszra a mord tél,
De tavasszal is még fúhat kedvetlen szél.
Nyisd fel mindkét szemed; mert aki fél, az él.
 
Így nem ér meglepetés erejével e márciuskezdő zordonat idő. Novembert idéző porka havak hullanak.
A február vége szeszélyes időjárásával, túltenni akarván a füttyös áprilison, bolondította ez idáig a hóvirágokat s más effajta virággal tavaszt ünnepelni akaró plántákat. Aztán nem elég, hogy hóval borította a tavaszi virágözönt – nyílik tömegesen a hóvirág Közép-Európa legnagyobb hóvirágosában, az alcsúti arborétumban –, kegyetlenkedő éjszakai száraz fagyot leheltet a csillagkárpitú égből. Mint fagyott csillagocskák permeteznek a levegő kényszerített fagyos könnycseppjei, befedve virágot, utat s a kisunokám szipákoló orra hegyén kigyöngyöző párát. Százszor meggondolja magát a százszorszép a kert gyepében, hogy rácsodálkoztassa-e halványpiros szegélyű fehér tányérkáit a ködökből feltápászkodó kelő napra. Bizony a nem várt fagyok által rendreutasított petrezselyemmag sem mocorog egyelőre a nyárádmenti kiskertek még fóliával borított, napfényverte, de szélárnyékos zugaiban.
Tudvalevőleg „a petrezselyem vetése minden vetemények között leghamarabb történik, alig szikkad fel kissé a hólé…” – veszem kölcsön a szót Gergely Lajostól – e tudásért mellesleg 1866-ig csámborgok vissza az időben.
Őt pedig Benkő Samu idézi 1972-ben megjelent Murokországában. Az alig egy hete kilencedik X-ét elrugdaló, 1928. február 25-én Lőrincfalván napvilágot látott művelődéstörténészt méltatva Tamás Gáspár Miklós hete írta volt, hogy:
 
„(…) Bolyai-könyve maradandó: nemzedékek tanulták meg belőle, mit jelentett a reformkorban a tudomány, és hogyan kapcsolódott az utópiához. És sokan tanultuk meg belőle – és más írásaiból –, hogy mi volt a régi, elfelejtett protestáns Erdély. Benkő Samu roppantul eredeti ember: racionális, ironikus, száraz, kétkedő. És hívő.
És hűséges.
Hű fia és hazafia a képzetes hazának, Erdélynek, azon kevesek egyike, akiknek csakugyan jutott a »kisebbségi élet ajándékaiból«.”
 
Hadd köszöntsem jómagam is szűkebb pátriánk, Murokország doyenjét egy emlékfoszlánnyal. Öt éve annak, hogy éppen a budapesti Honvéd-kórház folyosóján futottam össze vele, s harmadik mondatával máris a Református Kollégium egykori biológiatanárát, a botanikus Nagy Ödönt dicsérte, felemlegetvén a kötelező herbáriumkészítés s botanikai ismeretek melletti numizmatikai ismeretekbe oltott történelemtudás számonkérését is egykori tanára praktikáiból.
Nem meglepő számomra hát, hogy az 1972-ben megjelent, muroksárga borítású, Művelődéstörténeti barangolások szülőföldemen alcímű, könyvespolcomon féltve őrzött kis könyvecskéje e sorokkal kezdődik:
 
„Füvek, virágok, gyökerek éltető és orvosló erejéről régtől fogva sokat tud az ember. Sokat is írt róla. Arról azonban már ritkábban esik szó, hogy a növény nemcsak táplálja, nemcsak gyógyítja az embert, hanem olykor életformája alakulását is meghatározza. Pedig a korszerű történelemtudomány ma már azt vallja, hogy a különböző növényi kultúrák meghonosodásával egész vidékek arculata változott meg; a termelés területén újat teremtő közösség a hegyoldalak és folyóparti mezők képét alakítva, munkája közben maga is újjáformálódott.”
 
Murokország. Az Alsó-Nyárád mente néhány hagyományosan zöldségtermesztő falujának (Lukafalva, Ilencfalva, Lőrincfalva, Mezőteremi, Káposztásszentmiklós) összefoglaló, félig-meddig tréfás elnevezése. A Nyárád termékeny öntéstalaján virágzó zöldségtermesztés már a XIV–XVII. századtól jelentős jövedelemkiegészítő foglalkozása volt a vidék lakosságának. Nemcsak a közeli Marosvásárhelyre, hanem a távolabbi erdélyi városokba is rendszeresen szállítottak szekereken zöldségfélét.
Őtőle tudom azt is, hogy:
 
„Benkő József is említést tesz az alsó-nyárádmenti falvak kertészkedéséről, Transilvania Specialis című, kéziratban maradt munkájában azt írta, hogy a Marosvásárhely közelében fekvő falvak dohánytermesztésben jeleskednek. Ilencfalváról, Lukafalváról és Lőrincfalváról azt is elmondja, hogy ott sokan termesztik a hagymát.”
 
Azóta sok réges-régi adósságát törlesztette az erdélyi könyvkiadás a polihisztor Benkő Józseffel szemben is.
 
„A murokországiak kertészkedő hajlamáról vallanak azok az adatok, melyek az Amerikából Európába származott növényeknek a viszonylag korai meghonosításáról tájékoztatnak. A (…) paradicsom mellett a kukoricára, a krumplira és a dohányra gondolunk. Ezeket eleinte kertekben termelték, s csak miután meggyőződtek hasznukról, kezdtek szántóföldi termesztésükhöz” – ízlelgetem újra szószövését.
 
Samu bácsi pedig? Ő maga talán az utolsó „mindentudó” Erdélyben. 
Polihisztor. Hiszen filozófus, történész, könyvtáros, folyóirat- és könyvszerkesztő, irodalomkritikus, nemzetiségpolitikus, műfordító, pedagógiai szakirodalom művelője, eszme- és közgazdaság-történész, emlékirat-kutató és író. Még a kertészkedés csínját-bínját is el-elárulgatja nekünk, nem hazudtolva meg ama tételt, mely szerint az alsó-nyárádmenti élete végéig vérében hordozza a veteményezés tudományát is. És szülőföldszerelmét.
Művelődéstörténész, aki szintúgy ismeri a természeti s szellemtörténeti jégzajlások csendjét és titkát, mint a gyalogösvényekéit.
Hosszú, kilenc évtizedes életútján pillanatig sem vette le szemét erről a földről, a tudós szemszögéből távlatból tekint reá.
A tudós választja kutatási területét, vagy az kínálja föl önmagát a tudósnak? Mi dönt? A vágy, a szenvedély? Tán a véletlen?
Benkő Samu élete nagy témája a Bolyaiak, főleg Bolyai János. Kiadta Bolyai János vallomásait 1968-ban, a két tudós levelezését 1975-ben, megírta a két lángelme szövevényes, bonyolult viszonyát 1977-ben.
De útja végigkanyargott Erdély kultúrtörténeti, tudománytörténeti és természettudomány-történeti ösvényein. A transzszilván gondolattestvériséget, sajátos színeket, gazdag helybéliséget a szellemi vándor lábai elé terítő kaptatóin s völgyi csapásnyomain.
Hogy még hányfelé kanyargott, hány vargabetűt írt le életútja, felsorolni sem lehet: Rákóczi kora, székely felkelés, 1848-49, iskolatörténet, publicisztikatörténet, műszaki értelmiség és magyar nemzetiségi sors Erdélyben.
De, mint vallotta 1998-ban Gergely Zsuzsának adott interjújában: „Megmaradtam erdélyi gyalogosnak”.
S biztat ma is:
 
„…megvan minden régi ösvény. Úgy látszik, az ösvények örök életűek. Talán azért, mert elvük sarkigazság: két pontot a legrövidebb úttal kötnek össze. Talán azért, mert annál tovább szolgálnak, minél többet járnak rajtuk. Azok lába nyomát keressük, akik ösvényt tapostak előttünk.”
 
Nyomába eregélve, küldöm feléje Március biztatóját, kölcsönvéve képet s szót Radnóti Miklós Naptárából, 1941. február 26-ról. Vajha reátalálnának e sorok (is):
 
Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.
 
Mert bármilyen szeszélyes is a zord idő körülöttünk, s éljük félelmeink fura életét, márciusunk mindig megérkezik. Ennek bizodalmával, maradok kiváló tisztelettel minden jót akaró ember iránt.
Kelt 2018-ben, március küszöbén

Túlélhető a kamaszkor! 23 perccel korábban

Enikő receptjei 23 perccel korábban

Gyógyító művészet 1 órával korábban

Közlemény 23 órával korábban

A gázár emelésének előjele 23 órával korábban

Erről jut eszembe 23 órával korábban

Miskolcon is remekeltek 23 órával korábban

Megsimogatni a lelkeket 3 héttel korábban

Választás 2024 3 héttel korábban

Épített örökségünk 3 héttel korábban

Épített örökségünk 1 héttel korábban

Műsorkalauz 2 héttel korábban

Épített örökségünk 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató