2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Somlyó Zoltán Szeptemberében az őszi kertet, szőlőhegyet járom. Itt-ott már pereg a levél. 

Reggelenként apró ködfióka s pára kapaszkodik föl a part menti fákra


Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan perg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?
 
Somlyó Zoltán Szeptemberében az őszi kertet, szőlőhegyet járom. Itt-ott már pereg a levél. Dús érettségét kitárja, gyümölcseit kínálja a természet.
 
Ha szőlőgerezdhez nyulunk,
mért járja hő az ujjainkat?
S az érett nő mért gyengül el,
mint rózsa, mit a szél megingat?
 
És mint a vágyó anyaméh,
miért járunk szívig kinyílva?
S miért cseng és mért mosolyog
az érett körte, alma, szilva?
 
Ezt kérdi öntudatlanul
így őszidőn a gyötrött lélek.
Bámulván csöndes betűit
a kalendárjom levelének.
 
S míg leterítve áll az ágy
s a kályhának még lángja nincsen
az ablakon az őszi fény
beszáll s megcsúszik a kilincsen.
 
S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak;
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap.
 
Még nappal meleg van, néha kánikulai, hajnalra már nem csak a vizek kényes bőre lúdbőrözik, de magunk is összerezzenünk a gyors, de már hűvösödő csepergőben.
 
Fázik a Küküllő,
lúdbőrös a háta,
már csak a nap jár el
fürödni a gátra.
 
Lenn a gát alatt csak
vadrécék, vadludak.
Ők is búcsúzóban:
tiszteletkört úsznak.
 
Ékelődnek aztán
föl az őszi égre,
belevesznek lassan
a kék messziségbe.
 
Kányádi Sándor Őszelője ez. A kihűlő légből a felkelő nap a dombhátak fölé csalogatja a fák-füvek őszi könnyét. S mire ráragyog a völgyek mélyére az első őszi sugár, eloszlik az apróka köd.
 
Reggelenként apró
ködfióka s pára
kapaszkodik föl a
partmenti fűzfákra (…)
 
Ősz. Ebben az asszonylényegű évszakban írta Juhász Gyula:
 
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz (…)
 
Őszi csendesség, amikor a városi ember is kissé közelebb kerül a Természethez.
 
Mindannyian a Természet gyermekei vagyunk, életünk a természeti erők sajátos, különleges összjátéka. Megszületésünkkor azonban nemcsak a Természetbe, de egyszerre egy másik világba is beleszületünk, a társadalom világába. Életünk e két világ, a természeti (belső) és társadalmi (külső) erők összekapcsolódásának és küzdelmének színtere (…) – írja Grandpierre Attila csillagász, zenész, író A Természet és az Emberben.
 
Minden filozófiai fogalom közül a Természet fogalmának megfogalmazása a legrégebbi. A Természetet az ógörögök „fűszisz”-nek, fizikának, illetve fiziológiának (élettannak) nevezték. Kevés olyan filozófiai fogalom létezik, amelynek használata szélesebb körű, lazább, tágabb.
A „Természet” kifejezés eleinte az egész világot jelölte. Ekkor még nem különböztették meg világosan egymástól az elmét és az anyagot, a Természetet élőnek, lélekkel bírónak fogták fel.
Az első megkülönböztetést a „fizikai” és „metafizikai”, vagyis a természeti és a természetfölötti között Platón vezette be. Ettől kezdve vált a Természet fogalma egyre korlátozottabbá. Ha a természetfölötti is létezik, akkor nem tartozik minden létező addigi otthonába, a Természetbe.
A Czuczor–Fogarasi-féle A magyar nyelv szótárában a Természet alatt elsősorban „az állatok, növények, ásványok világát” értjük, másodsorban „a földi és földön kívüli élőlények összességét”. Eszerint az Ember is a Természet része, és az ásványok is élőlények. Harmadrészt a Természet „az összes természetben foglalt lények azon eredeti belereje, melynél fogva fejlődnek, változnak, új és új alakot öltenek, egymásra hatnak”. A Természet tehát az a belső életerő, ami igazi emberi lényegünket alkotja. Negyedsorban „a természet alatt különösen a lények azon tulajdonságait értjük, amelyek a lények belerejéből (belső erejéből) folynak”.
A magyar nyelv értelmező szótára szerves és szervetlen világ fogalompárt használva, a Természetről mint „az ember akaratától függetlenül érvényesülő alkotó és átalakító erő”-ről ír, illetve „valakinek vagy valaminek az eredeti valóságá”-ról.
A Természet felé fordulás tehát maga a lényeglátás, a létezők, önmagunk eredeti lényegének meglátását jelenti. A Természet mindannyiunkban elemi alkotóerőket működtet folyamatosan. Ha a Természet alakulásában létezik bármiféle irány, ha létezik evolúció, ha létezik virágzás, úgy létezik utódlás, természetes öröm, elmúlás, s ez igaz az ember természetére is. Életünk eredeti értelme a bennünk élő természeti alkotóerő érvényre juttatása.
 
Ha a Természet képes volt a Világegyetemet, az élővilágot, az öntudatot létrehozni, akkor képes arra is, hogy egyéni életünket velünkszületett, legmagasabb eszményeink felé irányítsa – írja a csillagász fent említett esszéjében. – Eszerint a Természet nem más, mint a Világegyetemet létrehozó életerő, a Kozmosz szervezőereje, éltető és fenntartó, rendeltetése felé irányító ereje. És ha a Természet a világ értelemszerű szervezőereje, és egyben lényege, akkor hogy lehet, hogy a természettudomány figyelmen kívül hagyta mindmáig a világ lényegének kutatását? Hogyan és miként vált tabuvá, tiltott területté a létezők lényegének, természetének kutatása éppen a természet-tudományban?
 
Talány. Megfejthetetlen kottalap. Úgy vagyok vele, mint Jékely Zoltán a Fecskékben. Kolozsváron írta volt, még 1933-ban.
 
A villanydrót öt égi vonalán
izgága hangjegyek a füstifecskék.
 
Ha lejátszhatnám, bennük már az estét
s az ősz első akkordját hallanám.
 
Fecskehajtó kisasszony vagy fecskeűző Boldogasszony napja van ma. Ilyenkor kezdenek gyülekezni a költöző madarak. Elsőnek a fecskék. Dologtiltó nap. Mostanáig kellett összeszedni a tavaszig is elálló tyúktojásokat. Most kell a Mihály-napig elvetendő gabonát megszentelni. A vetésre szánt diót is ilyenkor szentelik.
Kisasszony vagy Kisboldogasszony napja 600 éve, 1417-től hivatalos ünnep. Az Egyház Szűz Mária születésnapját ünnepli ilyenkor.
 
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
 
Kosztolányi Dezső Őszi reggelijével búcsúzok Tőled, kedves Olvasóm.
 
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.
 
Furcsa reggeli. Borongós, könnyű fájdalmak. Az elmúlástól tetten érten, a Természet nyugalmát a szomorúság tárgyilagosságával oldja antik jambusokba e reggeli. Maga az Élet.
Magam, mint megcsúszó fény a kilincsen, maradok kiváló tisztelettel. 
Kelt 2017-ben, Kisboldogasszony napján

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató