2024. december 25., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy nagyobb munka végére értem.

Évekig ebben voltam eltemetkezve. Gyönyörűséges mauzóleum. Na, nem olyan díszes, vörös márvány, mint azé, akit bebalzsamozva tartanak, tartottak a Kreml fala mellett, és minden turistát elvittek hozzá, megszemlélni egy rög-eszme atyamesterét, a sokkötetes barna bőr, de mégis vörös rögeszméé, amely milliók életébe, nyugalmába került, másokat elűzött honukból, bevonult a világpolitikába, meghatározó lett az egész múlt század számára, majd 150 évnyi pislákolás, regnálás, csapkodás és végvonaglás után sírba szállt kimunkálói mellé. Nem volt dísztemetése. Fel sem keresik, csak a történészek, kremlinológusok, politikatörténészek, nosztalgikusok, veteránok, fizetetlen visszasírók.

De hát nem erről akartam beszélni, hanem arról, hogy évekig bokáig, térdig vagy sokkal inkább fejben a múlt század első évtizedében csatangoltam. Csatangoltunk munkatársaimmal, segítőimmel együtt. Mert kollektív munka volt. Nem úgy kollektív, ahogy az első sorokban hivatkozott elképzelte, kikovácsolta és a parasztság nyakába akasztotta. Ez úgy volt társas viszony, hogy a felek ugyanazt akarták, keresték. Minden külső kényszer nélkül. Csak úgy passzióból, örömből, elfogultan objektív okokból. Mert érdekelt bennünket, hiszen családjaink előélete volt, mert megkíséreltünk az ismeretlennek utánaszaladni. Ha el nem siklott.

Hiszen a múlt század eleje csak itt van néhány évtizeddel elébb – legfeljebb egy századévnyire – mondod. Még benne élhet a hagyományozott családi emlékekben, ha már nem is élnek közöttünk azok, akik azokban az években születtek. De utódaik és leszármazottaik igen. Amennyiben a múlt századi diktatúrák meg nem ölték őket, szét nem szórták őket a nagyvilágban, vagy hamvaikat, füstjüket az egykedvű, meg-megélénkülő szelek. Ha nem fekszenek közel-távol jeltelen tömegsírokban, amelyeket a múlt század haragvásainak, elvakultságának, fegyverkezési hajszájának, összecsapásainak számlájára írhatunk.

Pedig mi jót akartunk, ha ismertük is a szörnyű véget. Mi a szépet, a békét, az áldott békeidőt akartuk üstökön ragadni, megírni, utolérni, sőt – horribile dictu – megérteni. Ki akartuk lesni, hogyan élt egy város az 1900-as évek elején, mit ettek, mit ittak, hogyan múlatták az időt, hova jártak dolgozni, korcsmázni, kávéházba dumálni, újságot olvasni, sakkozni, tiltott szerencsejátékokat játszani, melyek voltak a legemlékezetesebb bűnesetek, rendőrségi ügyek, kik ültek a hivatalokban és kik a hivatalnokok nyakán, kicsodák a város vezetői, hangadói, meghatározó egyéniségei, jogászok, mészárosok, tanárok és bölcselkedő vargák, munkásotthonban képzetté váló munkásvezérek, akik hittek abban az eszmében, ami aztán rögzült, sírröggé vált végeredményben (lásd az első sorokat e tekintetben is), azt akartuk utol-érni, hol gyülekeztek, hogyan politizáltak helyi szinteken, milyen ruhákat viseltek, osztogattak jótékonyan, mit dobtak ki, hová szemeteltek, hol mosakodtak, milyen víz folyt a csapból – ha egyáltalán volt víztelepi vezetékes vizük –, hogyan világítottak, építettek, mit olvastak, miket írtak, kik írtak egyáltalán a székely fővárosban maradandót és napi cikket, milyen újságok jelentek meg, kik mivel rágalmazták egymást, hogyan pöröltek, zsaroltak, miféle nyelveken szóltak, milyen színházi előadásokra ültek be és hova, mit hirdettek, milyen üzletekben vásároltak, mennyit ért a pénz, és mennyibe került egy nagyobbacska vidéki porfészek modernizációja, miféle iskolákat kerestek fel, mit tanulhattak, milyen urak, miniszterek és államtitkárok, politikai szédelgők és pártvezérek jártak nálunk, hová utaztak, miről szóltak a tanácsülések, hol nyaraltak, teleltek, miféle csoportosulásokba, egyletekbe, klubokba tömörültek, milyen civil szervezetekbe siettek esténként, hol ünnepeltek, tüntettek, esküdtek, váltak, dalárdákat és zeneiskolát, felsőbb leány- és kereskedelmi képzőt alapítottak, működtettek; tanárokat, tanítókat, tanulókat kerestünk ki a felejtés kamráiból, haló poraikat bolygattuk meg, családi összefüggésekre derítettünk fényt, vagy tévedtünk egy hatalmasat, mellyel lehetőséget teremtettünk magunknak egy újabb pótkötet összeállítására.

És akkor még távolról sem merítettük ki a múltat, mely csupán és igazából újságmúlt. Igaz, további szándék nem vezérelt gyakorlati megfontolásokból.

Az idő végtelen, még egy olyan településé is, amely a Maros partján fekszik, kel és nyüzsög a lét piacán. Ahol a bőrét viszi vásárra. Vagy a másét. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató