2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Régi betegsége a művészvilágnak – de nem csak körükben tapasztalható bőségesen eme dicséretes tulajdonság – az irigység. Jelesül a szakmai irigység. Irodalma bőven van. Írtak róla már az ókorban is, a keresztény és mohamedán középkorban, amikor az írás elterjedt, és az újkorban, meg a tegnap is, amikor a művészetek és a művészi létforma általánossá vált. A sikertelenek, kis tehetségűek, a rossz csillagzat alatt születettek, az akarnokok és agresszív dilettánsok, a kóros önbecsülésben szenvedők támadják, mocskolják a tehetségest. Az igazi művészt, a sikeres embert, azt, akinek művészete, alkotása sokaknak osztatlanul és önkéntelenül, ösztönösen tetszik. A szeretnivalókat. Valami ilyesmi történik most Koncz Zsuzsával. Az irigységből kiszivárgó gyűlölet és alattomos mocskolódás politikai mezt ölt, igazságosztó és -mondó vásári táltosként lép fel. Mártírok és kegyeltek (kegyencek) kategóriákat alkot, ezek szemüvegén tekint vissza az elmúlt ötven-hetven év művészetére. Koncz Zsuzsa sokunk kedvence volt és marad. Az irigyek hada, a sikertelen rágalmazók nyomába sem érhetnek. Távoltartási végzést emezek számára! 

Más. Sorban állok egy szupermarketben. „Önki”-ben, mondtuk valamikor régen, amikor már nem a boltos néni és bácsi kegyeire, hanem a szerencsére bízattunk a kereskedelem kisistenei által. Szerencse kellett, hogy megtaláld, hol kapható a száraztészta (nekünk laska), és hol a bicikliszelep. Hol kapható egyáltalán hús, liszt, vaj, cukor stb. (Ezt csak azok értik, akik harmincöt évvel ezelőtt is tudatos vásárlók/fogyasztók voltak.) Állok a koronás időkben a sorban a pénztár előtt, már ömleszteném a futószalagra aznap válogatott miegymásaimat, mikor bevág elém egy olyan őszes hajú nagydarab pacák, akin látszik, hogy fontos ember, pl. főmérnök, főfutár a Bénák Intézetében, főbácsi volt a biztonságiaknál. Rászólok a magam nyelvén. Erélyesen, hogy értsen a szóból. Azonnal ért. Válaszol a maga hatalmi nyelvén. Előjogok illetik meg, hiszen ő hazafi, honvédő, rendszerhű katona volt, én meg csak… Betolakszik. Leállíthatalan. Sikeres. A pénztárosnő fel sem néz. Gyáván mormol valamit a maszkja alatt. Az elvtárs-úr elviharzik. Valaki hasonló esetet mesélt el. Ott meghátrálásra kényszerült a született főnöktípus, de kilépő bátor kritikusát megvárja, megfenyegeti a parkolóban, hazáig követi. Emberünk retorzióra számíthat. A nagyfiúnak még mindig elég felső, oldalsó, hivatali, haveri kapcsolata maradt. Távoltartási végzést szerezni szinte lehetetlen. (A friss demokráciák velejárója lenne?)

Megint más. Helyzet ugyanaz. Hátam mögött egy házaspár. Öltözékükön látszik, a városi szegények közé tartoznak. Nem tartják be a követési távolságot. A nyakamba lihegnek maszk nélkül. Hátrafordulok, és kíméletesen megkérem őket, lépjenek vissza két-három lépést. Az unokámmal vagyok, szeretném megérni az érettségijét (már ha lesz még hagyományos tanítás és hagyományos ballagás). Felháborodnak, azonnal bőrszínűre festik át a párbeszédet. Nem koronásak, azért, mert ők cigányok, azért még nem kéne… Stb. A sor hallgat, rendész sehol. Állunk ott a nagy fajmítoszban. A túlérzékenységben. Egyfelől ők, másfelől én. Holott az én őseimet és az övékét ugyancsak üldözték a történelem során. Vittek minket, vitték őket is. Holott csak a megkövetelt önvédelmi – törvényes – távolságtartásra figyelmeztettem őket. Aminek nincs faji vonzata.

Valakinek azt felelték a kenyérboltban – eladó és kedvenc vevő egymásra kacsintva – pimasz fölénnyel és maszk nélkül: aki hisz Istenben, azt nem érheti a korona vírusa. (Teológusok kéretnek ennek a középkori hiedelemnek az ellenőrzésére.)

S ha már történelemnél tartunk, van egy autentikus történetem. Korabeli újságban olvastam, s ha hihetünk a sajtónak, az újdondászoknak, akkor meg is történt. A harmincas években a máramarosi szegény zsidó családok segélyezésére (Borsán házaikat felégették a fajvédők) a cionisták kitalálták, hogy méhcsaládokat adományoznak az elesetteknek, méhészkedjenek, édesedjen éltük kicsinyég. A helyi lapban a visói pópa nyílt levelet intézett a megye prefektusához, hogy a zsidó méhek ellegelik a román méhek elől a román virágok román virágporát. Távoltartási végzést kért a b. zs. méhek ellen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató