Találkozásom Bogányi Gergellyel
2013-09-06 13:32:00
- Székely Ferenc
A zongoraművészetek egyik legnagyobb kortárs alakjával, a XXI. század Liszt Ferencével, Bogányi Gergellyel találkoztam Magyarországon, a Dunakanyarban fekvő Szob nevű kisvárosban, ahonnan mindössze néhány kilométer a szépséges Ipoly völgye és a jelenlegi szlovák határ.
A zongoraművészetek egyik legnagyobb kortárs alakjával, a XXI. század Liszt Ferencével, Bogányi Gergellyel találkoztam Magyarországon, a Dunakanyarban fekvő Szob nevű kisvárosban, ahonnan mindössze néhány kilométer a szépséges Ipoly völgye és a jelenlegi szlovák határ.
Bogányi Gergely 1974. január 4-én született Vácott, 4 éves korában kezdett el zongorázni. Tanulmányait Budapesten, az AEÁ-ban és Helsinkiben végezte. 2000-ben Liszt-díjat, 2004-ben Kossuth-díjat kapott. 1996-ban, 22 évesen lett szülővárosa, Vác, 2007-ben pedig Zebegény község díszpolgára. A világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze.
2013 augusztusában a vadasdi és a nagymarosi református gyülekezet elhatározta, hogy testvérgyülekezeti kapcsolatot létesít, ezért a vadasdiak –nagymarosi meghívásra – vállalták, hogy elsőként lépnek: kiutaznak a Dunakanyar egyik legszebb településére, Nagymarosra. Nagymarosról tudni kell, hogy noha nem túl népes település – valamivel ötezer alatti a lakosok száma –, városi státust élvez, a Duna bal partján, festői környezetben, a Börzsöny-hegység déli részén fekszik.
Ugyanilyen szép helyen található a szomszédos Zebegény is, ahonnan már csak néhány kilométer a szobi szörp hazája, Szob város.
Mikor megérkeztünk Nagymarosra, a helyi református egyház egyik presbitere, az erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Sántha József arról beszélt, hogy náluk – mármint Zebegényben – tartózkodik/nyaral Bogányi Gergely, akinek kilétét nem kellett külön megmagyarázni a vadasdi vendégeknek. Az elvetett magot csak három nap múlva lehetett learatni, azaz: a neves művész – ottlétünket meghallván – felajánlotta, hogy egyórás ingyen koncertet tart a vadasdi vendégeknek, méghozzá Szobon, a Művelődési Központ színpadának zongoráján (ez a zongora már többször állt a művész rendelkezésére). Ottlétünk utolsó napján, 2013. augusztus 20-án este, amikor valójában Vác és Budapest irányába kellett volna tartanunk, hogy visszatérjünk Erdélybe, ellenkező irányba, északnak indultunk, hogy a művésszel találkozhassunk.
Amint beléptünk a Művelődési Központba, Bogányi Gergely már várt minket, a nézőtéren kedves mosollyal fogadta a belépőket, egyik-másiknak kezet nyújtott és kért, hogy helyezkedjünk el a széksorokban. Aztán elmondta, mit fog játszani, miért csodálatos és miért szereti Schumannt, a világhírű zeneszerzőt.
Körülbelül 20-25 perc múlva állt fel először a zongorától, lejött a nézőtérre, némi apró testgyakorlatot végzett, és úgy vette a levegőt, mint egy derék erdélyi kaszás, aki legalább három órát húzta egyfolytában. Ekkor eszméltem rá, mekkora fizikai munkát fejtenek ki a zenészek, zeneművészek, köztük a zongoraművészek. Kis szünet után visszament a színpadra és tovább játszotta Schumann műveit. Hiába kerestem a kottát, nem láttam. A nagy művészek nem kottából, hanem emlékezetből játszanak. És, tegyem hozzá: szívből.
Amikor szűnni nem akaró tapssal akartunk elbúcsúzni tőle, meghajolt, fiatalos léptekkel visszasietett a színpadra, és Liszt Szerelmi álmok című szerzeményének egy részletét adta elő – útravalóként.
Ez volt a legszebb útravaló, amit valaha kaptam egy nagy művésztől. A koncertet követően közvetlen természetességgel beszélgetett a nézőkkel, velünk, akiket akkor látott először, de tudta, hogy arról a tájegységről vagyunk, ahol – mint mondta – minden évben legalább egyszer koncertezik. Szereti a vidéket, szereti Erdélyt, szereti Marosvásárhelyt.
Jó humorú, könnyen barátkozó, közösségtisztelő személyiséget ismertünk meg Bogányi Gergelyben, aki 2014 januárjában lesz még csak 40 éves, de bejárta már a nagyvilágot.
Közös fényképpel és szívünkbe – nemcsak a fülünkbe – záródott Liszt-akkordokkal indultunk vissza azon a szép estén, nemzeti ünnepünk utolsó óráiban a Dunakanyarból Erdélybe, Vadasdra.
Ez volt nagymarosi kirándulásunk legszebb záróakkordja.
Székely Ferenc
