A szőlős királynője

Mintha a szilvafák minden gyümölcse felköltözött volna a magasba, olyan hamvasan kék a reggeli égbolt.  

Mintha a szilvafák minden gyümölcse felköltözött volna a magasba, olyan hamvasan kék a reggeli égbolt. A gyümölcsösben a meddő ágak között vékony szelek kotorásznak, de az idén az almafákról is lehervadt a piros mosoly. Csak a két diófa bontogatja hűségesen a termését, bennük igazán nem csalatkozhat a gazda. A szőlőst őrző eb pedig dühösen forgolódik, ahogy koppan a fején egy-egy ejtőernyős csonthéjú ellenség. Puhán simul lábunk alá, szinte érezni, ahogy él, lélegzik a kései esők áztatta agyagos föld. A szőlős – a mostoha természeti körülmények ellenére – próbálja meghálálni a temérdek munkát. Több mint száz évvel ezelőtt tudták, hogy miért ültetnek sokféle fajtát, hisz évről évre más tőkéken lesz bőséges a termés. A szeszélyes nyár, a hosszú, száraz őszelő megszorongatta a mindig ropogós édes csabagyöngye asztali szőlő szemeit, amelyek barnára sülve a felére zsugorodtak. A szőlős királynője az idén a saszla, tágra nyitott, zamatos, édes szemeit gazdagon ontja minden tőkén. A szürkebarátnak sanyarú napjai lehettek, kényszerű böjtöt parancsolt rá a természet, s most őszire liliputi gerezdekkel restelkedik. A muskotály szemei szinte felismerhetetlenül kikerekedtek, s megkönnyebbülten szusszannak fel a szokatlanul gazdag terméstől megfosztott tőkék. A későn érő, igénytelen kecskecsöcsűek (olasz neve rosa menna di vacca, azaz rózsaszín tehéntőgy), amelyek máskor savanyúan szégyenkeztek a szőlős utolsó soraiban, a nagy meglepetést tartogatják, kétarasznyi fürtjeik édes érett szemeinek nem lehet ellenállni. Az idén sok tőke szomorkodik szégyenlősen, hiszen egyetlen gerezd sem termett rajtuk. Mégis, az ősz legszebb napja a szüret, bár egyre magasabb a hegy, egyre jobban sajog a derék, a hát és a láb. Már nem otthon, pékségben sül a szüreti kalács, s a zsákok negyede üresen utazik haza az álmos lovak vontatta szekér derekában. De semmihez sem hasonlítható az öröm a tele kosarak láttán, amelyekben a zöld, a kék és a rózsaszín harmóniája a mindenkori színes szőlőlepkét az idén is megigézi, igaz, csak néhány másodpercre közelít, majd kényesen röppen tovább, a szépség mulandóságának hímporával.

Ahogy immár kiegyenesített derékkal szétnézünk a szüret végén a verőfényben úszó domboldalon, jól látható, hogy tovább szaporodtak a műveletlen, elvadult szőlősök, terjeszkedik a temető, a Jézuskiáltó pedig szinte elérhetetlen magasságba emelkedett. Kikötött, éhes kölyökkutya nyüszít valahol fenn a hegyoldalban, s estefelé már csak a fiatalok sétálnak ki a betonkeresztig, a szüretelőknek ugyanis meg kell gondolni már minden lépést és mozdulatot, hisz ők is az ősz idejét élik. Csak lenne folytatás!