Szociológia és szociográfia
2023-03-27 17:00:00
- Kuszálik Péter
Az értelmező szótár szerint a szociológia a „társadalommal, ennek szerkezetével, fejlődésével, az emberek szociális magatartásával, a társadalmi együttélés formáival stb. foglalkozó tudomány”. Egyik ága a szociográfia, amely „kisebb-nagyobb társadalmi egységek életviszonyainak a leírásával foglalkozik”. Egy olvasottabb ember is adatgazdag szociográfiákat tudna összehozni; ám tíz félévnyi könyvtári molyolás unalmas szakbarbárrá képes silányítani a tehetségesnek induló diákot. A túlzott szakosodás ebben az esetben is ártalmas. Az alapelvek ismerete fontos ugyan, de elégséges is; az élményszerű tálalás adja meg a szociográfia sava-borsát. A hatvanas-hetvenes években egyre-másra olvastam a Magyarország felfedezése sorozat könyveit és Moldova György riportjait. Nemkülönben Köntös-Szabó Zoltán Utunk-beli riportsorozatát, amelyben – többek között – a volt osztálytársait szólaltatta meg. Engem a kevésbé színes valóság mindig jobban érdekelt, mint a tiritarka álomvilág. Az író/költő stílusa is sokat számít, takarékos szövegezéssel is hatásossá lehet formálni a mondandót. Edward király csupán egy rövidke szociojelentés alapján indul el megtekinteni a velszi tartományt: „Van-e ott folyó és földje jó? / Legelőin fű kövér? (…) S az istenadta nép, / Ha oly boldog-e rajt’ / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt?”
A Családi kör költői képei még egy gyűrött újságpapírról olvasva is fényesebbek és színesebbek, mint akárhány amerikai film gyatra sztorija. Mely évszázados keserűséget és tapasztalatot sűrít Arany Jánosnak ez a két sora: „Hála Isten! este van megin’. / Mával is fogyott a földi kín.”
József Attila Mondd, mit érlel… című versét 1995-ben (talán a kemény társadalombírálat miatt?) kizsűrizték egy pesti antológiából, holott egyike a 20. század legszebb magyar verseinek. Ki képes néhány sorban ilyen finoman megrajzolni egy élet tragikumát: „egy tört széke van, hogy begyújtson, / repedt kályháján macska ül, / ritmust lóbál az ajtókulcson, / néz, néz, s lefekszik egyedül?” Avagy: „Mondd, mit érlel annak a sorsa, / ki családjáért dolgozik; / veszekszenek, kié a torzsa, / és csak a nagy lány néz mozit…”
A Látó folyóirat 1995. decemberi számában is találunk egy néhány soros szociográfiát (idézi Láng Zsolt): „Amikor a békebeli m. írókat összehívta a békebeli m. kormány miniszterelnöke, hogy meghallgassa őket, akkor a sok-sok terjengős okoskodás közepette M. Zs., m. író előkotort zsakettje zsebéből egy cetlit, és felolvasta a békebeli m. paraszt heti étrendjét. Kenyér és hagyma, ritkán más. Valóban, mi volna ennél pontosabb?”
Úgy hozta a sors, hogy 1994-ben – a nemzetközi családév alkalmából – a Magyar Népjóléti Minisztérium pályázatot írt ki családszociográfiák írására. A közvélemény úgy tudja, hogy mindenki képes legalább egy regényt megírni: a saját életét. Hát akkor én ezt – a pályázati hirdetmény kívánalmai szerint – majd szociográfia formájában írom meg, gondoltam akkor. A címe Bernát Pál keresztútjai lett. A megírás történetét a Leveleskönyv című (2001-ben megjelent) ’regényemben’ meséltem el, onnan idézem: „A Széchényi könyvtárban ücsörögtem akkoriban, végigpörgettem a kartotékokat, találtam két kisebb munkát a szociográfiáról, kijegyeztem, hogy mi különbözteti meg a szociográfiát egy termelési brosúrától, és nekifogtam. Jeligés pályázat volt, hatvankilenc pályamunkát küldtek be. Bertha Bulcsu volt a zsűri elnöke, s társaival együtt úgy ítélte meg, hogy Bernát Pali családmeséje üti a szintet, s megadták neki az első díjat. Persze ez egy preparált szociográfia volt, de csak addig a szintig, hogy saját magamat kereszteltem el Bernát Palinak, a többi mind igaz. Ennek igazolására Nándi barátomat idézem, aki engem mindössze hat éve ismer, és amikor odaadtam neki a Mörfi kötetemet (amibe fölvettem a Bernát Palit), azt találta mondani, hogy megrendítő élményben volt része…
– Jézuskám, hát mit követtem el, mi volt benne megrendítő? – kérdeztem. – Az őszintesége – válaszolta. – Hát olyan nagy dolog az? – kérdeztem, de ezt már csak magamtól.”
No, mindezt annak apropóján mondtam el, hogy Az olvasó írja rovatban is találhatnak valós embermeséket; a legutóbbi efféle szöveget az idei január 10-i lapszámban találhatják – adalék a Kornisa történetéhez, egy ’őslakó’ tollából – a címe: „Romhalmaz és zajparádé között”. Lapozzanak vissza, ha véletlenül átugrották.
