„A színész minden művészek között a legősibb, legkezdetlegesebb módon hosszabbítja meg gyermekkorát. Tovább játszik. Fegyvere a költők szavai, eszméi, vértje a hit, pajzsa a szeretet, hangja a rend és a remény. Nem sérthetetlen. Tehát teljesen védtelen.”'. (Latinovits Zoltán)
„A színész minden művészek között a legősibb, legkezdetlegesebb módon hosszabbítja meg gyermekkorát. Tovább játszik. Fegyvere a költők szavai, eszméi, vértje a hit, pajzsa a szeretet, hangja a rend és a remény. Nem sérthetetlen. Tehát teljesen védtelen.” (Latinovits Zoltán)
Színész vagyok. Több mint két évtized a pályán, hogy sok vagy kevés, nem tudom még megítélni. Minden valamihez képest az, ami, és mindenki valamilyen rendszerben, összefüggésekben önmaga. Több mint két évtized: számottevő siker, kudarc, öröm, kétségbeesés, útkeresés, kíváncsiság, kitárulkozás és rejtőzködés, elbotlás és újrakezdés. Nagy találkozások és feledhető történetek. Csalódások, elhomályosulás, kitisztulás, meglepetések, halálfélelemig elmenő szorongás és önfeledt szárnyalás. Elbizonytalanodás, aztán egy néző, aki megállít az utcán, hogy megköszönjön egy színházi élményt. Kétségek, amit egy pillanatra ugyan, de eltörölnek a tapsnál elkapott tekintetek. Hivatás, szakma, életforma, áldozatok, lemondások és átkozottul sok munka. Állandó változás.
Színház: épület, falakkal. A falak közt emberek, sokfélék, szépek és csúnyák, jók és rosszak, ördögiek és angyaliak, változóak, kaméleonok. Valamilyen rendszerben és összefüggésekben önmaguk. Végzik a dolguk. Legjobb szándékuk és tudásuk szerint.
Színház: intézmény. Vezetőkkel. Színesek, változóak, valamilyen rendszerben, összefüggésekben önmaguk. Végzik a dolguk a legjobb szándékuk és tudásuk szerint.
Tettem én is, végeztem a dolgom legjobb szándékom és tudásom szerint. Két évtizeden át, ugyanazon épület falai között, egy intézményben. Mígnem elkezdtem azt érezni, hogy nem vagyok a helyemen. Ha minden és mindenki valamilyen rendszerben és mások függvényében az, ami, önmaga, akkor itt most valami hibádzik. Kiléptem ebből a rendszerből. Nehezen, gyötrelmesen, de lezártam valamit, és mire a végére jutottam, megbékéltem a hátrahagyott történet szereplőivel és magammal.
(…) Újrakezdés. Semmi sem állandó. Minden és mindenki valamilyen rendszerben és összefüggésekben az, ami, önmaga. Őszintén kívánok minden pályatársamnak erőt, kitartást, sok sikert és kudarcokat is, mert erősebbé tesznek, egészséget és lelki békét. Természetesen magamnak is.
László Zsuzsa
(Az írás, kissé másként, a július 12-i Krónikában jelent meg először. Amit lapjainkon olvashatnak, a szerző Népújságnak szánt visszatekintése. A mellékelt kép László Zsuzsa Verébszárnyon című Edith Piaf-estjén készült.)
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
