Szép napok a Vörösmarty téren

A költő szobra már évtizedek óta ott őrködik a nagyszabású irodalmi rendezvény, a Könyvhét eleven, nyüzsgő, érdeklődő tömege és a standok, sátrak, napernyős dedikálóasztalok kellős közepén.

A költő szobra már évtizedek óta ott őrködik a nagyszabású irodalmi rendezvény, a Könyvhét eleven, nyüzsgő, érdeklődő tömege és a standok, sátrak, napernyős dedikálóasztalok kellős közepén. A Vörösmarty tér Budapest legismertebb, mindig rendezvényektől zajos tere, a könyvek mind színesebb kirakodó vásárának ünnepélyes színhelye. A kortárs magyar irodalom, a magyar írók, az irodalmat szeretők ünnepe zajlott itt az idén is június 7-től 10-ig. Mennyi várakozás, mennyi előkészület előzte meg most is, és minden a megszokott rendben, sőt annál is jobban zajlott volna, ha nem töri meg a könyvek szép ünnepét a közelben áradó nagyvíz, a máskor oly keringősen megénekelt Kék Duna, most szürkén, feketésen zuhogó növekvésével, a rakpartokat mosó, zabolátlan félelemkeltésével. Így kezdődött a 84. Ünnepi Könyvhét, és mellette tartották a 12. Gyermekkönyv-napokat. 345 új irodalmi mű: széppróza, verskötet, esszé, gyermekkönyv, tanulmánykötet, antológia megjelenését 220 kiadó készítette el. A kiadók ünnepének is számítanak ezek a napok, ilyenkor díjazzák az év könyveit minden műfajban, a grafikai kivitelezést, a szép megjelenést. Ilyenkor az is eldől, hogy jól számítottak-e a kiadók, a meghirdetett újdonságot keresi-e és vásárolja-e az olvasók nagy tábora, hogyan fogadja a szúrósszemű kritika az új műveket, hány könyvet cipel boldogan haza az olvasó. Mert rengeteg az olvasó, a kereső, böngésző ezen a könyvvásáron.

Ahogy megszusszanok egy kicsit – bár ilyen tere sem igen akad az európai nagyvárosoknak, ahova a kedvesen csilingelő, antik földalattitól, a város minden irányából jövet, egyenesen egy patinás cukrászda teraszán, a nagy színpad közelében, a könyvvásár kellős közepén találja magát az ember –, van tehát ereje, hogy azon nyomban elinduljon, sorra vegye a kiadók standjait.

Egészen pontosan három könyvért és a könyvvásár mindenkori élményéért jöttem. Az addig meglelhető könyvkalauzokat, könyvszemléket átnéztem, nagyjából tudom, mire számíthatok, és az áprilisi könyvfesztivál lemaradását is törleszthetem.

Az első az Erdélyi történet után most megjelent összefoglaló nagy Bánffy-könyv, Egy erdélyi gróf emlékiratai hangzatos címmel. Valóban ünnepi kiadványa a Helikon Kiadónak, 484 oldal, élménynek ígérkezik, bár felidézi bennem azt a megrázó élményt, amikor 2002-ben kezembe vehettem (írtam is róla) Marosi Ildikó könyvét, a Bánffy Miklós estéjét (a kolozsvári Polis Kiadó gondozásában, Unipán Helga tervezésében). Bár nem volt ilyen ünnepélyes alkalom a bemutatására, ez volt az a könyv, amely a trilógia angol és francia fordítása után az erdélyi és a magyarországi olvasók figyelmét a Bánffy-életműre terelte. Ennek a figyelemfelkeltő, máig értékes könyvnek az előszavában írja Marosi Ildikó:

„…Bánffy Miklós az erdélyi lélek legavatottabb, legnagyobb tehetséggel és felelősségérzettel megáldott, legszenvedélyesebb búvárlója.”

A kitűnően megírt és az irodalomtörténész gondosságával szerkesztett életrajz mellett hatalmas jegyzetanyagot tartalmaz ez a könyv, nem lehet elkerülni egyetlen új Bánffy-kiadás megjelentetésekor sem.

A HELIKON főszerkesztője, Kovács Attila Zoltán könyvhéti ünnepi interjúban mondja el, hogy Angliában már a 3. kiadást éri meg az Erdélyi történet trilógia, Bánffy Katalin, az író lánya fordításában. Megjelent Németországban, Hollandiában, és hamarosan Kínában is kiadják.

Talán nem is olyan elgondolkodtató és sok magyarázatra sem szorul ez a siker, ha az Oscar-díjas Julian Fellows filmsorozatára gondolunk, az esztendő nagy sikerére, a Downton Abbey-re, amelynek helyszíne a száz évvel ezelőtti Anglia egy yorshire-i kastélya és egy oxfordshire-i faluja. Évszázados hagyományait töri meg, gondolkodásmódját és értékrendjét forgatja fel az első világháború.

Ráadásként a Bánffy-könyv világára Trianon is rányomja bélyegét. Miért hát, hogy a magyar olvasóközönség történelmi késéssel vehette kezébe a Megszámláltattál… írójának könyveit.

A második könyv, amelyért feltörekedtem a kis földalatti lépcsőin, Márai Sándor Hallgatni akartam címmel megjelent naplója, ami eddig hiányzott az Egy polgár vallomásaiból. Márai hagyatékaként a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi a ’90-es évek óta, a feldolgozás során derült ki, hogy a most először megjelent
„naplórész” a Föld, föld! előszava is. Hallatlanul izgalmas az új Márai-könyv, letehetetlen. Az író meghagyta, csak magyar nyelvterületen jelenhet meg, idegenek számára nem akarta közölni. A magyarság sorsáért felelősséget érző, felelősséget kereső író vallomása az 1938–1948 közti időszakról. A budai csendes magányában, a szülővárosától, Kassától az elszakadást oly nehezen viselő író, jól beosztott napi munkával, sétával, sporttal telő napján megrendítő hírrel szembesül. „Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel a tíz évben, amelynek kezdetét – önkényes időszámítás nélkül – az osztrák függetlenség megszűntének, az anschlussnak napja jelenti. Azt hiszem, most már mindenki tudja, hogy azon a napon omlott össze minden, ami a régi Európából megmaradt.” Megrendítő olvasmány mindaz, ami ezután következik.

Történelmi pillanatokról, történelmi osztályokról, a magyar politikai élet nagy személyiségeiről és egy ilyenformán elérkezett sorsfordító nap következményeiről, a magyar író háborgó lelkiismeretéről szól Márai ebben a könyvben. Hallgatni akart róla, de nem sikerült, elhallgatni nem lehetett.

Veszik, viszik a könyvet, a kiadó ígéri, hogy a Márai Regénytár újabb kötetei jelennek meg.

A harmadik az újonnan megjelentek és beszerzendők közül Esterházy Péter könyve (részleteket az Élet és Irodalom közölt) az Egyszerű történet vessző száz oldal – kardozó változat. A Magvető adta ki, bizonyára nem olyan „egyszerű”, már terjedelme is több kétszáz oldalnál. Az idő, amelyben játszódik, a XVII. század, vészterhes idő. Csendes pihenőidőszakra tartogatom olvasását.

Haza is mehetnék immár, de most jön a böngésző, a kiadók ajándéka, a standok elé dobozokba kitett, 1000 vagy 500 forintért megvehető régebbi kiadások, a klasszikus sorozatokból megmaradtak. Tamásit, Babitsot, felvidéki tanulmánykötetet veszek, gyönyörű kiadásban a Magyar írók az Adrián, a tavaly felfedezett útirajzsorozat folytatását. Alig tudom cipelni. Megnézem még a román irodalmat, az Európánál Gabriela Adameşteanu könyvét. Provizorat a román címe, a tavalyi könyvfesztiválon mutatták be, eredetiben olvastam. A magyar fordítás nemrég jelent meg, Futó viszony a címe. Nagyon valószerű történet a Ceauşescu-időkből, nagyon az akkori SCÂNTEIA Ház-beli kiadók, szerkesztőségek életére utal, sajtóhatalommal rendelkező funkcionáriusok, szép asszony szerkesztők titkos szerelméről, viszonyáról, bukaresti értelmiségiek családfájukat rejtegető, már-már színpadias életéről szól ez az érdekes regény. Gyanakvások, titkolt találkozók, hosszan tartó, mégis futó- – mert tékozló az ilyen szerelem ,– közben a rendszer álnokságára, hazugságra épülő lényegére derül fény.

Az Ünnepi Könyvhét budapesti megnyitóját Háy János tartotta, Mélygarázs című regénye az áprilisi könyvfesztivál újdonsága volt.

Az író immár 30 éve jelen van a magyar prózában és színműirodalomban. A Mélygarázs címe szerint lehetne metafora, az élet föld alatti helyszíne, parkolója. Három narrátor mondja el a történetet, a feleség, a szerető és a mélygarázsig süllyedt férfi. A történet lassan társadalomkritikává válik, ám a konvencióknak meg kell felelni, hogyan képzelhetné magát szabadnak az ember? Háy szövegéről azt mondják
„élőbeszéd-szerű”, nyelvi játékok élénkítik. Néha megdöbbentő, ahogy az egyszemélyes vitából történet alakul. Talán nem akart megbotránkoztatni az író, de emberismerete jó néhányszor kesernyés gondolatokat ébreszt. A kiadó (Európa) ezzel a kötettel vezeti be az író életműsorozatát.

A magyar irodalom a magyarok igazi hazája – ezt mondta megnyitóbeszédében Háy János. Valóban sokszor mondjuk valamely elfelejtett vagy sokáig nem közölt írónkra, ha kiadják, hogy az író hazatalált.

„Ez az ország a mi hazánk, ez a fesztivál a mi fesztiválunk. Olyan hely, ahol meg vagyunk szólítva, és meg vagyunk érintve, és nem négyévente a szavazatunkért, hanem azért, hogy tényleg jobban tudjunk élni.” – mondta megnyitójában Háy János. A könyvek valósága, az írók valóságos jelenléte vagy szellemisége teszi ünneppé a mindenkori könyvnapokat ilyenkor júniusban, akár a Vörösmarty téren, akár most Kolozsváron.

A „bölcs, nagy Duna” nem öntötte el a várost, de még van addig, míg a költő szava szerint „nevetgélnek a habjai”…