2024. july 7., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szemek

Elvirát éveken át csúfolták a környékbeli gyerekek. Vastag keretes szemüvege mellett akadozó beszéde különböztette meg a többiektől, és ha feltűnt a játszótéren vagy az iskolaudvaron, valaki mindig utánakiabálta: „kobra, kobra, itt jön a dadogós kobra”.

Elvirát éveken át csúfolták a környékbeli gyerekek. Vastag keretes szemüvege mellett akadozó beszéde különböztette meg a többiektől, és ha feltűnt a játszótéren vagy az iskolaudvaron, valaki mindig utánakiabálta: „kobra, kobra, itt jön a dadogós kobra”. Nem csoda, hogy kiskorától a felnőttek társaságát kereste. A nagyok sohasem nevették ki beszédhibája miatt, amelyet azzal magyaráztak, hogy annyi gondolat kavarog a fejében, olyan sok a mondanivalója, hogy azt sem tudja, mivel kezdje, és ezért ütköznek össze a torkában a hangok. Volt is ebben valami, Elvira ugyanis sokat olvasott, főleg évszázadokkal ezelőtti időkben játszódó történeteket, és egy titkos füzetbe le is jegyezte a tetszését leginkább elnyerő mondatokat, bekezdéseket. Osztálytársai sohasem hívták magukhoz játszani, születésnapozni, a rokon gyerekekhez azonban ünnepi alkalmakkor illemből muszáj volt elmennie. Olyankor mindig megkörnyékezte a szülői társaságot, és előbb-utóbb talált magának egy felnőttet, akivel sikerült beszédbe elegyednie. Ha úgy érezte, elfogadják, megértik, alábbhagyott a dadogása, kizárólag olyankor bicsaklott meg a hangja, amikor számára különösen fontos dolgokról beszélt. Egy játszóházban ismerkedtem meg vele. Tisztán, érthetően formálta a szavakat, és szemrebbenés nélkül mesélt egykori szorongásairól.

– A középiskolában volt egy tanár, akitől nagyon sok pofont kaptam. Persze, nem testi fenyítésről volt szó, abból a kommunizmus idején, 5-8 osztályban volt részem az érthetetlen beszédem miatt, tizenöt-tizenhat évesen „csak” a lelkemnek esett bántódása. A megaláztatások miatt éjszakánként már aludni sem tudtam, kettesével, hármasával szedtem az altatót, amitől aztán szédelegve mentem reggelenként iskolába. Addig elég jó jegyeim voltak, de mivel a kialvatlanságtól figyelni is képtelen voltam, egyre rosszabb osztályzatokat kaptam. Anyámék nem értették, mi történik velem, sohasem volt túl közeli a kapcsolatunk, így nem beszéltem nekik a napi sérelmekről. Emlékszem, pszichológushoz is elvittek egyszer, de a lélekgyógyász előtt sem sikerült megnyílnom, igaz, nem is nagyon tettem erre kísérletet. Annyira magányosnak éreztem magam, hogy időnként azon gondolkoztam, talán jobb lenne véget vetni az egésznek.

– Jönnie kellett egy fordulatnak.

– Apukámnak volt egy barátja, aki többek között fényképezéssel is foglalkozott. Főleg az emberi arcok, tekintetek érdekelték. Emlékszem, egyszer hazafelé menet összetalálkoztam vele. Látta rajtam, hogy magam alatt vagyok, és azt mondta, menjek át másnap hozzá, azt hiszi, hogy tudna segíteni. Eleinte vonakodtam, de aztán úgy gondoltam, nincs veszítenivalóm. Amikor felkerestem, nagyon udvariasan, tisztességtudóan viselkedett, teával kínált, aztán megkért, hogy álljak modellt neki. Csak az arcomat fotózza, nyugtatott meg, és úgy is lett. Egy idő után megkérdezte, hogy nem venném-e le a szemüvegem, és megjegyezte, hogy szép a szemem. Nem tudom, hányadszor kattant a fényképezőgép, amikor arról kezdett faggatni, gondoltam-e arra, hogy kontaktlencsét hordjak. Amikor elköszöntem tőle, úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. A spórolt pénzemből megvásároltam a lencsét, igaz, sokáig szokatlan, kényelmetlen volt, aztán lassan teljesen átváltoztam. Többé nem szorítottam hátra a hajam, és a ruhatáram is kicseréltem, a nyúzott, színehagyott pulóverek helyett feszes, élénk színű blúzokat kezdtem viselni. Különös módon a beszédem is tisztulni kezdett. Hirtelen megváltozott körülöttem a világ, olyan iskolatársak vettek észre és fogadtak a társaságukba, akik azelőtt átnéztek rajtam. Eleinte élveztem a közeledésüket, főleg a fiúkét, de túlságosan senki sem érdekelt. Azazhogy egyvalaki mégis, de tudtam, hogy rá nem szabad gondolnom.

– Édesapád barátja?

– Igen. Az első találkozást újabbak követték. Szemlátomást örült annak, hogy sikerült felszínre hoznia a bennem rejlő értékeket, és neki köszönhetően kívül-belül átváltoztam, de soha nem tett felém egyetlen félreérthető mozdulatot sem. Pedig sajnos mindennél jobban vágytam egy ilyen gesztusra. Beleszerettem, bár tudtam, hogy nős.

– Feltártad előtte az érzéseidet?

– Igyekeztem eltitkolni, hogy mit érzek iránta, és amikor ez már kimondhatatlanul nehezemre esett, megszakítottam vele a kapcsolatot. A középiskolában volt egy magyarországi testvérosztályunk. Az egyik nyáron meghívtak magukhoz az ottani diákok, egy év múlva pedig ők jöttek hozzánk. Kirándulást is szerveztünk nekik Szovátától a Békási-szorosig. Azon az utazáson ismerkedtem meg közelebbről Misivel. Az egyhetes együttlét után a virtuális térben találkoztunk újra, és a barátság egyre szorosabbá vált. Akkoriban döntöttem úgy, hogy kilépek az apám barátjával kialakított plátói kapcsolatból. A Misi városában lévő egyik egyetemre felvételiztem, és sikerült a vizsga. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy nekünk együtt kell lennünk. A ballagás napján kérte meg a kezem, és nemsokára a kisfiunk is megszületett.

– Ezek szerint jó döntés volt kimenni.

– Igen, bár nem egészen egyértelmű a „happy end”. Hároméves volt a fiunk, amikor a párom észrevehetően elkezdett távolodni. Egy harmadik személy lépett be a képbe, egy kolléganője, aki miatt lemondott rólunk. Az anyósomék nagyon megszerettek az évek során, kérték, hogy maradjak náluk. Úgy éreztem, ha ideiglenesen is, de ez a legjobb döntés. Jelenleg fordítóirodában dolgozom, jól keresek, és remélem, hamarosan sikerül saját lakást vennem.

– Sohasem gondoltál a hazatérésre?

– Látogatóba gyakran jövünk, a szünidőt és az ünnepeket is a szüleimmel töltjük. De igazából sosem éreztem itt itthon magam. Bár ma már úgy gondolom, hogy ez elsősorban rajtam múlt.

– Anyu, kaphatok vizet? – szaladt oda hozzánk a fiúcska. Beszélgetőtársam a táskája felé indult. Egy pillanatra mintha a szemüvegébe zárt kislány villant volna elém, de aztán újra a karcsú, fiatal nőt láttam, akinek volt bátorsága feltárni egy idegen előtt átváltozása történetét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató