Szélrózsa kankalin

• 2011-04-22 09:45:00

• Bölöni Domokos

Sírok és zokogok, búsulok, búsulok, amíg ki nem múlok.

Kedei Zoltán festménye

Mindig csak magamban, ne hallja mindenki, nem hallotta senki, mondom, én Istenem, milyen gyarló vagyok, magam után még bár egy lapit sem hagyok, mondom az én semmi rongyos imádságom, az Istenen kívül sosem hallja senki, felreped a szívem, felrobban a testem, nem tudom, ha feltámadok, ugyan mihez kezdek.
Sírok és zokogok, búsulok, búsulok, amíg ki nem múlok.
Én nem csak annyit tudok Istenről, mint egy távoli, nagyon hatalmas uralkodóról, akit tisztelni tartoznám ugyan, de nincsen hozzá személyes közöm. Egy napon megismerkedtem Vele. A mi civilizációnkban ez a találkozás néha útszéli körülmények között is történhet, egy kávéházban vagy a föld alatti vasúton, mert Isten a profán helyeken talán gyakrabban jelenik meg, mint a templomban, írja egy nagyon művelt ember, Márai Sándor. Elnézést, amikor Márait olvasok vagy idézek, mindig rettenetesen prüszkölök. Azért volna, mondja a szakorvosom, mert ennek az embernek az ideái irritálnak. Lehet. Csodálatos az is, mondja ugyanő, mármint Márai: mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik el a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.
Elmeséltem egyszer egy hitbéli előadónak, és enyhén szólt. Mondta, hogy ez íróilag tökéletesen kimunkált akármiféle, de amúgy nem áll. Hát akkor amúgy mi áll?
Az, válaszolnám, immár magamnak, szintúgy Máraival, akár őnélküle is, hogy vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást.
*
Ó, én jámbor lélek, virágvasárnap 40 miatyánkot és ugyanannyi üdvözlégyet, 1 hiszekegyet mondtam el Krisztus 40 napi böjtölésének emlékezetére. Nagyhétfőn 33 miatyánkot és üdvözlégyet, 1 hiszekegyet annak emlékezetére, hogy az Üdvözítőt földi életének 33. esztendejében tulajdon tanítványa eladta. Nagykedden 30 miatyánkot és üdvözlégyet, 1 hiszekegyet, hogy 30 ezüst pénzen adta el. Nagyszerdán 15 miatyánkot és üdvözlégyet, 1 hiszekegyet azoknak a fájdalmaknak emlékezetére, amelyeket Jézus fején a töviskorona okozott. Nagycsütörtökön 12 miatyánkot és üdvözlégyet, 1 hiszekegyet azért, hogy Jézust éppen legszomorúbb állapotában hagyta el 12 tanítványa. Nagypénteken 5 miatyánkot és üdvözlégyet, 1 hiszekegyet öt szent sebének tiszteletére. Nagyszombaton 40 miatyánkot és üdvözlégyet, a hiszekegyet annak emlékezetére, hogy Jézus 40 óráig feküdt a koporsóban. Húsvét napján szintén ugyanannyit azért, hogy az Üdvözítő feltámadása után még 40 napig társalgott tanítványaival és az első hívekkel.
Ó, én jámbor lélek, Jézussal feltámadhatnék-e?
*
Nem bírtam tovább, és kimentem a hegyre.
Amíg arra visznek a semleges léptek, Őrá gondolok. És persze haza.
Nagypénteken valakik fölgyújtották a falut.
Nem égett le, csak néhány ágrólszakadt szegény háza, öt-hat szalmatetős kunyhó és csűr, nem halt meg senki, csak a kiküldöttet marták halálra a pásztor kutyái.
A falu csak másnap vált teljes üszökké.
Aki tehette, elmenekült, aki nem, nem.
Engem azon az estén valaki fölemelt, és átvetett a sáncon. Ő maga minden bizonnyal ott maradt, nekem csak a vállam sérült, Istennek hála.
Sokáig sivalkodtak az üszkök. Az elégettek lelke küldte panaszait az égre.
*
Mindig csak magamban, ne hallja mindenki, nem hallotta senki, mondom, én Istenem, milyen gyarló vagyok, magam után még bár egy lapit sem hagyok, mondom az én semmi rongyos imádságom, az Istenen kívül sosem hallja senki, felreped a szívem, felrobban a testem, nem tudom, ha feltámadok, ugyan mihez kezdek.
Sírok és zokogok, búsulok, búsulok, amíg ki nem múlok.
*
Tudjuk, ki rendelte el a gyújtogatást. Vagyis: kik. Nagypénteken minálunk úgy hal meg Jézus, hogy szem nem marad szárazon. Jézusban az emberiség önmagát siratja. Föltámadásában viszont nem mer egyértelműen osztozni.
Sokan szorongnak a feltámadástól.
A tűz nem tesz különbséget ima és ima között.
Csúnya dolog, én Istenem, de akkor azt gondoltam, hogy aki az az illető, az megkapta, amit érdemelt.
Erre nem vagyok büszke, sőt. Haragodat azóta is illő alázattal és sok penitenciával fogadom.
*
A helybeliek régimódiak, megsüvegelnek.
Vállam jobbik felét ajánlom a szent keresztnek.
Redves imott-amott a fája. Visszük a Jézust a hegyre.
Nézem Őt, és kalapács csattog a mellemben.
Visszük a Megváltót a hegyünkre. Kicsi is, dombnak sem az, semminek sem valami.
De ez itt az új-miénk.
Imák és énekek, áldások és sirámok.
Ki vagy te, nap és világ.
Jézus.
Megint és megint.
Nem túl magas a kereszt.
Mégis.
Alatta maradunk.