A Székelyföld fényíró tanúi (3.)

Az már ismert tény, hogy 1863-ban együtt dolgozik Mezey Józseffel, de társa szembetegségének súlyosbodása arra kényszerítette, hogy a hátralevő három kötethez maga készítse el a felvételeket.

Szentkeresztbányán

Az már ismert tény, hogy 1863-ban együtt dolgozik Mezey Józseffel, de társa szembetegségének súlyosbodása arra kényszerítette, hogy a hátralevő három kötethez maga készítse el a felvételeket. A fennmaradt fotókat nézve következtetni tudunk a képek szerzőiről, már csak azért is, mert Mezey kizárólag néprajzi, népismereti felvételeket készített, sokszor műtermi feltételekhez hasonló háttérrel, ebből adódóan képei az akkori hivatásos fényképészekhez viszonyítva technikailag is jó minőségűek, míg Orbán képei technikailag valóban gyengébbek. Ami a képek művészi szempontjait illeti, a dolgok éppen fordítva állnak: a báróba több művészi és esztétikai érzék volt, felvételeit természetes környezetben vette fel, udvaron, munka közben, a ház előtt, hetivásáron stb., kivétel nélkül 1862-1872 között. Róla viszont megmaradt az a fénykép, amit a francia származású Divald Károly készített képviselői időszakából, ami nem nagyon hasonlított a Székelyföldet járó szegény báró akkori arcához.

Valóban fotóművész volt, egyike az elsőknek, akik amatőrként űzték az akkoriban igen bonyolult fizikai és kémiai ismereteket igénylő hobbit. Mindig magával kellett vigye nemcsak a fényképezőgépét (gépeit), hanem a kb. 20 kg-os mozgó laboratóriumot is, sokszor felcipelve a nehezen megközelíthető, bokros, sziklás terepen a megfelelő nézőpontig, ami igen nagy fizikai munkát is igényelt. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nagyon sok helyen a tudatlanság és a nagyfokú babona ugrasztotta szét a lefényképezendő alakokat, akik a kamera lencséjét valamiféle ágyúcsőnek vagy ördögi találmánynak vélték, ami a keresztény lelkeket elorozza a földről és a pokolba viszi. Ilyenkor csak a felajánlott pálinkásüveg segített a bajon, vagy kénytelen volt lopva elkészíteni a felvételeket, ami a minőség rovására ment.

Ebben az időben a technika még nem tette lehetővé a fényképek egy az egybeni nyomtatását, ezért a fényképek alapján először fametszetet vagy rajzot készítettek, sokszor a szerző írásos utasításaival megtoldva. Ezeket láthatjuk a hatkötetes műben.

A fotóhagyaték másolatait nézve két képméretettel találkozunk: 11,5 x 16 és 8 x 10 cm-es nagyságával, amit aztán egy nagyobb kartonlapra ragasztottak fel. Legtöbbjüket kontaktmásolással, nagyon keveset nagyítással készítettek el. Ebből következtettünk arra, hogy néha két kamerát is használt. Tematikailag a következő csoportra oszthatnánk a megmaradt anyagot: tájkép, falu- és városkép, vár- és kastélyképek, iskolák, templomok, ipari tájak, fürdőhelyek, népviseleti és műtárgyi felvételek, ami az akkori világ egész spektrumát felölelte.

Fotográfusi tevékenységével az elmúlt időkben nem is nagyon foglalkoztak. Nevét csak röviden említi Constantin Săvulescu, Szilágyi Gábor, Kincses Károly, Miklósi-Sikes Csaba. Csak Erdélyi Lajos szentelt egy könyvalbumot munkásságának. Gondolom, e rövid tájékoztató sokkal érdekesebb lehetett volna, ha egy időben Orbán Balázs eredeti képeit kivetítve is megcsodálhatták volna a jelenlévők.

Török Gáspár EFIAP-fotóművész