2024. july 7., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szegény Birenda király

Szegény jó Birenda király két testes papírbőrönddel ment a Sándor János utcán. Kissé sántikált, de ez a veleszületett lúdtalpiság következménye volt, amely alól még olyan koronás fők sem élveznek mentességet, mint Birenda király és udvara.

Szegény jó Birenda király két testes papírbőrönddel ment a Sándor János utcán. Kissé sántikált, de ez a veleszületett lúdtalpiság következménye volt, amely alól még olyan koronás fők sem élveznek mentességet, mint Birenda király és udvara.

A bőrönd pedig tele volt, mi mással, mint fontos és titkos, régi és még ki sem adott, alá nem írt, pecsételetlen rendeletekkel, iratokkal, államokmányokkal és dicsfényt fölragyogtató elismerő oklevelekkel. Emezeken természetesen ott ékeskedett kihívó sokszínűségével Birenda királyságának címere, kardokkal és félelmetes jatagányokkal felfegyverzett alabárdosok álltak őrt kétoldalán, az ala- valamint a fölebárdokkal habozás nélkül miszlikbe aprították volna az ellenséget, ha úgy látják, hogy Birenda király testi épsége kockán forog. A kósza merénylőkről most ne is essék szó.

Ebben a reggeli órában a Sándor János utca még viszonylag néptelen volt, igaz, tömött 5-ös buszok és 74-es éjszakai járatok dőlingéltek, kacsáztak az IMATEXT, a YUYUBA valamint a Matritakony nevű gyárüzemek felé, de ez Birenda királyt a legkevésbé sem érdekelte, lelkének fényes tükrét a legkisebb mértékben sem homályosította be az üzemek kombinált bűzös lehelete, hiszen nem neki termeltek veszteséget, csődöt és hitel-visszafizetési kötelezettséget. Az ő gyárai és ültetvényei messze voltak, a birendai Kőedények síkságán, ahol a három laoszi herceg rendszerint találkozni szokott, és egy jó rizses piláffal pecsételték meg szövetségüket. A síkságon különben gulyák legelésztek, nyájak nyájaskodtak, kondák kanászosodtak, egyszóval ott béke volt, és zökkenőmentesen fordultak egymásba az ázsiai termelési mód fogaskerekei.

Birenda király a Frigofex nevű mélyhűtődébe igyekezett, amely ugyancsak a Sándor János utca egyik középkülső szakaszán állott, itt akarta letétbe helyezni a fontos és titkos, mértékadó, hitelt érdemlő, mérsékelt és igazságot tartalmazó államiratait és személyes feljegyzéseit, amelyek a jövendő kutatók előtt fölöttébb becsesek lesznek, amennyiben képesnek bizonyulnak kibetűzni egyéni hurkolótechnikával írott kézvonásait. A Frigofexet egy régi híve ajánlotta, akinek szavában és terepismeretében tökéletesen megbízott, elvégre huszonöt vagy -hat évig guggolt trónusa mellett, és tanácsai mindig hasznosnak bizonyultak az államügyek bonyolódása közepette. A tanácsadó kilétét azonban esze ágában sem volt felfedni, így azt majd az előbb emlegetett kutatóknak kell kideríteniük homályos utalásokból. Az ő dolguk, miként, mi módon, mekkora sikerrel.

A hűtőpalota mély és tágas volt, kívülről fölöttébb barátságtalan, a föld alatti járatokat csak a legbeavatottabbak ismerték, az építőmunkások, akik egykor az alapokat kiásták és az épületet fölhúzták, szurokkal és kátránnyal megfedték, mind halálosan beteg szenegáliak voltak, akik az építkezést követő egy évtized alatt – így tudták a helyiek is – természetes halállal múltak ki, ellenkező esetre, azt is tudni vélték, már elő voltak készítve a nyilak és a mérgezett vesszők, amennyiben valamelyikük túl merészelné élni a megszabott egy évtizedet.

Birenda király itt, a Sándor János utcai hűteményezési székházban kívánta letétbe helyezni, a világ szemétől és bűnös kíváncsiságától megóvni az iratokat, hogy azoknak szigorúan bizalmas tartalma ne kerüljön időnap előtt a közvélemény elé. Számos helyi és világkonfliktus valódi okát, lefolyását rögzítette, kirobbantóit név szerint említette; a hatalmi ágak összefonódását és levélváltását tartalmazta a népek vérveszteségével hitelesített másolatban, a világpolitika padlásfeljáróira és páncélszekrénykódjaira, bélműködésére és minimálbérére, az izzadságmirigyeinek váladékára és az okozók okozati kapcsolataira derített volna fényt, ami újabb háborúba sodorta volna az emberiséget. Ezt pedig semmiképpen sem szerette volna.

Birenda király a néptelen hajnali utcán bátran letette a bőröndöket a Mokka cukrászda előtt, úgy alintotta, hogy ez valami kávéház lehet, amelyben európai szokás szerint már kora reggel tűzforró kávét lehet szürcsölni brióssal vagy croissant-nal. Lágy tojást is lehet renndelni meg foszlós fehér kenyeret, pironkodó szalonnát élveteg mustárral vagy kecsappal. Jól alintotta. Erre is a névtelenség homályába takarózni kívánó tanácsadója tanította ki, akiről azért mégis el fogjuk árulni, hogy e vad vidék szülötte volt, mielőtt megszerezte volna a birendai állampolgárságot. Akkoriban még bárki lehetett kettős állampolgár, kettős ügynök, s ha kettős látásban szenvedett, nyugodtan felszállhatott a kettős buszra, és elmehetett a kettős poliklinikára, ahol Kétlaky Miorica rendelt de. 10-től du. kettőig. (Esetleg fordítva, de mindez olyan régen volt, hogy erre a nevét titkoló alig emlékezett, el is felejtette a pontos időpontot.) Tény, hogy a Kőköcsögök síkságán elmúlt a kettős látása, szeme kitisztult, és jól megkülönböztette 1000 méterről akár lóhátról is a repcét a burmai kecskerizstől.

Odabenn azonban népes tömegre bukkant, akik beléptére azonnal megfordultak – túl hangosan csikordult az ajtószárny, remegtek volna a recés tejüveg táblák a hajnali szélben? –, és valamennyien rámeredtek a különlegesen öltözött ismeretlenre. Egyszeriben hagyták abba a tülekedést, tolakodást, lökdösődést, civódást, ugratást, köpködést, káromkodást, egymás szurkálását késsel, villával (csak civilizáltan, ez lehetett a jelszavuk, mesélte később Birenda király e sorok írójának), és szájukat tátva felejtve, azonnal látszott, ki volt utoljára dr. Haramiánál, és kit fogadott doktor Elegáns Péter gyökérkezelésen és likfoltozáson. A mű dicséri mesterét, állapította meg Birenda király, aki fiatalabb korában fogászatot is tanult Koreában, ahová apja küldte keleti tanulmányútra.

– Fizess nekünk egy fél decit, ó idegen! – kiáltották egyszerre és kánonban a hajnali társaság tagjai. – Léci, léci – tette hozzá az érzelmesebbje.

Birenda király csak a kezével jelezte, hogy nem ért sándorjános utcául. Akkor a társaság még jobban szemügyre vette a különleges módon öltözött koronás uralkodót, akinek papírbőröndjei még mindig ott álltak az ajtó előtt, és egyszerre a másik nyelven kiáltották ugyanazt. Ám a király ezt a nyelvet sem értette, ugyanis sem Dél-, sem Észak-Birendában (melyek újraegyesítéséért az ENSZ-ben síkra szállt Gromikó és Gomulka, Hannibál és Haszdrubál is, bár az utóbbiak nem voltak a BT állandó tagjai), senki nem beszélt sándorjánosul, sem gheorghedojául. Nagy kár, gondolta a gyávábbja, aki már le is mondott arról, hogy egy fél deci rumot vagy vodkucát potyázzon a királyi ornátusba bújtatott hajnali jelenségtől, amikor a társaság legműveltebb tagjának, Bobirnáck Dzsikunak eszébe jutott, hogy ő tanult valaha Pepi tanárnőtől a csörögefánksütő szakiskolában angolul.

Plíz one halfdeci, vili?

Birenda király ábrázata rögtön felderült. A halfdeci számára is kedvesen szólt, de nem mert ajtóstul, akarom mondani piásan rontani a teaházba, és a Mokka teljes vendégseregének fizetett egy rundó rumot. Nem volt biztos a vodkuca jelentésében, a brandyről pedig feltételezte, hogy a helyiek nem is ismerik, vagy amit ők konyaknak mondanak, az közönséges hamisítvány. Rossz vicc, sületlen tréfa, korengedményes vackolmány, illegális letöltés.

Kézzel-lábbal beszédbe elegyedtek, pletykáltak, gyakorlott idegenvezető módjára bemutatták a Sándor János utcát, amely a település egyetlen fontos, az európai térképeken is jelzett útvonala volt, ezen keresztül lehetett eljutni Koldusvárra és Kolontájba, Csabacsűdre és Csontszentgyörgyre. Vicceket meséltek, eljátszották, a csattanóknál kicsattanó röhögés volt a megértés és a barátság jele. Vagy egy félóra múlva, midőn a briós és croissant már elfogyott, Bagyula úr szalonnás kiflitokánya is terítékre került, és a Mokka felszolgálója, Szilvia néni is kihívta a rendőrséget egy menetre, Birenda király felállt az asztalra, mindenkinek istenhozzádot mondott, keszenem, keszenem, sőt mulcumeszk, merszi, nagyon merszi, próbálgatta a honiak nyelvén háláját kigyöngyözni, majd a csillárba fogózkodva kilendült a kirakaton át az utcára. Mintha csak otthon lenne a birendai őserdő liánkötegei között. A kirakat mocskos ablaka, légypiszoktól egyenetlenné és rugalmassá silányult táblaüvege meg sem kottyant-rottyant, nem szilánkolódott szét.

Birenda király két talppal ért földet, hibátlanul, mint Komáromi Nagyezsda, a nemzeti tornalány és kultikus ikon húsz év múlva Montreálban, és a bőröndök ugyanott voltak, ahol hagyta. Pedig addigra megtelt az utca iskolába vánszorgókkal, fontoskodó kutúrhivatalnokokkal, a nagyállomás felől hömpölygő fukar parasztokkal, akik sajnálták a pénzt az autóbuszra, berendelt fogkezeltekkel és kérvényekkel feljelentő szomszédokkal, blokklakó semmittevőkkel, csavargókkal és ügynökökkel, akiknek ügyét még nem vizsgálták ki.

Hiába, a csodák napja volt. Határozottan ez volt az érzése Birenda királynak, aki sietség nélkül folytatta útját a Frigofex acélszerkezetű felhőkarcolójáig. Ott minden különösebb nehézség nélkül letétbe helyezte bőröndjeit. A 758. számú, fokozottan biztonságos rekeszt jelölték ki rakománya számára. Az államiratok így pihentek az elmúlt év végéig, amikor, tekintve, hogy negyedszázad elteltével sem jelentkezett senki értük, Toader Myriucza ezredes a Városbíró utcából felbontotta, és minden biztonsági szabály sutba vágásával belenézett a két papírbőröndbe. Ismeretlen kézírás volt, ismeretlen betűkkel. Az egész városban nem talált senkit, aki kibetűzhetné. Végül úgy rendelkezett, hogy az egészet meg kell semmisíteni a legnagyobb diszkréció foganatosításával.

Szegény Birenda királyról pedig mindenki elfelejtkezett. Az újságok még azt sem tartották érdemesnek megírni róla, hogy 1997 folyamán vagy 98-ban elűzték trónjáról, és útban a sándorjános utcai, azóta lebontott hűtőpalota felé, Csontszentgyörgyön elütötte egy részeg kamionos. Sírja ismeretlen, felirata nincs, fejfát senki sem állított.

Csupán néha-néha egy öreg sándorjános utcai csavargó emlegette, ha rumot ivott: volt egyszer egy király, egy igazi király, táti, aki egy ködös decemberi hajnalon mindenkinek fizetett a Mokkában egy egész décent rumot. De azt senki sem hihette el egy fogatlan sutyeráknak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató