2019. augusztus 25., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Változó főtér

Félig bosszantó, félig fájdalmas felfedezésből pattant ki és indult útjára négy és fél évvel ezelőtt ez a nyelvleckés sorozat. 2014 decemberében ott álltunk a város közepén egy százéves épület előtt, bámulva és büszkén mutogatva a város szép és emblematikus értékét, majd elolvasva feliratát – Kultúrpalota –, lassan elindultunk felfelé, a főtér többi épületeit szemügyre venni, megcsodálni, s akkor vettük észre, a Mészárosok Ipartársulatának székházáig egyetlen magyar nyelvű felirat sem volt látható az épületek falán. Mintha nem is egy olyan erdélyi város főterén sétálnánk, ahol a lakosság fele magyarul beszél, és a szép régi épületek építtetői között kizárólag magyar nevű és magyarul beszélő családok szerepeltek. 

Ez a keserű felismerés indította el ezt a sorozatot, amely négy és fél év alatt századik megjelenéséhez érkezett. Ennyi idő alatt is változott Marosvásárhely központi kinézete, jó és rossz irányba egyaránt. Leginkább az épületek főtérre néző oldalán cserélődtek ki a nevek, elnevezések, cégtáblák, valamint a főtéri sétányon a fák, füvek és virágok. No, meg az emberek, mert akiket akkor gyermekkocsiban sétáltattak a rózsák között, ma galambokat etetnek a színház téren, s akik akkor a galambokat etették, ma már okostelefonnal a kezükben oda sem figyelnek, mi történik a főtéren. Közben megtervezték a városközpont szakszerű átalakítását, bontottak és néhol javítottak, majdnem észrevétlenül alakulgatott a városkép, terveztek mélygarázst, ami felháborította az itt élők többségét, utólag elálltak a főtér építőteleppé alakításától, s így a térre jellemző rózsák megmenekültek. Nem úgy a román katona szobra mögötti nagy nyír- és juharfák, amelyekből ma csak kettő-három emlékeztet a korábbi főtéri városképre.

Mondhatnók/írhatnók, hogy az élet megy tovább, új emberek, új fák, új arcok jönnek, s így időnként megújul a főtér arca is. A tavaszi tulipánok helyén már muskátli és törpe dália virágzik, a XXIII. Marosvásárhelyi Napok rendezésében kézműves- és virágkiállítás színezi széppé a városközpontot. Ennek az írásnak megjelenésekor újból elindul a virágóra, ami egy kicsit Marosvásárhely jelképévé formálódott az évek során. Sietve vagy sétálva várjuk a Rózsák terén a rózsák színpompás nyílását, az árnyékos padokon ülő nagymamák unokákat vigyázó tekintetét, boldog szerelmesek egymásra figyelését, kézen fogva sétálását, mert a főtér a város szívdobogása, ezért óvjuk, szeretjük, őrizzük, védjük. Erről szólt száz nyelvleckés elmélkedés, rövid leírás, amely így együtt egy százoldalas pillanatfelvétel volt e közép-erdélyi város 21. századi városképéről. S ha akad majd valaki, aki egy-két emberöltő múlva ugyanígy végigjárja a városközpontot, akkor mérhető le majd igazán, hogyan és merre változik a világ, a mi világunk. Mert a főtér is halad a korral, változik a változó időben, csak mi maradunk hűségesek hozzá, maradunk, mint a kövek.