Folyt az utóbbi időben a számháború a koronavírus-járvány és a nyomában érkező gazdasági válság munkaerőpiaci hatásairól. A munkaügyi minisztérium egy nyári jelentése több százezer megszűnt munkaszerződést említett, ezt a szakminiszter és a kormányfő igyekeztek enyhén szólva sem meggyőző érvekkel cáfolni.
A gazdasági realitásokból is nyilvánvaló volt, hogy a politikusok, hozva a szokásos regáti formát, ez ügyben sem mondanak igazat, ám a napokban ez tényszerűen is kiderült. Az egyik mérvadó gazdasági lap végezte el a kormány helyett az elemista szintű számolást. A karantén márciusi bevezetése óta felszámolt munkaszerződések számából kivonták a március és szeptember közti időszakban megkötött kontraktusok számát, és az eredmény közel félmillió hiányzó munkahely.
Értelmes helyeken a kormánynak kellett volna elvégeznie azt az elemzést is, ami ebben a forrásban van, mert foglalkoztatási ágazatokra is lebontották az adatokat. Így világosan látszik, hogy például a feldolgozóiparban 90 ezer állás szűnt meg, az építőiparban 71 ezer. Ebből a két adatból is látszik, mekkora jelentősége van ránk nézve, hogy a román iparnak exportpiacot jelentő nyugati országok irdatlan összegeket öntenek a gazdaságukba támogatásként, illetve, hogy miért is kellene nyugdíjemelés helyett a beruházások felfuttatásáért porolni a kormány hátát. Amely, ha a félrebeszélés helyett idejében számolt és gondolkodott volna, talán megmenthette volna ennek a félmillió munkahelynek legalább egy részét. Nem tízéves, a politikai háttér miatt részben bizonytalan sorsú uniós milliárdok okán kellett volna grandiózus, de alaptalan tervekre költeni, hanem azonnal elérhető pénzekkel támogatni a válság által leginkább fenyegetett ágazatokat. Már amennyi pénz maradt a kasszában a hároméves szocdem ámokfutás után…
Persze az is meglehet, hogy az adatok nem fedik a valóságot, mert amilyen értelmi szinten ennek az országnak az intézményrendszere és a döntéshozói állnak, valószínűleg senki nem tudja pontos adatokkal nyomon követni, hogy a félmillió felszámolt állásnak a gazdájából hányat „alkalmaztak” újra feketén, ami az illető munkavállalóknak és családjuknak ugyan megoldás, de ha az államkassza abból semmit nem lát, az az állami alkalmazottaknak és a nyugdíjasoknak rossz hír. A gond ott van, hogy a kormánynak a jelek szerint a cselekvésnél fontosabb a sanyarú valóság kozmetikázása, az ellenzék meg mindenáron költekezést erőltet, hogy szavazatokat vásároljon vele. És ez minél hosszasabban megy így, annál nagyobb lesz a számla, aminek a törlesztése majd az adófizetőkre vár.
