Stipendium – gyermekoldal
És eljön újra a virágos tavasz
s a fecske visszarepül fészkére
S ha megkérdeznéd, hogy fáj-e a szíve, lelke
Örömmel csicseregné, újra itthon vagyok benne.
Szabó Lőrinc: Tavasz elé
Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:
kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,
úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szívemben a nap arany arca van.
Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:
szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!
Varró Domokos: Kérdezted-e a fecskét...
Kérdezted-e a fecskét,
hogy fáj-e a szíve, lelke,
amikor itt kell hagyja fészkét?
Itt született e tájon,
itt látta meg a napvilágot.
Édes fecskeanyukája csicsergett felette,
miközben fészkét gondosan építette.
Virágos tavasztól a nyár végéig
nekünk daloltak, csicseregtek,
röpködtek napestig.
Nyár végén pedig
itt kell hagynia fészkét.
Hogyne fájna szíve, lelke
de nincs más választása.
Fészkében nem maradhat,
hisz elpusztulna benne.
Hiába fáj szíve, lelke
El kell szállnia a bús felhőkkel
messze-messze, nagyon messze,
oda, ahol az élete mentve.
És eljön újra a virágos tavasz
s a fecske visszarepül fészkére
S ha megkérdeznéd, hogy fáj-e a szíve, lelke
Örömmel csicseregné, újra itthon vagyok benne.
Szívem, lelkem röpköd bennem,
Szeretem a környezetem,
Itt érzem jól magam igazán,
mert itt van Erdélyben a hazám.
2012. január
Örkény István: Egyperces
Ki mit tud
Bárd Elek harmincnyolc éves bankpénztáros nála tíz évvel fiatalabb feleségével (szül. Ulrich Nóra mozgásművésznővel), valamint két gimnazista fiával egy verőfényes tavaszi délelőttön kisétált az Állatkertbe, ahová azonban nem sikerült bejutniuk, mert a kaput óriási tömeg vette körül, azon belül pedig rendőrautók, tűzoltókocsik és mentők akadályozták meg a továbbjutást. A körülállóktól megtudták, hogy a hüllők házából kiszabadult egy tizenöt méter hosszúságú kobra, mely jelenleg a pénztárfülke előtt tekereg.
– Bocsánat – mondogatta Bárd Elekné, miközben átfurakodott a sokaságon, és egyenesen odalépett a szörnyeteghez. Halkan és behízelgően dudorászni kezdett, aztán megsimogatta a vérszomjas hüllő fejét, és belépett az Állatkert kapuján.
A kígyó engedelmesen követte, be a kapun, át a pázsiton, el az oroszlánok és tigrisek zárkái előtt, vissza a saját ketrecébe, melyet a mozgásművésznő gondosan rázárt, majd lassú léptekkel visszasétált övéihez.
– Hát ezt hogy csináltad? – kérdezte a férje, az elámult tömeg közepén.
– Nekem ez semmi – mondta szerényen Bárdné. – Vizsgázott, okleveles kígyóbűvölő is vagyok.
– És ezt miért nem mondtad meg soha? – kérdezte a férje, Bárd Elek bankpénztáros.
– Mert sosem kérdezted – mondta a felesége, és fiait kézen fogva, férje kíséretében elindult a főkapu felé.
Ráduly János versei
Kiskutya panasza
Haragszom rád
tél hidege,
puha bőröm
csipkeded,
fázom én is,
karácsonyi
kocsonyaként
reszketek.
Kiülök hát
a napfényre,
jobbulásra
alkalom,
gyógyítja a
reményvesztést –
erőt veszek
magamon.
Olvad
Olvad a hó.
Olvadjon,
nyakunkon ne
maradjon!
Itt-ott tavasz
lépeget:
megfényezi
hitünket.
Tavaszodik
Tavaszodik a világ,
tavaszodik
végre,
fáradt, tikkadt kedvünk
szomjas már a
fényre,
szerte a határban
nagy izgalom
támad,
friss jövőt kovácsol
fű, fa, virág,
állat.
Két népmonda
Muzsikások a farkasveremben
Megtörtént az, hogy szakadáti muzsikások az egyik vendéglőben húzták a zenét, s mentek az erdőn keresztül hazafelé. Ahogy mentek, beleestek egy farkasverembe. A veremben már ott volt a farkas. Úgy megijedett a farkas, hogy behúzódott az egyik sarokba, s hallgatott.
Mit csináltak a zenészek? Mély volt a gödör, nem tudtak belőle kimászni. Elővették a muzsikákat, s a másik sarokban húzták a talpalávalót. Valakik aztán meghallották a zenebonát, s rátaláltak a farkasveremre.
– Hát ti hogy kerültetek ide? – kérdezték a zenészektől.
– Nem jószántunkból jöttünk – válaszolták.
Aztán a farkast meglőtték, s a szakadáti muzsikusok felszabadultak.
Gyalog vittek Földvárra
A szomszédban lakott Réti József bátyám, ő mondta el, hogy a második világháborúban fogságba esett, Földvárra került. A táborban nagy volt a nyomorúság, s a foglyok vérhast kaptak. Egy orvos is volt köztük, mondta Réti bátyámnak:
– Józsi, ha bírod a szomjúságot, sok vizet ne igyál, életben maradsz. Itt minden víz fertőzött.
Átvészelte Józsi bátyám a hónapokat. De voltak, akik egyáltalán nem bírták a víztelenséget, azok meghaltak. Olyan nap is volt, hogy tízet, húszat, még ötvenet is vittek a halotti gödörbe. Mert gödrökbe hányták bele a hullákat. Mondta Józsi bátyám:
– Az Isten engem megőrzött, s a sok gyaloglás után hazakerültem. Mert Szatmárnémetiből gyalog vittek Földvárra, s mikor elengedtek, gyalog jöttem haza Kibédre.
(Elmondta Dósa Árpád, 72 éves)
Ráduly János gyűjtése
Szerkeszti: Bölöni Domokos
