Sokszínű rossz táplálkozás
A The Economist című brit hetilap összeállítása szerint a kormányok kezdenek jobban odafigyelni a táplálkozásra. A változó szemléletet követők kisebb hangsúlyt helyeznek arra, hogy több kalóriához, eledelhez juttassák a rászorulókat, és többet arra, hogy javítsák az ellátást olyan mikrotápanyagokból, mint a vas és a vitaminok.
Eldoradóban, Sao Paulo egyik legszegényebb és legmegtévesztőbb nevű favelájában néhány gyerek vidáman űzi a labdát. Bár makkegészségesnek látszanak, nem azok. A meccs után egy banánnal teli zacskó köré gyűlnek. „Az iskolában minden nap rendes eleséget kapnak, de szünidőben gyakran úgy jönnek hozzánk, hogy még nem reggeliztek vagy nem ebédeltek – meséli Jonathan Hannay, a Veszélyeztetett Gyermekek Alapítványa nevű helyi jótékonysági szervezet főtitkára. – Banánt adunk nekik, mert az olcsó, laktató és serkenti az agyműködést.”
Az alultápláltság korábban általánosan jellemző és láthatatlan volt Eldoradóban. Ma már kevésbé elterjedt, és ami legalább olyan fontos, nem rejtőzködik. Láthatóbbá vált, ami azt jelenti, hogy az emberek tesznek valamit ellene.
Az, hogy az eldoradói gyerekek ma jobban táplálkoznak, mint korábban, részben José Graziano da Silvának köszönhető, aki a Fome Zero (Nulla éhezés) nevű kampányt vezette: annak eredményeként több mint egyharmadával sikerült csökkenteni a Dél-Amerika legnagyobb államában éhezők számát. Graziano da Silva most arra törekszik, hogy szélesebb körben alkalmazza a kampányban szerzett tapasztalatokat: nemrég az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) vezetője lett. Mivel világszerte változások tapasztalhatók az éhség elleni harc módszereiben, neki feltehetően több esélye nyílik a sikerre, mint elődeinek volt.
Az éhezők száma alig módosult
A The Economist című brit hetilap összeállítása szerint a kormányok kezdenek jobban odafigyelni a táplálkozásra. A változó szemléletet követők kisebb hangsúlyt helyeznek arra, hogy több kalóriához, eledelhez juttassák a rászorulókat, és többet arra, hogy javítsák az ellátást olyan mikrotápanyagokból, mint a vas és a vitaminok.
Az 1960-70-es években viszonylag egyszerűnek tűnt az éhezés és az alultápláltság felszámolása: úgy gondolták, hogy elég több élelmiszernövényt termelni. Ahol rossz volt a termés, oda a gazdag országok élelmiszersegélyt küldtek. Az 1984-es etiópiai éhínség azonban megmutatta ennek a megközelítésnek a gyengéit. Bibliai méretű csapás ért egy olyan országot, ahol volt élelmiszer, bebizonyítva, hogy igaz az, amit Amartia Sen indiai közgazdász akkor már hosszú ideje hirdetett: igazából nem az élelem összmennyisége számít, hanem az egyéni hozzájutás lehetősége.
Az 1990-es években és a 2000-es évek elején a hangsúly áttevődött az emberek élelmiszerhez jutásának elősegítésére, amihez az kell, hogy csökkenjen a szegénység és hatékonyabbá váljanak a mezőgazdasági piacok. 1990 és 2005 között azoknak a száma, akik napi 1 dollárnál kevesebből élnek a szegény országokban, egyharmadával, 879 millióra csökkent, vagy másképp kifejezve a teljes népesség 24,9 százalékáról 18,6 százalékra.
Az élelmiszerárak 2007-2008-as megugrása azonban jelezte, hogy ennek a megközelítésnek is megvannak a maga korlátai. Sok főtermény ára megduplázódott egy év alatt, és milliókkal gyarapodott az éhezők tábora.
A világ tehát változatlanul rosszul áll az éhezéssel vívott harcban. A szakértők vitatkoznak ugyan rajta, hogy pontosan hány ember kénytelen éhezni, de nagyon valószínű, hogy a szám az 1990-es évek óta nem módosult lényegesen, és éppen csak egy kicsivel marad el az egymilliárdtól.
Az emberek ott sem tűnnek egészségesebbnek, ahol van elegendő élelmiszer. Az egymilliárd kevés kalóriához jutón felül van másik egymilliárd, aki abban az értelemben alultáplált, hogy nem jut elegendő mikrotápanyaghoz (ezt nevezik „rejtett éhségnek”). A harmadik milliárd pedig azért rosszul táplált, mert túl sokat eszik, és elhízott. A Föld 7 milliárd lakosából tehát 3 milliárd vagy túl keveset, vagy túl egészségtelenül, vagy túl sokat eszik.
Félelmetes hatások
Ahogy tudatosodnak a veszélyek, a rossz táplálkozás úgy kelt egyre nagyobb figyelmet. A kalóriahiányos étkezés következményeit – felpüffedt has, lesoványodott végtagok, éhezés miatti letargia – könnyű észrevenni. Ugyanúgy a túlzott táplálkozás káros hatásait is. A nem megfelelő táplálkozás velejárói azonban nem szembetűnők, ám ettől még ugyanolyan félelmetesek.
A fejlődő országokban több mint 160 millió gyerek szenved A-vitamin-hiánytól, évente egymillió hal meg immunrendszerének gyengesége miatt, és ötszázezer megvakul. A vashiány vérszegénységet okoz, ami a szegény országokban élő gyerekek csaknem felét sújtja, valamint 500 millió nőt, akik közül évente több mint 60 ezren halnak meg terhességtől. A só jódozásával könnyen gyógyítható jódhiány miatt évente 18 millió értelmi fogyatékos gyerek születik.
A gyermekkorban elhunytak több mint egyharmadának halálát a rossz táplálkozás okozza, amely számos betegség esetében a legsúlyosabb rizikófaktor. A világ összes gyerekének egyharmada vagy súlyhiányos, vagy korához képest alacsony, ami klasszikus tünete az alultápláltságnak.
Az alultápláltság által a születés utáni első ezer napban okozott károk helyrehozhatatlanok. Egy kutatás, amelyről a The Lancet című orvosi folyóirat számolt be, kiderítette, hogy a rosszul táplált gyerekek (minden egyéb tényező azonossága mellett) kisebb valószínűséggel kerülnek iskolába, mint normálisan táplált társaik, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy tanulási problémákkal kell küszködniük. Életük folyamán kevesebbet keresnek, mint a megfelelően táplálkozók, szegényebb házastársat találnak és hamarabb halnak meg.
Alultápláltságból túltápláltság
Paradox módon az alultápláltság az élet egy későbbi szakaszában túltápláltságot okozhat. Az anyaméhben és a születés utáni első néhány évben a test úgy alkalmazkodik a rossz táplálkozáshoz, hogy energiatároló zsírként raktároz el mindent, amit tud.
Ez a szerzett anyagcseremód később is megmarad, és magyarázza, hogy miért olyan rengeteg a túltáplált ember a szegényből közepes jövedelművé vált országokban. Mexikóban például a túltápláltság az 1980-as években csaknem ismeretlen volt, most viszont a felnőtt mexikóiak 30 százaléka túltáplált, 70 százalékuk pedig túlsúlyos.
A táplálkozás néhány rejtélyes vonása miatt is figyelmet érdemel. Néhány országban, például Indiában és Egyiptomban az alultápláltság nagyobb, mintsem az a gazdasági növekedés és mezőgazdasági termelés adataiból következne.
Indiában például az egy főre jutó jövedelem 1990 és 2010 között megnégyszereződött, a súlyhiányos gyerekek aránya azonban csak mintegy a negyedével mérséklődött. Összehasonlításként a fele akkora egy főre jutó jövedelemmel rendelkező Bangladesben az említett időszakban csak háromszoros jövedelemnövekedés következett be, és mégis, a súlyhiányos gyerekek aránya egyharmadával csökkent, és ma kisebb, mint Indiában.
Egyiptomban a mezőgazdaságban keletkező hozzáadott érték több mint 20 százalékkal nőtt 1990 és 2007 között – eközben az alultápláltak és a túlsúlyosak aránya egyaránt nőtt, ami igen szokatlan párosítás.
Ami viszont kedvező, az az a körülmény, hogy a jobb táplálkozás rendkívül jó befektetés. A mikrotápanyag-hiány megszüntetése nem kerül sokba. A vitaminkiegészítők ára elhanyagolható, és egy egész életre szóló haszonnal járnak. Minden, a kórházakban az anyatejes táplálás elősegítésére fordított dollár 5-67 dollár közti összeget jövedelmez, a terhes nők vasellátásának javítására fordított minden dollárnak pedig 6-14 dollár között van a haszna. Nincs a fejlesztéspolitikának még egy területe, ahol ekkora hozadéka lenne a befektetésnek. Néhány éve nyolc vezető, díjnyertes közgazdásznak fel kellett sorolnia azokat a területeket, amelyeken szerintük a legtöbb jó születhet (75 milliárd dollárt kellett elméletben szétosztaniuk): négyen vették fel közülük a listájukra a táplálkozást...
A televízió fontosabb, mint az ennivaló
Ha a rosszul tápláltság ennyi kárt okoz, de olcsón és hatékonyan lehet küzdeni ellene, akkor miért nem veszik komolyabban a problémát?
Van néhány ország, amelyben sikeresen tesznek ellene. Brazília például 1986 és 1996 között évente 0,7 százalékkal csökkentette a súlyhiányos emberek számát. Bangladesben évi 2 százalékos volt az apadás.
Számos országban azonban a „rejtett éhség” problémája az áldozatok elől is rejtve marad, és ezért nem is tesznek ellene. Ha egy faluban mindenki alultáplált, akkor a rossz táplálkozás általános normává válik, amelyet mindenki elfogad. Ez magyarázza a szegény, rosszul táplált emberek vonakodását attól, hogy több pénzt költsenek élelmiszerre, és a hajlandóságukat, hogy inkább televíziót vegyenek vagy pazar esküvőt tartsanak az evésre fordítandó pénzből. Amikor egy kutatócsoport munkatársai egy gyengén táplálkozó marokkói családot költési szokásairól kérdeztek, a válasz a következő volt: „A televízió fontosabb, mint az ennivaló.”
Logikusnak tűnhet, hogy akkor a hasznos intézkedéseket titokban kell megtenni. A HarvestPlus nevű kutatócsoport például extra tápértékű főterményeket állít elő, és biológiailag felerősített magvakat terjeszt Nigériában. 2011-ben megnövelt a-vitamintartalmú maniókát osztott, idei tervei között pedig megnövelt a-vitamintartalmú kukorica zambiai, illetve vasban gazdag borsó és köles ruandai és indiai terjesztése szerepel. Az üzemi előállítású élelmiszerek terén is van példa: a Kraft Indonéziában terjesztett Biskuat nevű kekszéhez kilenc vitamint és hatféle ásványt adnak.
Kulturális sajátosságok
Több országban a táplálkozási szabványok évszakról évszakra változnak. Gyakran az élelem mennyisége és minősége is riasztóan megcsappan a fő betakarítás előtti hónapokban.
A táplálkozás családonként is változó lehet. Az anyák gyakran kevesebbet esznek rossz időkben, hogy több maradjon idősebb gyerekeiknek, ami károsan hat a még szoptatott csecsemőkre. A kulturális sajátosságok ugyancsak részét képezik a problémának. Banglades falvaiban az a törekvés, hogy fiatal anyák képzésével javítsanak a táplálkozáson, kudarcot vallott, mert kiderült, hogy a család étrendjét nem az anyák, hanem az anyósok határozzák meg.
A táplálkozás a legkülönbözőbb módokon javítható: jobb közegészségügyi viszonyokkal, amelyek visszafoghatják a bélrendszeri megbetegedések számát, és segítenek abban, hogy az emberek szervezete több tápanyagot szívjon fel; a kisgazdaságok fejlesztésével, amelyek hozzájárulhatnak a változatosabb táplálkozáshoz; a gyerekek betegségek elleni oltásával; a nők oktatásával arra, hogy tovább szoptassák a gyerekeiket, erősítve ezzel szervezetük immunitását. Marie Ruel, a washingtoni Nemzetközi Élelmezéspolitikai Kutatóintézet munkatársa a következőket nevezte meg legfontosabb feladatként: hangsúly fektetése az emberi élet első 1000 napjára (beleértve a terhesség időszakát is); az anyaegészségügyi programok elterjesztése és a jó táplálkozási gyakorlat oktatása; a figyelem összpontosítása a szegényekre; a problémával kapcsolatos folyamatos mérések és monitorozás.
Mindez azt jelenti, hogy a táplálkozás csak akkor javítható sikeresen, ha az összes számba jöhető területen egyszerre tesznek érte. A brazil Fome Zero kampánynak 90 különböző programja van, és azokat 19 minisztérium irányítja. Ekkora erőfeszítést nehéz megszervezni, és nem is sikerülhet kellő politikai támogatás nélkül. „A rosszul tápláltság visszaszorításának olyan bajnokokra van szüksége, akik tudják, hogyan kell keresztülvinni a dolgokat a kormányokon, elkerülni a bürokratikus halandzsát, és befejezni azt, ami egyszer elkezdődött” – fogalmazott Lawrence Haddad, a Fejlesztési Tanulmányok Nagy-britanniai Intézetének igazgatója.
