2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– az EPP egyik legaktívabb szervezete járvány közepette is

Az Európai Néppárt gazdasági szervezete, a kis- és középvállalatok érdekeit képviselő SME Europe a pártcsalád egyik legaktívabb szervezete maradt járványkörülmények közepette is, vontak mérleget a múlt héten tartott SME Europe közgyűlésen, Brüsszelben. 

Az SME Europe ebben az időszakban kiemelten foglalkozott a lezárások miatt igencsak nehéz helyzetbe kerülő európai kkv-ágazattal, mondta el Winkler Gyula EP-képviselő, aki a szervezet első alelnöke. „Leginkább a kkv-kat érintette negatívan a koronavírus-járvány. Szervezetünk két felmérést végzett, egyet 2020-ban, egyet 2021-ben, megkérdeztük az Európai Unió tagállamaiban tevékenykedő kis- és középvállalkozókat, hogy direkt visszajelzést kapjunk, milyen tapasztalataik vannak, és milyen következményekkel járt a koronavírus-járvány” – fejtette ki a képviselő. A felmérések eredményeit konferenciákon elemezték, megvitatva a következtetéseket, gondokat, a finanszírozáshoz, humánerőforráshoz, technológiához való hozzáférés nehézségeit, amelyek a napi működést befolyásolják. 

„A hazai vállalkozók is részt vettek a két felmérésben, hangsúlyozva, hogy a bonyolult bürokratikus folyamatok jelentik az egyik akadályt az uniós források megpályázásában, holott ezek a támogatások életbevágó fontosságúak lehetnének” – magyarázta Winkler Gyula. Felmerült a digitalizálás, a mesterséges intelligencia használatának kérdése, de a női vállalkozók alacsony jelenléte is az innovációval foglalkozó ágazatokban. 

Idén az SME Europe tíz online eseményt szervezett, év végéig további hatot terveznek. „A közgyűlésen megvitattuk a közelgő kulcsfontosságú eseményeket is, amelyekre még az év vége előtt sor kerül. Elsősorban a digitális szolgáltatásokról és az egységes digitális piacról szóló keretszabályozás hatására összpontosítunk, másodsorban a zöldmegállapodás és az Irány az 55%! intézkedéscsomag kkv-k versenyképességére gyakorolt hatására, harmadsorban pedig felmérjük azokat a lehetőségeket, amelyeket a megerősített EU–svájci kapcsolatok kínálnak a vállalkozóknak és az innováció terén” – részletezte az RMDSZ EP-képviselője. 

Az SME Europe hamarosan nyilvánosságra hozza az európai kkv-król szóló állásfoglalását, amely kitér a koronavírus-járvány tanulságaira is. Ez a dokumentum a kkv-k prioritásaival foglalkozik különböző érdekeltségi területeken, mint például a nemzetközi kereskedelem, a digitalizáció, a közlekedés vagy az egészségügy.

Winkler Gyula elmondta, az SME Europe kiemelt figyelmet fordít a fenntartható fejlődés és a zöldátmenet hatására, a szén-dioxid-mentesítés, valamint az energiahatékonyság és az ellátási lánc rugalmasságának kérdésére. Az SME Europe közgyűlésének végkicsengése az volt, hogy a kkv-k haszonélvezői kellene hogy legyenek az olyan kezdeményezéseknek, mint például az Irány az 55%! intézkedéscsomag, ugyanakkor a zöld- és digitális átmenet irányába elmozduló EU erőfeszítéseinek középpontjába a kis- és középvállalatok versenyképességét kellene helyezni. 

„Létfontosságú, hogy a kkv-k hozzáférjenek a finanszírozáshoz és a technológiához, így tudjuk biztosítani, hogy az európai vállalkozások hozzá tudnak járulni a járvány utáni gazdasági helyreállításhoz. Csak így maradhatnak meg a gazdasági növekedés motorjainak, és lesznek a továbbiakban is munkahelyteremtő vállalkozások” – mutatott rá a képviselő  a kkv-k fontos szerepére, amelyet az unió gazdaságában töltenek be. (közlemény)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató