Igen, igen a gloria mundi…, azé a világé, amit emberkéz hoz létre, például egy hóember születése és vége…
Történt, hogy 2026 januárjának első hetében Marosvásárhelyen is bő havazással tette tiszteletét a tél, pirospozsgássá varázsolva igen sok gyermekarcot, köztük a Nimródét is.
Az unokát lehozták a szülei a kertes házunkba, hogy örvendjen ő is a télnek, no meg hóembert építhessen, mert nedves hó hullott mifelénk – amolyan jó tapadós.
Nagy murokorrot tett neki, mindkét szemét olajbogyóval oldotta meg; piros, húsos gogosból szájat, narancshéjból meg füleket varázsolt rá!
Nagy volt a vidámság, hogy végre sikerült az idén is hóembert építeni – akinek dióból még elnyűhetetlen kabátgombjai is voltak!
…És tartott mindez néhány napig – mert kezdett újra elmaradozni a tél, szeles, enyhébb idő viselte meg a kertet is.
Így hát naponként ment össze a hóemberünk is… Mintha összefonnyadni kezdett volna: a félrebillent sapka alatt hanyatlott a feje, szemei kiestek, orra a földre huppant, a kevéske maradék hóra – a cinkék és fekete rigók is mintha már menekültek volna tőle…
Az ablak előtt állva szomorkodva néztem én is rá – és azon törtem a fejem, hogy mindezt hogyan is magyarázzam meg Nimródnak, a még csak alig ötéves unokámnak… Mert nagyon értelmes és nagyon érzékeny kisfiú ő…
Néhány nap múlva, képzeld, nagytata, errefelé jövet minden hóember már csak félig volt meg, alig a törzsük, állított be hozzánk Nimród.
Megnyugodtam!
Mert sokszor, önmagunkat is megtévesztve – hivén, hogy nem okozhatunk akár csalódást senkinek –, inkább elhallgatnánk a valós magyarázatot, pedig…
Pedig el kell mondanunk-mesélnünk, amit tudunk róla – lehet az akár gyerek is…
Mert az információ ragad, mint az enyv – és agysejtje válogatja, ki miként reagálja le azt helyesen…
Legalábbis szerintünk.
No, de ki az, aki be merné ma vállalni hosszabb távon, hogy mi is az a helyes?
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
