2026. május 24., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Unai Emery, a szerdai Európa-liga-döntőt megnyerő Aston Villa (3-0 a Freiburg ellen) vezetőedzője ötödik trófeáját szerezte meg a sorozatban, s a győzelem után elárulta: korábban megértette, mekkora jelentősége van a klubok életében a második számú kontinentális kupa elhódításásának.

A baszk származású spanyol szakember háromszor a Sevillával, egyszer pedig a Villarreallal ért a csúcsra, emellett egy döntőt elveszített, még az Arsenal kispadján 2019-ben. Az Isztambulban rendezett fináléban a Freiburgot verte 3-0-ra az Aston Villa, amely az 1982-es Bajnokcsapatok Európa Kupája-, majd a Szuperkupa-siker óta első európai kupagyőzelmét ünnepelhette.

„Először is hálával tartozom az európai futballnak, mindenekelőtt azoknak a kluboknak, amelyeknél dolgozhattam eddig. A Valenciával az UEFA Kupában kezdtem, kétszer negyeddöntőbe és egyszer elődöntőbe jutottunk. A Sevillánál aztán megértettem, mit jelent az Európa-liga a kluboknak és a szurkolóknak. Háromszor nyertünk” – emlékezett Emery a szerdai mérkőzést követően.

Az Európai Labdarúgó Szövetség honlapjának kifejtette továbbá, hogy a vereségekből is tanult, például az Arsenal edzőjeként a Chelsea elleni döntő után. „Tizennyolc éve szerepelek Európa mindhárom kupasorozatában, és ez rengeteg tapasztalatot adott nekem. Megtanultam például jobban kezelni helyzeteket a nagyobb nyomás alatt” – mondta.

A birminghami csapat harmadik európai kupadöntőjét játszotta. Az 1982-es idényben a Bayern Münchent győzte le a BEK-ben, majd a Szuperkupában a Barcelonánál bizonyult jobbnak. Azóta csupán egy 1996-os angol Ligakupa-trófeát tehetett ki a vitrinjébe.

„Azért nyertünk, mert nagyon komoly versenyt vívtunk az egész idei sorozatban” – dicsérte játékosait a klub honlapjának adott nyilatkozatában Emery, utalva az Aston Villa menetelésére, mivel a tizenöt El-mérkőzésből csak kettőt veszített el. Egyet az alapszakaszban a Go Ahead Eagles otthonában, egyet pedig az elődöntőben a Nottingham Forest ellen, de utóbbi ellenfelet a visszavágón legyőzte.

„A sikerünk részesei a szurkolóink is, akik egész szezonban velünk utaztak, idegenben rendszeresen három-négyezren buzdítottak minket, nem beszélve a Villa Parkban tapasztalt hangulatról. Isztambulban úgy éreztük, mintha hazai pályán lennénk” – fogalmazott.

A 3-0-s győzelemhez Youri Tielemans, Emi Buendía és Morgan Rogers járult hozzá góllal. „Az első fél órában teszteltük az ellenfelet, utána átvettük az irányítást, megszereztük a vezetést, sőt még a szünet előtt megdupláztuk az előnyt, ami nagy önbizalmat adott. Fantasztikus ez a siker, nagyon büszke vagyok” – zárta az 54 éves szakember, aki 2022 októbere óta irányítja a birminghami csapatot.

A szezon számokban

A szerda esti döntő után az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapja néhány érdekes számadattal foglalta össze az idényt.

1 – A holland Go Ahead Eagles története során először szerepelt egy európai kupasorozat főtábláján, a ligaszakasz második fordulójában pedig megszerezte első győzelmét is a görög Panathinaikosz vendégeként.

2 – Az ötödik játéknapon két korábbi BEK-döntő „visszavágóját” rendezték, a Nottingham Forest a Malmövel (1979), a Celtic pedig a Feyenoorddal (1979) csapott össze.

3 – A cseh Viktoria Plzen volt a ligaszakasz egyetlen veretlen csapata, három győzelme volt öt döntetlen mellett, és mindössze három gólt kapott. Unai Emery, a végső győztes Aston Villa trénere lett az első szakvezető, aki három különböző csapattal is elhódította a második számú európai kupát.

4 – Négy mesterhármas is született a sorozatban – az előző kiírásban egy sem –, Anasz Zaruri (Panathinaikosz), Petar Stanic (Ludogorec), Corentin Tolisso (Lyon) és Talisca (Fenerbahce) triplázott.

7 – Hét gólt szereztek a kiírás legjobbjai: Igor Jesus (Brentford) és Petar Stanic (Ludogorec) végzett az élen.

9 – A győztes Aston Villa a 15 mérkőzéséből 9-et hozott le kapott gól nélkül.

19 – Gabriel Veiga, a Porto játékosa 19 másodperc után talált be a Nice ellen, ez volt a szezon leggyorsabb gólja.

23 – Huszonhárom nemzet csapatai – köztük a nyolcaddöntőig menetelő Ferencváros, valamint a ligaszakaszban érdekelt FCSB – szerepelt a szezonban, az egyenes kieséses szakaszban pedig tizenhét.

31 – Az Aston Villa szerezte a legtöbb gólt a kiírásban, egyedül a Nottingham Forest elleni elődöntő első felvonásán nem tudott a kapuba találni. A birminghami együttes a második számú európai trófea 31. különböző tulajdonosa lett, egyben a hatodik angol.

42 – A brazil Dante, a Nice védője 42 évesen és 96 naposan a sorozat történetének legidősebb pályára lépő mezőnyjátékosa lett.

87 – Jamaldeen Jimoh-Aloba, az Aston Villa fiatal játékosa a Salzburg elleni meccsen debütált a nemzetközi porondon és a 87. percben győztes gólt szerzett.

100 – Az AS Roma lett ebben az évszázadban az első csapat, amely 100 győzelmet ünnepelhetett a sorozatban, az olaszok az ötödik játéknapon a Midtjylland felett aratott sikerrel jubiláltak.

512 – A sorozatban 512 gól esett, ez 2,71-es meccsátlagot jelent, azaz minden 33. percben született egy találat.

 Barcelona nyerte a női labdarúgó BL-t

A Barcelona remek második félidei teljesítményével, Ewa Pajor és Salma Paralluelo két-két góljával 4-0-ra legyőzte az Olympique Lyon csapatát a női labdarúgó Bajnokok Ligája oslói döntőjében.

A 2021-ben, 2023-ban, 2024-ben győztes, tavaly finalista katalánok az 55. percben szereztek vezetést, majd Pajor negyedóra múlva ismét betalált. A csatár az idényben a tizedik BL-meccsén 11-szer volt eredményes, és ezzel ő lett a sorozat gólkirálynője. A hajrában Paralluelo tudott duplázni (90., 93.).

A nyolc női BL-sikerével csúcstartó – legutóbb 2022-ben nyertes – Lyon végül nem tudott gólt szerezni a norvég fővárosban. 


Unai Emery ötödik Európa-liga győzelmét szerezte meg. Érdekesség, hogy korábbi sikereit is olyan csapatokkal (Sevilla, Villarreal) érte el, amelyeknek a nevében benne van a Villa, illetve van egy vesztes fináléja is az Arsenallal, amelyben pedig nincs

 Fotó: az Aston Villa közösségi oldala


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató