2026. május 24., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tavaszi idényben menetelő CSM Avântul az ACS Szováta gárdáját látta vendégül a labdarúgó 4. liga 23. játéknapjának keretében. Amint arra számítani lehetett, simán beigazolódott a papírforma.

Az első gólszerzési lehetőség nem túl sokat váratott magára, mindjárt a 3. percben Fl. Pop 16 méterről küldött, jól eltalált lövését Márton kapuvédő kiütötte. A házi-

gazdák könnyedén, magabiztosan uralták a játékteret. A 16. percben Fl. Pop bal oldali szögletét Bugnar kecsegtető szögből mellé „bólintotta”. Az első gól a 19. perc eseménye: ekkor Fl. Pop mintegy három-négy méterről zavartalanul értékesített egy pontos bal oldali beadást (1-0). Miután M. Pop egyedül a kapussal, néhány méterről képtelen volt átejteni a „pöttyöst” a vendégek hálóőrén, ezt követően az Avântul szikrázó percei következtek a szovátai kapu előterében. Röpke négy perc leforgása alatt Ovidiu Mărginean  tanítványai nem kevesebb, mint három alkalommal vették be a kiszolgáltatott helyzetben lévő Márton Márk kapuját. A 34. percben Forgaci–Bidi volt a labda útja, utóbbi farkasszemet nézhetett a vendégkapussal, s pár méterről nem hibázott (2-0). Csupán egy perc elteltével Fl. Todoran jó ütemben érkező bal oldali beadását Rusu pár méterről a léc alá varrta (3-0), ezzel látványos öngólt vétve! A negyedik gól a 37. percben született, amikor Grama zavartalanul robogott el a bal szélen, betört a büntetőterületre, és erős lövéssel a hosszű sarokba küldte a játékszert (4-0). A vendégek közben csak elvétve próbálkoztak, azonban a támadásaik nem jelentettek semmiféle veszélyt Menyhárt kapujára – olyannyira nem, hogy az első félidő folyamán a szovátaiak nem dolgoztak ki egyetlen említésre érdemleges gólszerzési lehetőséget sem, s ennélfogva nem volt  kaput eltaláló lövésük.

A második játékrész újabb hazai találattal rajtolt: a 48. percben a frissen pályára lépett Fekete közvetlen közelről az üres kapuba továbbított Bidi passzából (5-0). Az 55. percben hatgólosra nőtt a fehér-kékek előnye, miután Forgaci egyedül a kapussal néhány méternyiről higgadtan, Márton mellett a hálóba küldte a labdát (6-0). Ezt követően, ahogyan ez a labdarúgásban ilyenkor általában lenni szokott, a pályaválasztók már nem erőltették a támadásokat, elkezdvén lazítani, lehetőséget adtak a vendégeknek, hogy ők is „szóhoz jussanak”... A szovátaiak első kapura lövését a 62. percben jegyezhettük le, amikor Bokor mintegy 20 méterről kísérletezett, ám Menyhárt magabiztosan hárított. Miután a 66. percben D. Todoran 18 méteres lövése jócskán fölé ment, két perccel később már hatalmas Avântul-gólhelyzetnek lehettünk szemtanúi: ekkor Forgaci az üres kapuval szemben, a büntetőpont tájékáról mellé lőtt! A 75. percben a vendégek megszerezték a becsületgólt: Bokor jó ütemben ívelt be egy jobb oldali szabadrúgást, Puskás Levente pedig –Menyhárt bizonytalanságát kihasználva – a kapu torkából a hálóba fejelt (6-1).  Az összecsapás utolsó gólszerzési lehetősége a 88. percben adódott, amikor D. Todoran jobb oldali passzáról, az üres kaputól három méterre Forgaci centiméterekkel maradt le...

Az Avântul komolyabb erőfeszítések nélkül szerezte meg a három bajnoki pontot, a mintegy kilenc hatalmas gólhelyzetéből ötöt értékesítve. Ez volt  a csapat kilencedik győzelme zsinórban a tavaszi idényben. A szovátai gárda noha ugyan sportszerű volt, de elszomorítóan gyenge játékerőt képvisel, a Maros megyei 4. liga halvány színvonalát is tükrözve...

Jegyzőkönyv

4. liga, 23. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – ACS Szováta 6-1 (4-0).

Szászrégen, Metalul-pálya (műgyepes), napsütéses időjárás, mintegy 400 néző. Vezette: Dan Brustur – Marcel Orosfoian, Teodor Rațiu (mindhárman Marosludas). Ellenőr: Petru Rațiu (Marosvásárhely).

Szászrégeni CSM Avântul: Menyhárt – Bugnar (59. D. Luca), Cengher, Dragoș Luca, Merdariu (59. Nistor),  Grama,  Fl. Todoran, (46. D, Todoran), Fl.Pop (46. Fekete),Bidi, M. Pop (59. Alex. Pop),  Forgaci.

ACS Szováta: Márton – Kolumbán (69. Puskás L.),  Csortán, Pilcă, Palcău, Markó (83. Mátyus), Bokor, Dobre, Hădărag, Biró, Rusu (52. Maiopho).

Gólszerzők: Fl. Pop (19.), Fl. Bidi (34.), Rusu ( 35. –  öngól), Grama ( 37.), Fekete (48.), R. Forgaci (55.)., illetve Puskás L. (75.).

Szászrégen későn ébredt?

Hiába szerepel egyre meggyőzőbben a CSM Avântul a 4. ligában, azonban úgy tűnik, későn ébredt, mert egyre nehezebben elképzelhető, hogy sikerül utolérnie az élen álló Academica Transilvaniát. Az éllovas újabb nyögvenyelős győzelmet aratott, ezzel pedig őrzi ötpontos előnyét három fordulóval a zárás előtt. Tekintve azonban, hogy a 25. fordulóban biztosan megszerzi a három pontot a vissszalépett Magyaró ellen, a szászrégenieknek gyakorlatilag két fordulójuk van beérni. Más szóval, amennyiben az Academica Transilvania szombaton legyőzi a Vulturiit (utóbbi végleg kiszállt az első helyért folyó küzdelemből a hazai pályán Erdőszentgyörgytől elszenvedett vereséget követően), az előnye behozhatatlanná válik. Szászrégennek azonban nem elég a Vulturii segítsége, szüksége van arra is, hogy Marosoroszfalu is nyerjen az utolsó fordulóban az éllovas ellen, hogy utóbbit megelőzze.

Eredmények, 4. liga, 22. forduló: Marosvásárhelyi Vulturii – Erdőszentgyörgyi Kis-Küküllő 0-2; 23. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Szovátai ACS 6-1, Magyarói Viitorul – Marosvásárhelyi Vulturii 0-3 (hivatalból), Erdőszentgyörgyi Kis-Küküllő – Marosvásárhelyi Academica Transilvania 1-2, ACS Nyárádszereda – Marosoroszfalui Mureșul 0-4, CS Radnót – Marosludasi Mureșul 1-0, Mezőrücsi Câmpia – Dicsőszentmártoni CSM 6-4, ACS Búzásbesenyő – Dánosi Gaz Metan 3-0 (hivatalból). (bálint)



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató