2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újra Marosvásárhelyen lép fel Cári Tibor zeneszerző, aki korábban már bemutatkozott projektjeivel, koncertjeivel az Alter-Native, a Kult fesztiválon, ugyanakkor számos, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadára állított előadás zenéjének szerzőjeként is. Zenésztársaival április 27-én, szombaton 19 órától a vár Mészárosok bástyájában lép fel legközelebb a marosvásárhelyi közönség előtt. 

Cári Tibor 1979-ben született Székelyudvarhelyen. Színházi pályafutását a temesvári Csiky Gergely Állami Színháznál zongoristaként kezdte, majd a a temesvári zeneakadémia elvégzése után ismét a Béga-parti város magyar színházához került, azóta az intézmény állandó munkatársa. Olyan címek fűződnek a nevéhez, mint a Furnitur, Peer Gynt, Vagabondó, Borsszem Jankó, Rendőrség, Özönvíz előtt, vagy éppen a Parasztopera, melynek zenei vezetője volt. Magyarországi és romániai színházakban több mint hetven alkalommal dolgozott zeneszerzőként  olyan rendezőkkel, mint Victor Ioan Frunză, Alexander Hausvater, Bozsik Yvette, Balázs Zoltán, Göttinger Pál, Horváth Csaba vagy Ada Lupu. 

A várban látható, hallható összeállítás ötlete néhány évvel ezelőtt született meg, miután színházi produkciókhoz megzenésített néhány Shakespeare-szonettet. Ebből kiindulva arra gondolt, hogy izgalmas, érdekes lenne egy estet kitöltő koncertnyi szerzeményt csokorba kötni, így az elsőt három évvel ezelőtt mutatták be. Még egyszer megismételték a koncertet, majd levették a műsorról. Az idén viszont, újragondolva az anyagot, újra elkezdték a próbákat. A korábbi szerzemények mellé újabbakat írt, és így színes kínálatot sikerült összeállítani, amelyben több stílus is keveredik a jazztől az elektronikus minimalista zenéig. Shakespeare szonettjeinek a szövegei ma is aktuálisak, sokféle érzelmi húrt pengetnek meg, ami a zenében is visszaköszön. Az egyórás előadáson magyarul, angolul, franciául és románul szólalnak meg a szerzemények. A zenekar tagjai: Cári Tibor (zeneszerző, zongora, elektromos orgona), Kiss Attila (gitár, ének), Szabó J. Attila (cselló), Vajda Boróka (ének).

Belépőjegyek a helyek függvényében a helyszínen válthatók.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató