Senkit sem zavart a kétnyelvű oklevél

1949–1956 között a Dózsa György utcai Magyar Tannyelvű 2-es Számú 7 éves Vegyes Iskola kisdiákja voltam. Előtte egy évet óvodásként is oda jártunk. A jobb oldali főbejárat mellett két nagy négyablakos terem szolgált óvodaként. A következő évben az iskola bővítése miatt az óvoda más épületben működött.

1949–1956 között a Dózsa György utcai Magyar Tannyelvű 2-es Számú 7 éves Vegyes Iskola kisdiákja voltam. Előtte egy évet óvodásként is oda jártunk. A jobb oldali főbejárat mellett két nagy négyablakos terem szolgált óvodaként. A következő évben az iskola bővítése miatt az óvoda más épületben működött.

A bal oldali főbejárattal szemben egyik udvari kijárat volt, közelében a színpados terem és az emeletre vezető egyetlen lépcső. Fent egy székelykékre festett, tulipános, szép faépítmény fogadott, nem tudom, milyen rendeltetéssel készült.

A világos, meleg tantermekben – mint minden Bernády korában épült iskolában – az ablakból beáradó fény bal oldalról hullott a padon levő füzetre.

Barátságossá tették az osztálytermeket a falakra aggatott, ugyancsak kékre festett, bordó csíkkal díszített virágtartók, sok virággal. Mindez ellensúlyozta a falakon levő feliratokat, a sorakozó portrékat, a kor politikai kellékeit.

Az épületet, amit azóta kibővítettek, téglából rakott fal közé helyezett kovácsoltvas kerítés ölelte körbe. Most oldalt és hátul egy teljesen jellegtelen kerítés határolja. Az iskola melletti épület, ami a pedagógusoknak adott otthont, őriz talán egy részt a régi kerítésből.

A könyvtárnak – a klasszikus irodalom legismertebb művei mellett – a tananyaghoz kapcsolódó érdekes ismeretterjesztő könyvei voltak. Működött képzőművészeti kör, könyvkötészeti kör, dalárda, színjátszó kör, s különböző sportcsoportok.

Előttem több mint fél évszázados, megbarnult iskolai értesítők, oklevelek, jutalomkönyvek, tanítói, tanári, igazgatói – lelkemhez közel álló – aláírások, kétnyelvű iskolai pecsétek. Az iskola 1. Számú Általános Iskola volt. A névváltoztatás az 1954–1955-ös tanévtől következett be, akkor lett 2-es Számú 7 Éves Vegyes Iskola. A meggyesfalvi iskolát a városhoz kapcsolták, s kapta az 1-es számot. A Baross Gábor (Horea) utcai iskola a 4-es számot kapta (a 2-es helyett). Érdekes, hogy a 2-es számú iskola még a következő évben is a régi 1-es számú pecsétet használta.

Az iskolára gondolva nem hagyhatom ki a pedagógusokat sem, akik munkájuk révén a társadalmat szolgálták. Meggyőződésem, hogy Bernády városában minden oktató szívvel-lélekkel küzdött a kis nebulók kifogástalan neveléséért. Sok orvos, gyógyszerész, mérnök, mester, jó szakmunkás, tanár, egészségügyi dolgozó, zenész, sportoló, művész kapott jó alapot a további tanulmányaihoz.

A város régi iskoláiból a Bolyai líceumba özönlött kisdiákok úgy éreztek, gondolkodtak, tanultak, szórakoztak, mint mi, hiszen a mieinkhez hasonló nevelőik voltak.

Itt emlékezem szeretettel, tisztelettel a három párhuzamos osztályt hét év alatt tanító oktatókra: Bíró Ella, Berekméri Aranka, Csernik Laura, Filep Anna, Fodor Cecília, Gámán tanárnő, Gáspár János, Grunbaum tanár úr, Horváth Magda, Imre Ilona, Jenikovszky tanár úr, Kolumbán Erzsébet, Kelemen Erzsébet, Kacsó Ödön, László Otília, Lőrinczy tanár úr, Marinika Mária, Nagy Gyula, Páll Irén, Petrucz Rebeka, Piskolti Katalin, Petelei Sándor, Petruka bácsi, Sántha Margit, Semsei Ibolya, Soós tanító bácsi, Szabó János, Szőcs Sándor, Török Ferenc, Zimányi tanárnő és Zsigmond Margit.

Nagy Katalin