Segesvár környéke

A megye legdélibb vidékein is érdemes alaposabban körülnéznünk. Segesvár és a fehéregyházi csata emlékhelyei mellett megtekinthetjük a héjjasfalvi Zeyk Domokos-emlékművet, és Erzsébetváros, Balázsfalva, Medgyes irányába tartva, nem sokkal a segesvári hulladéklerakót övező magaslat után, lefelé haladva, balra egy erdőkitermelő úton érhetünk el a Breite-tisztásra. Dános érintésével pedig, a főúttól 10 km-re, jó aszfaltúton jutunk el Keresdre, ahol Erdély legszebb reneszánsz kori kastélya áll. 

 

Héjjasfalva – Küküllősárd, Magyarfelek, Szederjes

Héjjasfalva 

A Brassó felé vezető úton Fehéregyháza után következik Héjjasfalva. A település nevét egy 1329-es okirat Heesfolwa alakban említi, majd 1403-ban Hees falva, 1499-ben Heasfalw, 1564-ben Heasfalva néven jelenik meg. Az 1334-es pápai tizedjegyzék szerint már volt plébániatemploma. Egy 1356-os adatból kitűnik, hogy a szászok feldúlták a régi templomot, és kifosztották a falut. A reformációt követően az unitáriussá lett többség használta a templomot. A reformátusok csak 1640-ben vehették törvényesen birtokukba, a major pars értelmében. A templom a falu közepén áll. A déli falán arab számjegyű napóra látható „Ora et labora” felirattal. A templombelső legrégebbi részei a 13. századból származnak. A hajó északi és déli falának félköríves ablakfülkéi a romantika korára és stílusára utalnak. A stukatúros mennyezeten 1628-as, 1774-es és 1834-es felirat van, amik a templomjavításokról tanúskodnak. A klasszicizáló stílusú orgonaszekrényt 1906-ban Országh Sándor rákospalotaújfalusi mester készítette. A játszóasztal fö-lötti énekjelző táblán az 1842-es évszám olvasható. A szószék, az úrasztala és a nők padja 1860-ban kerülhetett a templomba, a férfiak mellvédjén az 1774-es és a pad javítását igazoló 1894-es bejegyzés található. A szószék melletti falon a Száldobosi Borbáth és a Szőkefalvi Fodor család címere, valamint az 1848-as szabadságharc hőseinek emlékére állított márványtábla látható. A 30 m magas, két övpárkánnyal tagolt tornyot utólag építették a templom nyugati oldalához. A 120 kg-os bronzharang 1889-ből, míg a 203 kg-os 1922-ből való. 

 

A Zeyk Domokos-emlékmű

A segesvári csatában hősi halált halt – a családi hagyomány szerint főbe lőtte magát, amikor megadásra szólították fel – Zeyk Domokos, Bem tábornok hadsegédje és néhány bajtársa emlékére állított emlékoszlopot néhai Haller József gróf  kerítette be és gondozta haláláig, a területet megvásárolta. 1888 nyarán, Somogyi Albert helybeli birtokos vezetésével bizottság alakult, hogy emléket állítson a szabadságharc hőseinek. Az összegyűlt pénzből Köllő Miklós szobrászművésztől rendelték meg Zeyk Domokos reliefképét, amit ércbe öntöttek. Az oszlop tervét Kertész Károly budapesti építész készítette, a hét és fél méter magas emlékművet a Nagy testvérek kolozsvári kőfaragó vállalata kivitelezte bácstoroki kőből. 1901 októberében Zeyk Domokos özvegyének a jelenlétében leplezték le az emlékoszlopot nagyszámú zarándok jelenlétében. 

Héjjasfalváról rátérhetünk a Székelykeresztúr – Udvarhely irányába tartó megyei útra, amelyen olyan falvakat érinthetünk, mint Fiatfalva, ahol sárvulkánok találhatók, megtekinthető az Ugron-kastély, Székelykeresztúron pedig Petőfi nyomába eredhetünk, aztán megállhatunk az agyagfalvi emlékművél és a bögözi templomnál, mielőtt Székelyudvarhelyre érnénk. 

 

A Breite-fennsík

Segesvárt elhagyva a medgyesi útra kanyarodunk. Innen, amint áthajtunk a dombon, és lefele tartunk Dánosra, balra, az erdőbe erdőkitermelő út vezet. Mintegy három kilométer után köves úton érünk ki a több száz éves tölgyekkel pompázó Breite-fennsíkra. A fennsík nem csak dendrológiai rezerváció. 1860-ban J. Roth segesvári lakos római ezüstérmét talált itt. 1862-ben ásatásokat végeztek, és találtak 114 ezüstdinárt. Abban a reményben folytatták a kutatást, hogy temetőre is bukkannak. Sikertelenül. Azonban az 1960-as évek végén, a Segesvár és Segesd falu határában levő patak mentén 45 hamvasztásos nyughelyet találtak, amit i. sz. II–III. századra datáltak. A fennsíkot először 1583-ban említik, amikor Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem a szászok rendelkezésére bocsátja legeltetésre. Egy újságban 1872-ben Segesvár versenytárgyalást hirdet a Breite-fennsíkon (Kalen Breite) fakitermelésre. Az így kialakult nagyobb fennsíkon a segesvári szászok először ún. Skopationfestet (a scopa latinul vesszőseprűt jelent) szerveznek. A szokás középkori eredetű: minden tavasszal az iskola diákjai vesszőket vittek, hogy az ebből készített seprűvel kitakarítsák a termeket. Az ünnepség májusban volt. Az 1866-os brassói Kronstädter Zeitung hírül adja, hogy a hegyi iskolában bevezették a testnevelést annak köszönhetően, hogy a Breite-fennsíkon rendezett Skopationfesten sportvetélkedőket tartottak. A későbbiekben mind a szászok, mind a magyarok itt tartották a majálist. 1900-tól pedig ortodox pünkösdi rendezvényt szerveztek. 1920 után itt tartották május 10-én a Román Királyság nemzeti ünnepét egészen 1947-ig. 1950-ben betiltják. A kommunista hatalom terve, hogy a fennsíkon repülőteret létesít, vagy a fákat kitermelve szántófölddé alakítja a helyet. Bár egyik sem sikerült, nagyon sok több száz éves tölgyfát vágtak ki. 1980-ban lőszerraktárat létesítettek itt, így megállították a fakitermelést. A rendszerváltást követően legelőként használták a területet, 2001-ben a turisztikai minisztérium Drakula-parkká szerette volna alakítani. Civil ellenállásba ütközött, és az UNESCO közbenjárásának is köszönhetően lemondott a tervről. Jelenleg a Mihai Eminescu Trust és a Segesvári Polgármesteri Hivatal kezeli, és része az ún. Szász Zöld Út programnak, aminek célja az erdélyi szász örökség megőrzése és turisztikai értékesítése. A Breite-fennsíkot országos és nemzetközi érdekeltségű természetvédelmi területté nyilvánították. 

 

Dános – Bese, Keménynagyszőlős, Keresd

Dános 

A szentlászlói káptalanhoz és Segesvárszékhez tartozó szász falu volt. 1448-ban 38 családjával, három pásztorával, tanítójával és molnárjával a szék egyik legkisebb települése. Szászszentlászlóval folytatott határperéről a 14–16. században többször is írnak az oklevelekben.

Mivel fontos útvonal mentén feküdt, a 16–17. században a törökök többször elpusztították. Először 1507-ben, majd 1550-ben égett le teljesen. Ezután még erőre kapott, sőt 1593-ban 90 gazdát számoltak össze benne. Az 1600-as években már újabb pusztítás érhette, mert az 1609-es adójegyzék hét lakott telkét írta össze. 1656-ban Segesvárszék négyévi adómentességet adott a faluba települőknek. Azonban 1658 augusztusában visszavonuló törökök, 1661 októberében pedig tatárok pusztították el. 1663-ban mindössze három család lakta. Románokkal és szászokkal népesítették be újból. A betelepült románok 1668 megkapták a szász lakosok szabadparaszti státusát, ezzel párhuzamosan határát újraosztották. 1671-ben 28 román és hét szász „polgár”, öt román és egy szász „telepes” lakta. 1680-ban született statútuma szerint szász és román lakói közösen vállaltak részt a vezetésében. Ez a dokumentum a legkorábbi fennmaradt segesvárszéki falurendtartás. 1849. március 24-én egy vadászcsapat megtizedelte lakosságát: 34 férfit (23 románt és 11 szászt) belelőttek a Küküllőbe. 1876-ban Nagyküküllő vármegyéhez csatolták. A bortermelésnek és a fakereskedésnek köszönhetően igen jómódú falu volt. Lehetséges, hogy az itt talált tőből származnak a híres küküllőmenti borszőlőfajta, a királyleányka mai erdélyi ültetvényei (egyik román neve dănăşana). A 19. század második felében a vármegye valamennyi román közössége közül a dánosiak álltak a presztízshierarchia csúcsán. A század folyamán a komlótermesztés is meghonosodott a faluban. 1945. január 15-én 41 szász lakosát a Szovjetunióba hurcolták, közülük négyen meghaltak a Donyec-medence bányáiban. A szocializmus idején és 1989 után szász lakossága elhagyta.

 

Keresd 

Ha a Segesvárt Medgyessel összekötő országútról Dánosnál déli irányban térünk el, dombos vidéken kanyarogva elérünk Keresdre. Keresd Bethlen-birtokként ismeretes, első írásbeli említése 1305-ből való a gyulafehérvári káptalan által kiállított osztálylevélben, amikor a családi birtokállomány felosztásra került, az „Apa fiai” és Miklós fia Gergely osztozott. Az osztozáskor Keresd Apa-fi Gergelynek jutott. Itt székelt az erdélyi püspökség alá tartozó hét szász dékánátus (káptalan) egyike. A keresdi dékán alá tartozott többek között Almakerék és Bese papja is, akiket 1309-ben Gentilis bíboros kiközösített. 1367-ben I. Lajos király oklevele Keresdet már Bethlen-birtokként említette, az 1948-as államosításig az is maradt. 

 

A Bethlen-várkastély 

A kastély alapítása Bethlen Márk nevéhez fűződik (1468 körül), és öt évszázadon át épségben megmaradt. A keresdi kastély az erdélyi reneszánsz kastélyépítészet legszebb emléke, az ország műemlékörökségének kiemelkedő alkotása. A kastély épületei és a várfalak négyszögletű udvart zárnak körül. Legrégibb a középkori eredetű többszintes öregtorony, amely a XVI–XVII. században reneszánsz ajtó- és ablakkereteket kapott. Az öregtoronyhoz 1559-ben Bethlen György tanácsos és felesége, Nagykárolyi Klára építtette az árkádíves tornácos épületet. Fiuk, Bethlen Mihály folytatta a kastély reneszánsz stílusú kiépítését. A földszinten áll a várkápolna, az épületegyüttes egyik legszebb része, ahol a gótika és a reneszánsz díszítőelemei harmonikusan megférnek egymás mellett. A főbejárati kaput magába foglaló épület az északi szárnyon valószínűleg szintén XVI. századi. 

A XVII. században Bethlen Elek főispán a sarkokon sokszögű, magasított bástyákkal erősítette meg a várkastélyt. Az építkezések 1675 és 1691 között folytak, emléküket a kőtáblák őrizték, amelyek közül több eltűnt az utóbbi évtizedekben. A keleti szárny kiépítését a XVII. században fejezte be Bethlen Farkas és Elek. A reprezentációs termek fűtését gazdagon profilozott zöld és sárga, mázas cserépkályhák biztosították. A kastély belső berendezése korhű volt. Bethlen Farkas, a történetíró, nyomdát állított fel könyvének kinyomtatására. A háborús idők miatt a nyomdát testvére, Bethlen Elek Segesvárra költöztette, és itt nyomtatta ki Farkas históriás könyvét 1683-ban. Az államosítás napjáig (1948. március 3.) a kastély lakott volt, minden helyiség berendezése és felszerelése hiánytalan volt: az antik bútorok, falkárpitok, szőnyegek, porcelán-, üveg-, kristály-, ezüstedények, könyvek mind a helyükön voltak. Az államosítás napján teherautók hajtottak be az udvarra, és napokig hordták el a kastélyból a sok értékes tárgyat. Kiürítették a helyiségeket és feldúlták. Amit nem vittek el, elégették az udvaron. Ettől fogva a dánosi néptanács rendelkezett a kastély felett. Az épületei folyamatosan rongálódtak, a parkot feldúlták. A műemlékvédelmi hatóság az 1977 előtti, illetve az 1990 utáni években elkezdte az épületek javítását, de abbamaradt. Többévi pereskedés után, 2007 júniusában a család erdélyi ágának hivatalosan visszaszolgáltatták a várkastélyt és parkot. Megalakult a Pro Castellum Bethlen egyesület, melynek célja az épületegyüttes teljes felújítása. 2008-ban ideiglenes múzeumot rendeztek be itt, kitisztították a kutat, kijavították a tetőt, bevezették az áramot és bekerítették a parkot. 2012-ben részleges régészeti feltárás kezdődött a Maros Megyei Múzeum közreműködésével. Ekkor az egyik bejárati ajtó küszöbe alatt, egy zsákban középkori ezüst pénz-érmékkel teli tarsolyt találtak. 2013-ban elkezdődött a kőtár és a kiállítóterem berendezése, a kastély kertjében egy látogatói útvonal kialakítása. 2014-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vette bérbe a létesítményt.