Sebgyógyító kerámiák

Csütörtökön délután a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület

és az Irénkerámia szervezésében Sebgyógyító kerámiák címmel tartották meg a  Nyitott Fészek kerámiaműhely-sorozat záró kiállítását.

Sebestyén Spielmann Mihály történész a műhelynek otthont adó épület, a volt ortodox zsinagóga történetét ismertette a hallgatósággal.

Az egykori ortodox  zsinagógában a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület által működtetett műhelyben kiállított kerámiatárgyak sokasága,  tálak, csészék,  dísztárgyak fogadták az érdeklődőket. Valamennyi a kerámiaműhely „utolsó évfolyamának” alkotásai. A műhelyről tudni kell, hogy 2016-ben létesült, azóta  Demeter Irén és Dobribán Annamária vezeti a tartalmas, közösségformáló kézműves-foglalkozást, melynek nagy vonzereje van városszerte,  hiszen egyre többen szeretnének bekapcsolódni a kerámia-tanfolyamokba. Az utolsó tanfolyamon, ami összesen öt foglalkozást jelent –  22-en vettek részt. 

Demeter Irén, a műhely társvezetője bemutatta  Dobribán Annamáriát, akinek „keze beszél”, s ez a beszéd saját alkotásokban, illetve tanítványai munkáiban ölt testet, formát és színt. Az alkotási folyamatban a kezdő keramikusoknak megadatik, hogy az átváltozás csodájával szembesüljenek, hiszen  a mázazás, égetés után  csodás tárgyak születnek, olyanok, amelyeket gyakran az alkotójuk sem ismer fel. 

– Amióta beléptem az egykori ortodox zsinagógába, az a gondolat foglalkoztat, hogy egy meggyötört, megsebzett, kiteljesületlen épületben dolgozunk, alkotunk. Amit mi, keramikusok itt teszünk, gyógyítgatjuk a sebeit. Adamis Anna szavaival vallom: „És mi arra születtünk, hogy Föld sebeit begyógyítsuk életünkön át, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább.” Ez ad erőt a munkánkhoz. Örültem minden pillanatban, amikor együtt, megértésben, szeretetben tudtunk  dolgozni. Manapság ez, sajnos,  nagyon ritka kincs. Nagyon meg kell becsülnünk! Hogy ennyien összegyűltek velünk ünnepelni, jelzi, hogy ha nagyon pici is a fényünk, világítottunk, s akik meglátták a fényt, eljöttek megnézni... Reméljük, a kerámiaműhely szellemiségével nem csak az épület sebei gyógyultak, hanem mi is formálódtunk – fogalmazott Demeter Irén, a műhely vezetője, és Puskás Attilát, az Örmény-Magyar Kulturális Egyesület elnökét idézte, aki szerint nemcsak a romkocsmák divatosak, hanem a keramikusok „romműhelye” is. 

Sebestyén Spielmann Mihály érdekes, nagyon sokunk számára újdonságba menő előadást tartott a zsinagógáról, ahová nagyapja Istent imádni járt, s ahol bizalmi állása is volt, az ortodox hitközségnek a pénztárosa is volt. Ezeket nem tőle tudja, hiszen nem ismerhette őt, ugyanis  1944. május 3-án feleségével  és apatársáékkal bevonultak a marosvásárhelyi gettóba. 1944. május 28-án, pünkösd szombatján vitték őket el. Soha többet nem tértek vissza. A  végállomás Auschwitz volt...

Az előadó elmondta, hogy az épületet 1928 szeptemberében avatták fel, 1944 májusáig,  18 éven át  szolgálta a hitközséget.  A 7500 marosvásárhelyi zsidó deportáltból 1500-an tértek vissza. Ma Marosvásárhelyen körülbelül 170-en őrzik a zsidó hitet. 1945-ben a „visszajöttek” úgy gondolták, hogy elegendő az Iskola utcai zsinagóga is.  

A Brăila (volt Knöpfler Vilmos)  utcai zsinagóga az idők során  különböző rendeltetést kapott, de nem szent épületként.

Puskás Attila, az egyesület elnöke azzal zárta az eseményt, hogy a kerámiaműhely szép példája az Erdélyben élő nemzetiségek – magyarok, örmények, zsidók –  együttműködésének, ahol az esetleges feszültségek az alkotás során minden bizonnyal feloldódnak.