2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A következő helyszín is a Doberdó-fennsík védvonalában állt. Itt harcoltak többek között a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred katonái, akik között nagyon sok erdélyi is szolgált. 

Márton Áron emlékére


A következő helyszín is a Doberdó-fennsík védvonalában állt. Itt harcoltak többek között a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred katonái, akik között nagyon sok erdélyi is szolgált. Kanyargós úton haladunk az autóbusszal a célpont felé. Az aszfaltos útról időnként egy-egy fehér szórt kővel burkolt út kanyarodik le, és vesztődik el a bozótosban. Majdnem mindegyik eltérőnél a Béke ösvénye egyezményes jelzőtábla áll, ami mutatja, hogy ezek az utak valamilyen, az első világháborúhoz kötődő létesítményhez vezetnek. A gépkocsiban levő GPS rossz helyre irányít. „Újratervezés” után alig félórás utazással megérkezünk San Martino del Carsóba. 
Nagyobb udvar előtt állunk meg, ahol várnak bennünket. A bejáratnál óriási tábla: Gruppo Speleologico Carsico – Museo Grande Gueara (Karsztvidéki Barlangászcsoport – a Nagy Háború Múzeuma). Alighogy betérünk az udvarra, sörsátor alatt vízzel, üdítővel, borral és grappával kínálnak. Az utóbbi megoldja a nyelveket. Román nyelvből „adaptált” olasszal próbálkozom. Magyarázom, természetjáró vagyok, barlangász barátaim is vannak, nálunk is csodálatos barlangokat lehet találni. Azonnal megitatnak velem még két pohár szőlőpálinkát, és névjegyet cserélünk. Az egyik asztalon könyveket, szórólapokat, jelvényeket kínálnak eladásra, míg egy másikon repeszek, srapnelmaradványok – „friss” tárgyak, amelyek nemrég kerültek elő a csatatérről. Ezekből lehet válogatni emlékül – mondják vendéglátóink. 
A vonaton már megismert Takács Róbert történész fogad, aki elmondja, hogy a múzeumot a környékbeli karsztvidéket kutató, bejáró barlangászegyesület tagjai hozták létre. A kis helyre bezsúfolt tárgyak nagy részét a helyszínen barangolva, illetve a kavernákban, barlangokban, beomlott és utólag megtalált, kibontott üregekben, dolinák mélyén, vagy akár a csatatéren utólag felépített házak kertjében találták, és úgy döntöttek, hogy nem juttatják régiségkereskedők kezére, hanem egy múzeumot nyitnak. A csoport 1988-ban alakult meg, az önkéntesei által gondozott állandó kiállítást 2007. június 30-án nyitották meg. Tagjai készségesen együttműködnek a magyar történészekkel, régészekkel. Takács Róbert elmondja, nagyon jó, baráti kapcsolat alakult ki az idők során az első világháborút kutató olasz és szlovén történészek, régészek, vagy akár amatőr csoportok és a magyar állam, illetve a különböző szakintézmények, a „civil kezdeményezések” között, mint amilyen a Nagy Háború blogot működtető csoport is. Nagyon nyitottak bármilyen együttműködésre, ami e témával kapcsolatos. 
– Amikor az első világháborúról beszélgetünk, mosolyogva tudjuk felidézni a múltat, pedig akkor ellenségek voltunk. Ha véletlenül a szó a második világháborúra terelődik, akkor az olaszok nem szívesen beszélnek erről témáról, annak ellenére, hogy együtt harcoltunk. A fasizmus és Mussolini miatt szégyellik történelmük sötét epizódját – fejti ki Takács Róbert. 
A gyűjteményes kiállítás igazgatójától, Gianfranco Simonitól megtudom, hogy augusztusban az anyag egy részét kiállítják Temesváron. (A Bánsági Múzeum meghívására augusztus elsején a temesvári vár Mária Terézia bástyájában nyílt meg a kiállítás.)
A múzeum épületének bejáratánál egy kis naptárhoz hasonló lapot osztogatnak Márton Áron püspök képével, hátán olasz felirattal. Nem véletlenül, mivel az alig 19. életévét betöltött Márton Áron a nagyváradi gyalogezred súlyos veszteségeit követő pótlásként érkezett meg a 82. székely gyalogezred katonájaként San Martino del Carso közelébe, ahol a temesvári 61. gyalogezred 8. századához volt beosztva. 1915. november 6-án vetik be a csatába, hősiességének köszönhetően néhány hét múlva szakaszvezető lesz, majd 1916. július 1-jén zászlós. 1916. július 19-én lövés éri a vállát és a felkarját. 1916. augusztus 27-ig a soproni tartalékkórházban kezelik, majd visszakerül a 82. gyalogezredhez, amellyel a Kárpátokban folyó harcterekre vezényelik. 1917. január elsején tartalékos hadnaggyá léptetik elő. A háború után kezdi meg teológiai tanulmányait és 1924-ben szentelik pappá, 1939-ben lett püspök. Az ő emlékét a múzeumban, az egyik sarokban felállított háromnyelvű (olasz, magyar román) roll-up (tekercspannó) is őrzi. 
Nemcsak az erdélyiek számára közismert történelmi személyiség vett részt a San Martino del Carsó-i harcokban, hanem a szegedi ezred kötelékében kitűnt hősiességével Heim Géza főhadnagy, annak a dr. Heim Pál gyermekgyógyásznak az unokatestvére, akinek a nevét ma kórház viseli Budapesten. Ugyanakkor a karsztvidéken harcolt 
Giuseppe Ungaretti olasz költő, a 20. századi olasz irodalom legjelentősebb képviselője is, akinek az emlékére Castelnuovóban parkot hoztak létre. Több versében visszatér a csatatereken tapasztaltakra. Emlékére egy kis sarkot rendeztek be a barlangászok múzeumában. 
 
Giuseppe Ungaretti: 
San Martino del Carso
 
Ezekből a házakból
nem maradt meg egyéb
mint néhány
falszilánk
 
Olyan sokakból
akik velem egy úton jártak
nem maradt
még ennyi sem
 
De a szívemben
egyetlen kereszt sem hiányzik
 
És a szívem
a legmeggyötörtebb ország
(Képes Géza fordítása) 
 
A múzeumlátogatást követően Rózsafi János veszi át az idegenvezető szerepét. San Martino del Carso csendes település. Meredek, éles kanyarokkal tűzdelt aszfaltos utcák vezetnek a házakig. Egyesek udvara valóságos tájépítészeti remekmű, mások telkén zöldségeskertek. Rajtunk kívül alig járkálnak. Ritkán egy-egy személygépkocsi húz el mellettünk. A központi téren egy emléktábla áll és ivókút, ahol egy kerékpáros olasz turista is türelemmel vár, míg sorra kerül. A vizet a háborúban is igen nagy jelentőséggel bíró tartályból vezették ki. A történész magyarázza, hogy az első világháború előtt is megvolt a forrás, amelynek vizét egy természetes dolinába fogták fel, ezt alakították át tárolómedencévé. A csaták alatt kiürítették a települést, és a hadsereg lefoglalta a tartályt, innen a vizet vezetékeken juttatták el a főállásokba. Olyan fontos volt a védelme, hogy ettől nem messze állt az ezredparancsnokság is. 
A tartály mögött kétszintes, a többihez viszonyítva impozánsabb épület áll, az újjáépítése során a falak egyes elemeit nem vakolták be. Megtudjuk, hogy ezt az épületet is rommá lőtték az olaszok, és az állandó tüzérségi támadások ellenére a pincéjében keresett hosszú ideig menedéket katonáival Damó Elemér, a székesfehérvári 17. gyalogezred harmadik zászlóaljparancsnoka, ezért, miután az épületet az 1930-as években újjáépítették, Damó-kastélynak nevezték el. 2016-ban a magyar történészek emléktáblát is elhelyeztek rajta. 
Ennél az alakulatnál szolgált San Martino del Carsón Nagy Imre is, Magyarország későbbi mártír miniszterelnöke, aki 1915. augusztus végétől novemberig harcolt itt. Lábsérüléssel került a laibachi kórházba, ahonnan felgyógyulva a galíciai frontra került, majd orosz hadifogságba esett, és számára így ért véget az első világháború – olvasható több nyelven a Damó-kastély előtt álló információs táblán. 
 
„Innen vonultunk be a tűzvonalba éjjel, amikor leváltottuk a bent lévőket. Itt ismerkedtünk meg a háború borzalmaival. A terep sziklás, köves volt, vékony agyagréteggel borítva, amely vörös volt, mint a vér. Csukaszürke ruhánk hamarosan olyan lett, mintha vérbe áztatták volna. Fedezék alig volt, ásni a sziklás talajban nemigen lehetett. Inkább köveket raktunk egymás hegyére. Sokat kellett dolgozni csákánnyal, feszítővassal, hogy valamiféle fedezéket készítsünk. A kövekbe vágódó ellenséges puskagolyó is vágta a követ, szórta a szikla szilánkjait. Hát még a gránát és a tüzérségi lövegek. A kőszilánkok több sebesülést és halált okoztak, mint az ellenséges lövegek. A tűzvonalak egymáshoz nagyon közel voltak, moccanni sem igen lehetett. Csak éjjel tudtunk egy keveset mozogni. Ilyenkor volt a váltás is: néma csendben, vigyázva, hogy a szurony és a lapát se koccanjon, nesz nélkül vonultunk libasorban a dombon fel, az állások felé.” Részlet Nagy Imre: Viharos emberöltő című önéletrajzi írásából – megjelent a nagyhaború.blog.hu oldalon) 
 
Közben elérünk egy új templomhoz. Elődje azon a 197-es magaslaton állt, amelynek birtoklásáért megszámlálhatatlanul sok olasz és osztrák-magyar katona esett el. A faluban levő Isten házát szintén az 1930-as években építették újra. 2016-ban a Damó-kastély tábla-avató ünnepsége keretében egy olasz–magyar misét is tartottak. Ez alkalomból Szombathelyről elhozták Szent Márton ereklyéjét is. 
A templom és a Damó-kastély közötti – ma alig forgalmas utcát – „halálfutónak” hívták az első világháborúban, ugyanis a környékbeli magaslaton meghúzódó olasz mesterlövészek célkeresztben tartották, és több, az óvóhelyekről kimerészkedő magyar katonát kíméletlenül lelőttek. 
Útban az említett magaslat felé Rózsafi János meséli, hogy a világháború után a  nagyrészt szlovén nemzetiségű lakosok a szó szoros értelmében meggazdagodtak az ócskavas értékesítéséből, hiszen több négyzetkilométeren temérdek mennyiségű hadi hulladékot találtak. Olyan esetről is tudnak, hogy katonasírokat gyaláztak meg, aranyfogakat keresve. A barlangászok pedig arról is meséltek, hogy egy amatőr kutató véletlenül egyik betemetett kavernában fegyvereket talált, értékesítéséből luxusautót vásárolt magának. Miután azonban csökkent ez a jövedelemforrás, és a pásztorkodás sem biztosította kellőképpen a megélhetést, az 1960-as évektől kezdődően a San Martino del Carsó-iak Monfalconéban a hajógyárban vállaltak állást, és kiürült a település. A házakat máshonnan érkezettek vásárolták meg nyaralónak. Jelenleg mintegy 30 az „őslakos.” Négy-öt iskoláskorú gyerek maradt, ezért üresen áll a 30-as években felhúzott régi és az utána épített új iskola is. Az utóbbit amolyan klubként használják. A történész elmondta, barlangász barátaik meghívására tartanak előadást az első világháborúról, és ekkorra zsúfolásig megtelik a terem, hiszen az itt lakókat, a nyaralókat igencsak érdekli, hogy mi történt 100 évvel ezelőtt a környéken. Ezért van az is, hogy akik még mindig találnak kertjükben valamilyen háborúval kapcsolatos tárgyat, most már beszolgáltatják a helyi múzeumnak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató