Saját univerzum, égi karnevál

40 év a forma világában – sokat elárul a cím Gyarmathy János szobrászművész legutóbbi, igencsak reprezentatív egyéni tárlatáról. Az 1955-ben Nyárád-szeredában született, számos díjjal kitüntetett alkotó, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanára négy évtizede kezdte pályáját, és ezen, szinte emberöltőnyi időszak alatt a hazai szobrászművészet egyik kiemelkedő egyéniségévé vált.

A tisztes évforduló kapcsán eddigi életművéből szervezett igencsak gazdag, gyönyörű tárlatot a Kultúrpalota földszinti galériáiban, amelynek megnyitójára múlt hét csütörtökén került sor. Ez utóbbi rendezvény a régi időket idézte: akkora lélekszámú közönség tette tiszteletét, hogy sokan csak az utcáról, a galéria bejárata mellől hallhatták a kihangosított nyitóbeszédeket.

A megjelenteket a szervező Romániai Képzőművészek Országos Szövetsége Maros megyei fiókjának képviseletében Mana Bucur üdvözölte, majd Székely Levente hegedűművész, illetve egykori és mai tanítványai léptek fel.

Mana Bucur köszöntőbeszédében elmondta, Gyarmathy János, avagy Janó, ahogy az ismerősök és barátok szólítják, több mint száz munkát állított ki ezen a tárlaton. Alkotásai maguktól beszélnek, mindegyiknek saját, érdekes története van.

A tárlatot sorrendben elsőként Nagy Miklós Kund méltatta: 

– Gyarmathy János munkáinak szereplői égi és földhöz közeli emberek, arcok. A pálya maga valóban negyven éve kezdődött, akkor volt elsőéves Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Azóta a mintázás annyira a sajátja lett, hogy leginkább ily módon tud közölni. A forma segítségével az eltelt évek alatt egyre jobban és jobban fejezte ki gondolatait, noha, mint mondta, nem a beszéd embere. De mennyire beszédesek ezek a szobrok! Gyarmathy János bronzkorszakát nyugodtan nevezhetjük aranykorszaknak. Olyan szoboregyütteseket láthatunk, amelyek az alkotó mindennapi mitológiáját és a groteszk misztériumát is elénk tárják. Kisplasztikáiban önmagunkra ismerünk, Gyarmathy János nyelvi metaforákat tud plasztikus nyelvezetre fordítani. Vajon ezen szóösszetételei mennyire tudják megszólítani azokat, akik nem ismerik a magyar nyelv metaforikus erejét? Meggyőződésem, hogy ugyanezt érzékelik azok is, akik nem tudnak magyarul. Akik ismerik a mediterrán mondákat, ókori történeteket, a Bibliát, azok megértik alkotásait, mert nagyon sok elemet rejtett el bennük ezen régi szövegekből, szimbólumokból – miközben azt vallotta, hogy ő az utca emberét mintázza meg. Majdnem két évtizeden keresztül járt egy németországi alkotótáborba – ott is nagyon sok munkát készített, köztéri alkotásokat is. Milyen jó lenne Marosvásárhely tereire ezekből a kisplasztikákból – monumentális méretben – szobrot állítani! Mennyire megváltozna a város arculata, ha nem csak történelmi jellegű szobrokat állítanánk. Gyarmathy János alkotásai közül sok munka emelkedett gondolatokat ébreszt, de a hétköznapok, a nyomasztó érzések is helyet kapnak ezen a tárlaton. Úgy, ahogyan a feloldozás, a megváltás tematikája is: több szobor a lírai ént szólítja meg, és sok derűs jelenettel is találkozhatunk. Az említett németországi alkotótábort minden évben egy köznapi téma köré szervezték. Ezért bizonyos ciklusokat is láthatunk, például sorozatot a tükörrel vagy a kézzel. A kisebb plakettjein pedig kiderül, hogy mindenki – ő is – megjárta vagy megjárja a maga golgotáját. A művész késélen táncol, van amikor úgy érzi, hogy fohászkodnia kell, máshol pedig ő a bolond, akit kinevethetnek. De tudja, ha ily minőségben dolgozik, akkor minden, amit elénk tár: maradandó. Milyen kár lenne, ha e nagyszerű gyűjtemény nem maradhatna majd egyszer a városnak! Két könyvet írtam Gyarmathy műveiről, és remélem, hogy a 61. születésnapja után azon lendülettel, amellyel naponta formába önti gondolatait – és a fiatal tehetségeket indítja el a pályán –, arra is lesz lehetősége, hogy újabb köztéri alkotásokkal lepjen meg minket, a következő húsz évben pedig újabb, nagy szoborsereget teremtsen közénk.

Mircea Oliv műkritikus méltatásában hozzátette: ezek a munkák egy hatalmas narrációt alkotnak, amely egyaránt szól a művész lelkéről és rólunk, a Teremtőről és a sorsunkról. 

– Gyarmathy János életműve a kortárs embert jeleníti meg. Olyan világegyetemet teremt, amelyben folyamatosan jelen van Isten, az emberi lélek és a végzetünk. Egy olyan közösség, amely annyi jeles szobrászművésszel jelentkezik, mint a marosvásárhelyi, szerencsésnek mondhatja magát. Olyan művészgeneráció ez, amelynek számos jelentős szobrásza magas szinten kommunikál a közönségével. Gyarmathy János is közéjük tartozik. Megannyi munkája nagyfokú hozzáértésről, a szakma biztos ismeretéről tesz tanúbizonyságot. Ezen munkákban jelen van a ritmus és a mozgás, még az árnyékuk is él – az alkotó gondolatait a legmagasabb szinten fejezik ki, akár összeurópai nívó szerint is. Sok alkotása a kommunikáció lényegéhez, annak gyökereihez tér vissza, és ezzel közvetíteni tudja a közvetíthetetlent. A művész a téma mélyéhez ér, szemet gyönyörködtetően jeleníti meg, majd megdöbbentő üzenettel tárja a néző elé. Folyamatosan az alkotás és a nézői befogadás közötti nevező felé tereli a figyelmet, miközben saját hanggá és saját névvé vált képzőművészeink között. Nyitott és zárt, ismétlődő, tiszta, avagy szándékosan zavaros formák között vehetjük észre a művész alkotó kezét. A kéz, a szem és a vízió alkotja Gyarmathy János univerzumát, ezen égi karnevált. E kiállításnak saját színháza van, amelyben a világ parabolikusan jelenik meg. Uralja a szobrászat kódját, ahogyan a művészi kézművességet is. Egyik legnagyobb erénye, hogy munkáinak megélése belülről fakad. Kései romantikus, aki lelkét csempészi mindegyik alkotásába. Ez a tárlat az, amelyen keresztül ránk hagyományozza ősiségét, archaitását. És mivel minden nagy művész felnőttkora 60 éves korától kezdődik, érdeklődéssel várjuk további munkáit is – mondta Mircea Oliv a három hétig nyitva tartó, nagyszerű tárlat megnyitóünnepségén.