2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Visszaállt a forgalmi rend Marosvásárhely központjában

Mint már tájékoztattunk róla, Marosvásárhely központjában módosították a módosított közlekedési rendet. Feltehetően azért, mert egyeseknek nem felel meg, hogy a George Enescu utcát lezárták, s így a kormányhivatalba érkezők nem tudnak kényelmesen parkolni az épület bejárata előtt. 

A Kultúrpalota előtti utca lezárására azért került sor, mert az egykori Park Hotel területén a mélygarázs építésének idejére a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség Közúti Szolgálata a kiállításától számított egy évre érvényes engedélyt adott ki. Az engedély lehetővé tette nemcsak az Enescu utca lezárását, hanem a Városháza és az Ifjúsági utcák forgalmi irányának megváltoztatását is. A Városháza utcába a főtér felől a Cuza Vodă utca felé lehetett behajtani, míg az Ifjúsági utcába ellentétes irányban.  Az engedélyt az összes szükséges dokumentáció alapján adták ki, beleértve a forgalmi tanulmányokat is. A gépkocsivezetők megszokták az új forgalmi rendet, tudtunkkal sem baleset, sem fennakadás nem volt emiatt. 

A Rendőr-felügyelőség Közúti Szolgálata, saját engedélyének ellentmondva, szeptember 23-án felülírta az általa egy évre kiadott engedélyt, és kérte a korábbi forgalmi rend visszaállítását, a forgalmi jelzések ennek megfelelő elhelyezését. 

A városháza nem támogatja a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség Közúti Szolgálata intézkedését, hiszen az Enescu utcán az egyirányúság visszaállítása, a Városháza és az Ifjúsági utca forgalmi sávjának újabb megváltoztatása zavart és közlekedési nehézségeket fog okozni. A döntés gáncsolja az Enescu utca sétálóutcává alakítását, ami egy régebbi célkitűzése volt a városvezetésnek, ugyanakkor a lakosság opciója is, hiszen ez lenne az egyetlen olyan gyalogosutca, ahol kiiktatják a gépkocsiforgalmat. 

Borsos Csaba, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal sajtófelelőse elmondta, az Enescu utca lezárására a mélygarázs építésének előkészítése miatt volt szükség. A munkálat azért áll, mert a környezetvédelmi engedélyre várnak – indokolatlanul hosszú ideje – az ott lévő fák kivágása okán. Mindaddig, amíg az engedélyt ki nem bocsátja a környezetvédelmi ügynökség, a forgalmat vissza akarják állítani. Amikor a mélygarázs építése beindul, újra lezárják az Enescu utcát. 

– Teljes a fejetlenség, a polgármestert beidézték a rendőrségre, egyórás tárgyalás után sem változtattak az álláspontjukon, ragaszkodtak az Enescu utca megnyitásához.

Fotó: Nagy Tibor



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató