Rendezés

„A titkok mindannyiunk életében jelen vannak. Ott keringenek körülöttünk: visszhangjuk a falból árad, képmásuk a tükörből. Mi pedig néha szeretetből elhallgatjuk őket, máskor munkaköri kötelességből vagy egyszerűen önszántunkból vallunk róluk. Szerintünk. De ez a saját igazságunk. Egyedül az életben maradás ösztöne sarkall arra, hogy eljátsszuk, tekintettel vagyunk a másik igazságára. Valójában mindannyian színészek vagyunk. Egy Möbius-szalag az életpályánk, amely mindig úgy fordul, hogy le ne essünk róla. Mindeközben pedig, valamiféle rejtett csoda folytán, háromdimenziós színpaddá alakul a kétdimenziós valóságunk” – áll a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház soron következő bemutatójának ismertetőjében. A január 30-án dupla premierként bemutatandó produkció igencsak érdekesnek ígérkezik: egyrészt Bartis Attila eddig színpadon nem játszott műveként, másrészt a szerző első rendezéseként válik a társulat repertoárjának részévé. A marosvásárhelyi születésű, számos nyelvre lefordított szerző immár második, Vásárhelyen játszandó alkotásáról van szó: A nyugalom című, méltán világhírűvé vált regény adaptációját követően kerül a nemzeti színpadára. 

A Rendezés című előadással kapcsolatosan kedd délben tartottak sajtótájékoztatót a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ahol a szerző, valamint Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója fogadta a megjelenteket, közülük utóbbi szólalt fel elsőként. 

– Rendkívüli és rendhagyó darabot mutathatunk be a hét végén. A múlt év során vittük színre A nyugalom adaptációját, és akkor Bartis Attila elejtett egy mondatot: egyszer megtapasztalná a rendezést, a színházcsinálást, a folyamatot, amely alatt a mondatok hús-vérré válnak. Mi pedig felajánlottuk a lehetőséget. A Rendezés egy író-rendezőről szól, aki megírja, hogy mi történik halála után a környezetével. Van ebben személyes vonás is. Az igazságot hajszoljuk, vagy hazugságban élünk? – nagyjából erről szól a darab. 

– Az egyik legnagyobb kérdés a darab színrevitele során a felelősség kérdésköre volt. Amíg írok, csak a saját bőrömet viszem a vásárra. A színház nem így működik: azokért, akik vállalták a közös munkát és belecsöppentek ebbe az egészbe, én felelősséggel tartozom. És ennek van egy nagy kockázata is. Elég köztes alkat vagyok, közelebb állok a színházhoz, mint egy klasszikus értelemben vett civil, de nem vagyok színházi ember, még csak rutinos színházi szerző sem: ez a harmadik darabom. Az elején nagyon féltem attól, hogy a színház elfogad-e engem, eljutunk-e addig a szintig, ahol együtt tudunk dolgozni. Számomra az a legnagyobb csoda, hogy ezzel az elképzelt fallal nem találkoztam. És ezért irgalmatlanul hálás vagyok mindenkinek. Egyetlen pillanatig sem tapasztaltam meg, hogy „civil” vagyok. Hogy ebből jó színház lesz-e vagy sem, azt majd a kritikusok megmondják, de színház teremtődött. Nagyon kivételes helyzetbe kerültem azzal, hogy lehetőségem nyílt minderre, és tálcán kínáltatott fel a lehetőség. Bennem másképpen él a szöveg – más művének megrendezésére nem vállalkoztam volna, az nem az én kompetenciám. De azt a szöveget, amit én írtam, megpróbáltam elvezetni egy működőképes előadásig. Azért is döntöttem úgy, hogy nem a félőrület felé viszem a színpadon a darabot, hanem a lehető legsterilebb körülmények közötti színházat igyekeztem a szöveg mögötti értelmekből csinálni. Nem a legkönnyebben járható utat vállaltam: nagyon vissza kell fogni egy csomó mindent. Amikor megkerestek, egy workshopszerűségről beszéltünk, majd eszembe jutott, hogy van egy kész szövegem, amit a Vígszínháznak írtam, az ő tulajdonukat képezi. De Eszenyi Enikő minden további nélkül megengedte, hogy itt mutassuk be, így lesz látható Marosvásárhelyen. 

A Rendezés személyes, de nem önéletrajzi jellegű előadás. Személyessége kétségbevonhatatlan: viszonylag kevés szűrőn mennek át a dolgok bennem. Az az intenzitás, amit munka közben megélek, nagyon expliciten megtalálható a szövegben. Köztes állapot ez is, nem csak önmagam írtam meg benne. Az egész darab arról szól, hogy a kimondhatatlan dolgok teszik tönkre leginkább az életünket. A főhős mindenki helyett kimondja azokat a titkokat, amiket nem lenne szabad kimondani. És közben tisztában van azzal, hogy ebbe ő is belepusztul. A kimondható-kimondhatatlan játéka, az elfojtás romboló ereje nagyon fontos ebben a történetben, amely közvetlenül a rendszerváltás után játszódik, de bármelyik századba átemelhető. Az ember működése elég korán eldőlt, ahogyan az is, hogy ez nem jó – válaszolta a jelenlévők kérdéseire a szerző.

A sajtótájékoztatón részt vevő színművészek – az előadás szereplői – közül P. Béres Ildikó először játszik Marosvásárhelyen, azelőtt a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulatának tagja volt. – Huszonkét évig dolgoztam együtt egy csapattal Beregszászon, ez az első szerepem a Tompa Miklós Társulatnál. Beregszászon tizennégy éven keresztül egy rendezővel dolgoztunk, az utána érkező új rendezőre nem voltunk nyitottak, és az előadásunk megbukott. Megtanultam, hogy nyitottnak kell lenni, bízni kell a rendezőben. Ebben a próbafolyamatban mi nyitottak voltunk. Eleinte tele voltam kérdőjelekkel, hiszen más csapattal még nem dolgoztam. De már nincsenek aggodalmaim: tehetséges, együttműködő társulatba kerültem. 

– Próbáltunk segíteni Attilának, tudtuk, hogy ez az első rendezése. Ez a segítség kölcsönössé vált, tulajdonképpen ebből született az előadás. Érdekes volt rádöbbenni arra is, hogy amikor az író rendez, nagyon az érzéseire támaszkodik, és nem arra, amit lát – az érzéseiből építi fel az előadást. Bartis Attila úriember, túlságosan is az egy rendezőhöz képest – tette hozzá Bartha László Zsolt és Kádár Noémi színművész.

A Rendezés bemutatójára január 30-án, szombaton 19.30 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Fellép Korpos András, P. Béres Ildikó, Kádár Noémi, Kiss Bora, Kilyén László, Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Csíki Szabolcs és Varga Balázs. Díszlet- és jelmeztervező: Márton Erika, rendezőasszisztens: Kölcze Kata, ügyelő: Vajda György, súgó: Ferenczi-Tóth Katalin. Rendező: Bartis Attila.