Regény az álomból

Első ez évi rendezvényét tartotta kedd délután a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat. A 69. Látó Irodalmi Játékok e havi meghívottjaként két fiatal, de számos díjjal kitüntetett magyarországi szerző érkezett Vásárhelyre: Babiczky Tibor és Totth Benedek. 

Babickzy költő, író, Budapesten él. 1980. december 24-én született Székesfehérváron. Az Élet és Irodalom, a Heti Válasz és a Népszabadság külsős munkatársa. 2005-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-angol szakán. 2007-től 2009-ig a Magyar Narancs könyvkritika rovatába írt. Publikációi jelentek meg többek között a Holmiban, az Élet és Irodalomban, a Vigiliában, a Beszélőben és a Mozgó Világban.

Versei megjelentek angolul, csehül, franciául, görögül, horvátul és lengyelül. A Magvető Kiadónál megjelent művei: A jóemberek, Magas tenger, Kivilágított ég. Díjai: Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj, Prima Primissima Junior Díj – Magyar Irodalom, MASZRE Alkotói Ösztöndíj. 

Totth Benedek 1977-ben Kaposváron született. Neves műfordító, többek között Cormac McCarthy regényeinek magyarra ültetője. A könyvkiadásban dolgozik. A Magvető Kiadónál megjelent műve: Holtverseny. Margó díjas. 

A meghívottakat jó hangulatú irodalmi est keretében látták vendégül a Látó szerkesztői a G. Caféban, a vendégekkel ezúttal Demény Péter beszélgetett, akinek első kérdése a meghívottaknak az angol nyelvű irodalomhoz, angolszász kultúrához való viszonyulását firtatta. 

– Angol szakos voltam az egyetemen, és hatalmas élményt jelentett a tapasztalat, amikor eredeti nyelven, élvezettel el tudtam olvasni valamit. Az angol az egyetlen olyan idegen nyelv, amelyen irodalmat be tudok fogadni. Közel érzem magamhoz azt a világot. Sokan jobban szeretik az orosz irodalmat, de számomra az orosz világ sokkal nyomasztóbb, mint az amerikai. Holott „felfele” sokkal nyitottabb – válaszolta Babiczky Tibor. 

Totth Benedek elárulta, számára is hasonló élményt jelentett az angol irodalom. – Az iskolában végig angolul tanultunk, majd jött az egyetem, az angol szak. Nagy olvasmányélményeim is angol, amerikai szerzőktől származnak. Ez már akkor is így volt, amikor még angolul sem tudtam: A legyek ura például az egyik kedvenc regényem volt, és A huszonkettes csapdáját is többször olvastam magyarul, mint angolul. De a műfordítások időszakában habarodtam bele végképp az angol nyelvbe. Az egy egészen más viszony a nyelvhez, a szöveghez. Akadt a fordítanivalóim között ponyvának mondott irodalom és nagyon jó regény is. Megélhetés volt, de szerettem és szeretem csinálni. 

– Hogyan épülnek be a mesterek, a szövegek, a világok abba, amit az ember írni próbál? Hogyan viszonyultok ahhoz a ligához, amit C irodalomnak tartanak – képregények, krimik?

– El kell választani az olvasót a műfordítótól. Sokszor gyötrelmet, birkózást jelent a fordítás. A B vagy C kategória ízlés kérdése is, de mindegyik művel munka van, a fordítást nem lehet félvállról venni. A regényírás szempontjából jó gyakorlóterep volt a fordítás, mert nagyon sokféle szöveggel találkoztam, és ezt nagyon élveztem – mondta Totth Benedek. 

– A krimiirodalmat a B vagy C vonalba sorolják, ez tény, de azért van e nézetben változás – tette hozzá Babiczky Tibor. – Az angol vagy amerikai irodalomtörténetben erre külön fejezet létezik. A nyelvezet metaforikussága elismert angolszász körökben. Normális krimi diktatúrában nem születhet, mert a jó krimi a társadalom gyenge pontjaira is rávilágít. Lehet, hogy Magyarországon éppen ezért tartották, tartják ponyvának. A diktatúra nem engedhette, hogy jelentős krimi szülessen. A külföldieket ugyan lenézendő, léha irodalomként kiadták, hogy ujjal mutogathassanak a Nyugatra. Véleményem szerint a krimi nem könnyű irodalom. A realista hagyomány egy csapásra megszűnt az avantgárddal, és ezután jött a krimi nagy hulláma, amikortól valós irodalmi értékkel bír. Ekkor volt a nagy gazdasági világválság korszaka, tehát téma is akadt bőven. Ez már nem B kategória, sok író van, aki abszolút irodalmi értéket hozott létre a krimi műfajának keretén belül is. Én körülbelül hét éven át próbálkoztam bármiféle prózai megszólalással. Az egyik gát ebben az volt, hogy a líra felől jövök, ahol minden nagyon sűrített. Meg kellett tanulnom másképp gondolkodni és írni. Utána hitelességi problémáim voltak. Elkezdtem írni a történetet, és az nem szólalt meg. Maradt is a fiókban. Éveket töltöttem el ilyen próbálkozásokkal. A regényem nyitóképe egy álomból származik, azt a képet kezdtem el írni, de a dolog inkább víziószerűen, mint tervezetten működött. Nem vagyok prózaíró alkat, az olyan jellegű munkára, mint amit a jó, összeszedett nagyregények követelnek, képtelen vagyok. Sokszor szünetet kellett tartanom, és olyan volt a teljes munkafolyamat, mintha egy hatalmas poémát írnék – és ezt nagyon élveztem. Komoly, jóleső tapasztalat volt. A valóság beszűrődik a regénybe, saját magamat, emlékeimet is beleírtam egy-két jelenetbe, szereplőbe, de nem önéletrajzi jellegű kötetről van szó. 

– A tervezettség az én kötetemből is teljesen hiányzott – vallotta Totth Benedek. – Sokszor nem tudtam tovább írni: annyira nyomasztó világot hoztam létre, hogy nem szerettem sokáig részt venni benne. Igyekszem nem úgy látni a világot, ahogyan megírtam. Ami a képeket illeti, azok csak megjelentek előttem. Egy valószerű álom engem is sokszor kísértett – nagyon mélyen megragadt bennem egy éjszakai autóút, amelynek során az álmomban elütöttem valakit. Elkezdtem foglalkozni ezekkel az álombeli figurákkal. Meg akartam írni azt a történetet, és végül tíz év alatt sikerült – persze nem írtam folytonosan. De volt bennem egy bog, amit sok idő alatt ugyan, de le kellett bontanom. Vannak benne önéletrajzi elemek, de sok mindent meg lehet oldani a fantázia segítségével is. Amikor beleolvasok a könyvbe, kétféle érzetet kelt: egyrészt nem tudom, hogy ki írta, másrészt én vagyok. Mialatt írtam, elvesztettem minden kapcsolatomat a valósággal, ösztönös, dühös dologgá vált az alkotómunka, így a végén az is kérdéssé vált, hogy mennyire vagyok benne a regényemben én? De ez az első könyvem, és számos új tapasztalatot szereztem a megírásával. Számomra az a csoda, ahogyan megtaláltam mindebben az önazonosságomat. Persze, a rengeteg visszajelzés is segített. Műfordítóként kevesen értékelték a munkámat, a regényírás kerek történetté, jó élménnyé vált.

Az est során számos további kérdés is elhangzott, amelyek során azt is megtudtuk, hogy Totth Benedek ismét egy regényen dolgozik, Babiczky Tibor következő könyve pedig valószínűleg novelláskötet lesz. A 69. Látó Irodalmi Játékok záróakkordjaként pedig a vendégek olvastak föl regényeikből.