Református küldöttség járt Kárpátalján

Lépten-nyomon érezhetők a háború borzalmai

Kárpátaljai gyülekezetekben és intézményekben járt az az erdélyi küldöttség, amely az elmúlt hét végén Ukrajnába látogatott. Lelki erősítést kívántak nyújtani, de őket is megérintette az ottani háborús tapasztalat.

Bő egy napot tartózkodott Kárpátalján az a küldöttség, amely az Erdélyi Református Egyházkerület képviseletében utazott a szomszédos országba. Ez volt az egyházkerület által szervezet második út, miután tavaly már egy szolgálati utat vállalhattak az erdélyi lelkészek. Ezúttal nemcsak szolgálni ment a ft. Kolumbán Vilmos József püspök által vezetett küldöttség, amelynek látogatását Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök szervezte meg. Az utazás célja az volt, hogy hitben, lélekben erősítsék a kárpátaljai testvéreket, a kialakult kapcsolatokat, de a lelki táplálék mellett az erdélyiek anyagi segítséget is vittek.

A nyolcfős küldöttségben a püspököt elkísérte helyettese, Szegedi László Tamás, továbbá dr. Batizán Attila, a küküllői egyházmegye, valamint Lőrincz Konrád Artúr, a nagyenyedi egyházmegye esperesei is. Velük tartott a küküllői egyházmegyéből Köblös Lehel dicsőszentmártoni és Szász Ferenc gógáni református lelkész, míg a tordai egyházmegyéből Gombos Vencel harasztosi lelkipásztor is. A nem lelkészi szférából Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester mint presbiter utazott a küldöttséggel. 

A delegáció múlt szombaton délután érkezett meg Csongorba, majd ebéd után a nagydobrolyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba látogattak. Ezt követően a lelkészeket Munkács és Beregszász térségében osztották el egy-egy gyülekezetben, ahol vasárnap istentiszteleten szolgáltak. Több helyen éppen konfirmáció zajlott, így az ottani szokásokba is betekintést nyerhettek.

Támogatást is vittek

A Küküllői Református Egyházmegye az Erdélyi Református Egyházkerület legnagyobb területi egysége, és mint ilyen, nem utaztak üres kézzel Kárpátaljára, hanem spontán gyűjtést kezdeményeztek, a legutóbbi egyházmegyei közgyűlésen arra kérték fel a gyülekezeteket, hogy egy vasárnapi perselypénzt ajánljanak fel jótékonysági célra – tudtuk meg dr. Batizán Attila esperestől. Ebbe szinte minden gyülekezet bekapcsolódott. A gyűjtésről értesülve, megkereste őket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egyik képviselője is, aki egy előző gyűjtésükből befolyt 2200 lejt is átadott, hogy az eljusson a kárpátaljaiaknak. Így mintegy 9 ezer dolláros adományt tudott magával vinni a küldöttség, s ennek nagy részét a Katkó Andrea vezette nagydobronyi gyermekotthonnak nyújtották át. Itt valóban szükség van minden anyagi segítségre, hiszen itt beteg és rászoruló gyermekek mellett most hadiárvák is menedékre leltek, és az eredetileg 70 személyes intézmény már 170 gyermeket gondoz, úgy, hogy semmilyen támogatást nem kap az ukrán államtól a szörnyű háborús körülmények között.

Embervadászok elől a templomba

Látogatása során hátborzongató beszélgetésekben volt része a küküllői esperesnek: az ukrán sorozótisztek (akiket a helyiek egyszerűen csak embervadászoknak neveznek) folyton az utcákon vannak, keresik a hadköteles férfiakat, akiknek szó szerint bujkálniuk kell. Múlt vasárnap már a templomban voltak, amikor a helyi lelkész jelezte, hogy érkeznek a „zöld autósok”, és azt is észrevette a vendég, hogy istentisztelet előtt néhány perccel néhány férfi beosont a templomba, és elvegyült a többiek között, majd a szertartás végén kiosont, s a kertek alatt igyekezett haza. A püspöknek sikerült ideiglenes felmentő levelet kieszközölnie a lelkészek számára, de a külföldinek is nagyon ajánlott, hogy útlevéllel a zsebben lépjen ki az utcára, különben arra ébred, hogy a sorozótisztek elszállítják. Ahol Batizán Attila szolgált, Csongorban a járőröket és a bujdosókat leszámítva csendes a helyzet, de annál nagyobb a bizonytalanság és a szegénység a nagyobb településeken. Ehhez még az is hozzáadódik, hogy láthatóan gyorsan változik a magyarok aránya az egyes településeken, hiszen sokan elmenekülnek (Csongorban például egyharmadával csökkent a gyülekezet), helyükre pedig az ország belsőjéből ukrán menekültek érkeznek, akiknek aztán nem akarnak visszatérni szülőföldjükre. 

Hasonlóan mély nyomot hagytak a tapasztaltak a nyárádszeredai polgármesterben is: rossz állapotú utak, elnéptelenedett falvak fogadták az utazókat, de lépten-nyomon ott voltak az ukrán katonák az ellenőrző pontokon, és csak útlevél vagy mentesítő okirat tulajdonában lehetett továbbhaladni. Számos olyan férfi van, aki a háború kezdete óta nem lépett ki az utcára, attól tartva, hogy azonnal elfogják s a frontra viszik. Sokan (köztük a lelkészek is) egymást értesítik, hogy mikor merre jár a katonák autója, így próbálják megóvni a hadköteles férfitársaikat. Egyik presbitert is elvitték, és napokon át fogvatartották, miközben nem éppen emberbarát körülmények között próbálták rávenni, hogy aláírja az „önkéntes” bevonulási nyilatkozatot. A férfit azonban megőrizte a hite, nem tört meg, sőt másokat is imádkozásra hívott, így végül elengedte az ukrán tiszt. „Ilyenkor döbben rá igazán az ember, hogy mi itthon milyen békességben és biztonságban élünk az ottani emberekhez képest” – fogalmazta meg Tóth Sándor, akiben joggal merült fel a kérdés: ilyen körülmények között lesz-e, marad-e magyar jövő Kárpátalján…