2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tetőfokán az izgalom a nyolcadik osztályt végzett tanulók körében. Hétfőn megkezdődik a képességfelmérő vizsga a román nyelv és irodalom írásbeli dolgozattal. Az érintett diákok és szülők kíváncsian várják, hogy a tételkészítő központi bizottságok milyen „meglepetést” tartogatnak a több mint háromhetes tanügyi sztrájk után vizsgázó diákoknak. Akiket a felkészülés, a tananyag ismétlésének értékes perceitől fosztott meg az oktatásügyben dolgozók munkabeszüntetése. Ez idő alatt kevés pedagógus vállalta, hogy, ha nem is tanórák, de konzultáció formájában megkísérli a tananyag befejezését és az ismétlést is. Aki nem a lelkiismeretére hallgatott, ami részben érthető, hiszen a kollégái sztrájktörőnek tekintették volna, az a pár nap alatt alig-alig tudta az elvesztett időt pótolni. Ilyen szempontból a szakszervezeti szövetségek vezetőinek, másrészt a kormánynak is tekintettel kellett volna lennie arra, hogy az idén vizsgázó, nyolcadik osztályt végzett diákok egy kemény próbáknak kitett nemzedék tagjai. 

Mára még felbecsülhetetlen lelki megrázkódtatást okozott számukra a koronavírus-járvány, a félelmetes légkör, amelyet fel kellett dolgozniuk, ami sokaknak azóta sem sikerült. Egyeseknek közülük a bezártság mellett az egyik vagy a másik nagyszülő, és előfordult, hogy a szülő elvesztését kellett feldolgozniuk. Ráadásul, ha nem is olyan súlyosan, mint a felnőttek, a diákok közül is sokan megbetegedtek, és a szigorú védekezési előírások ellenére egész osztályok estek át a koronavírus-fertőzésen. Ennek az évjáratnak hozzá kellett szoknia az online oktatáshoz, ami kezdetben sok helyen nem vagy eléggé döcögősen ment. A sportolás és szórakozás helyett az otthoni bezártság maradt számukra. Volt, aki egész nap tanult, amibe annyira beletörődött, hogy a járvány megszűnése utáni időt is a tankönyvek fölé görnyedve töltötte.

Nyolcadik osztályban a tanév szerkezetének és az osztályozásnak a megváltozását is kipróbálták rajtuk. A cikluszáró vizsga előtt pedig, miután az új tanügyi törvény megalkotásával azt a lehetőséget is eltörölték, hogy az V-VIII. osztályban elért általános akár egy kis százalékban is beszámítson a vizsgajegybe, joggal érzik becsapottnak magukat, hiszen a korábbi törvényes előírások szerint ilyen változásokat egy ciklus végén lett volna szabad bevezetni. A magyarázat szerint azért tették, mert nem miden iskolában osztályoznak egyforma szigorral, de ugyanakkor az sem biztos, hogy minden diák a vizsga napján lesz a legjobb formájában. Megtörténik, hogy egyesek fáradtan, betegen állnak vizsgára, és akkor tekinthetjük-e az elért jegyet a legbiztosabb fokmérőnek? 

Kíváncsian várjuk, hogy a tételkészítőkben lesz-e kellő megértés ennek az évjáratnak a helyzete iránt, és a korábbi években megszokottnál könnyebb tételekkel kell az írásbeli vizsgákon megbirkózniuk. Tízes átlagot pedig a diákok 20-30 százalékának kellene elérnie, nem csupán egy százas kisebbségnek, ha a romániai tanügyi rendszerben a tananyagot és a leckék megtanítására szánt időt a diákok többségének a képességéhez igazítanák. 

A diákok teljesítményén keresztül az őket tanító, a tételkészítő és a dolgozatokat elbíráló tanárok, a szaktárca, a szakszervezeti vezetők és a kormány is vizsgázik. Lássuk, ki milyen jegyet érdemel?!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató